Dunavidék, 1929 (8. évfolyam, 1-53. szám)

1929-01-06 / 1. szám

""szakkönyvtárának POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési ára: Negyedévre 1 , 60 f. Egyes szám ára 16 fillér. Hirdetések díjszabás szerint. Társszerkesztő: KEINRÁTH ZSIGMOND Szerkesztőség: Arany J. u. 6. Telefon 133 KIADÓHIVATAL : POLLÁK RÓBERT könyvnyomdája TELEFON: 134. Credo. Ha a sors útvesztőjéből elinduló vándora, a kiszámít­hatatlan életnek, tört árboc­cal ért célt, lázadó lelke el­­tévelyedik a bűnösök orszá­gában és elsodorja őt a go­nosz lelkek árja. Nem hisz már többé dogmákban, lelke mélyén szunnyadó isteni megnyilatkozásokban, nem hisz magában az örök Isten­ben sem. A bűnös, ha élete laviná­jában több az anyagiasság, mint a lélekerő, eltávolodik az élet ösvényén mindentől ami szent, mindentől ami békés, jó és üdvöt adó. Megy a testet-lelket egyaránt rom­boló bűn útján, melyről oly ritkán van visszatérés. A csalódott, ha nem érheti el szíve­s vágyát, emberi gyar­lóságának minden örömét, testi és lelki gyönyörűségeit, nincs hatalom, mely vissza­térítheti arra az útra, mely­ről elindult, melyen számára fájó tövisek nőttek. A testi gyötrődés átragad a gyenge akaraterőre és le­mondás lesz kísérője, a föld legtökéletesebb teremtményé­nek. Ez az emberi gyarlósági Lehet-e tévtanok koldusa az, aki erős hittel, rendíthe­tetlen meggyőződéssel halad azon az úton, melyre őt ma­ga az Isten állította? Mehet a bűnözők útján az, aki imá­val kél és azzal tér nyugo­vóra? Megszállhat-e a go­nosz olyan lelket, mely le­mondani tud, melynek nin­csenek vágyai? Lehet-e rossz az, aki nem farag magának hamis isteneket és nem kíván többet, mint amit a sors számára kijelöl? Hiszek! Én hiszek! Ebben a szóban benne van az élet, a munka, a szeretet, a hit, a lélek parancsa, mely oda­köt embert, szegényt és gaz­dagot egyaránt a názárethi Jézushoz, aki nem kíván mást senkitől, csak higgyen tanítá­saiban, higgyen hatalmában, fogadja parancsait, melyek a szeretetnek, a békének, a megbékélésnek, a megtérés­nek és a megbocsátásnak örök törvényei. Sok élet indult el a bizony­talanság végtelenjéből egy erős, megingathatlan úton az Istenhez. Sok veszendő életet hozott vissza az isteni meg­nyilatkozás. Tehát nincs ezen a földön nagyobb hatalom, mint az Úr akarata. EfHlSlEfBlSlEfHlSlfäüslBllglfäfSlfglälSlfBlfSJBlSllSIälSlIigMBliBfälSISJBlSliFMg Az új forgalmiadó átalányok. írta­ Bodroghy József, az OMKB titkára. Az új pénzügyminiszter néhány hónappal ezelőtt, hivatalbalépése alkalmával úgy nyilatkozott, hogy lényegesen egyszerűsíteni akarja az adózók adminisztrációs terheit. Nyilatkozata szerint itt első­sor­ban arra gondol, hogy egyre több adóalanyt von forgalmiadó átalány alá. Ezáltal az adóalanyoknak egy jelentékeny részét felszabadítja az adólerovással járó terhek (könyv­­vezetés, ellenőrzés stb.) alól, más­felől pedig bizonyosságot teremt az adózók számára abban az irányban, hogy ezek hosszabb időre változatlanul ezt az adóösz­­szeget tartoznak megfizetni. Aktuálissá vált a pénzügymi­niszternek ez a nyilatkozata az­által, hogy az elsőfokú adóható­ságok a legutóbbi hetekben újból végigvizsgálták, az átalányozott forgalmiadó alanyoknak egy jelen­tékeny részét s e vizsgálat ered­ményeként állapították meg — a legtöbb esetben — a megelőző évinél magasabb összegben az 1929. évi forgalmiadó átalány összegeket. A kérdés ugyanis, amely itt felvetődik az, hogy volt-e szükség ezekre a vizsgálatokra, van-e szükség arra a rengeteg utánjárásra, felebbezésre, bizonyít­­gatásra, amelyekkel az átalány- TÁRCA. 1928. külpolitikai öröksége Írta: Ivánffy Tamás. Zimankós, borongós, ködös december végén, amikor nappal is bújdosik a Nap és a jól be­­sütött szobában Petőfink szavai kísértenek: „Hol a boldogság mostanában ?“, mi vigasztalja akarva, nem akarva elborulásra kész lelkünket? Egy szó: a ta­vasz ! Az a tavasz, amely még messze van, amelynek életreébre­­déséig még sok fagyos zúzmarán, csikorgós hidegen, vigasztalhatat­lan ködös, borongós napon kell keresztülvergődnünk, de amely mégis eljő, mert Isten és a termé­szet rendelése szerint el kell jön­nie ! Minden, a leghosszabb télnek is közös öröksége a rügy­fakasztó, virágszirmokat bontoga­tó, napsugártól ragyogó, felhőtlen kék egy kikelet. Telet élünk, telet írunk 1929 januárjában nemcsak a kalendá­rium, de a magyar kalendárium szerint is. A mi telünk addig tart, amíg Trianon keserves és átkos súlya a magyar lelkekre neheze­dik, úgy, mint már közel 10 év óta. Akkor zöld reményeinknek összes rügyhajtásai egy zordon éjszakán lefagytak, a következő nap reggelén másra, mint pusztuló avarra nem tévedt a szem és a megborzadt magyar lelkekben egy rettenetes jajkiáltás sírt fel: „Nem lesz többé tavaszunk!“ Azóta, ha lassan és kínosan, ha ólomlábon is, de csak elteltek az évek és egy új dal csendült meg a szívekben: „Lesz még ki­kelet, Kolozsvár felett­“ A re­ménység fájának lefagyott zöld rügyei helyett kihajtottak az addig alvó rügyek, mikor a magyar tél dermesztő hidege csak a legke­vésbé is felengedni kezdett, ami­kor a felhők mögött bújkáló ma­gyar Nap, a legelső téveteg su­garaival áttört a fel­legeken, amikor a távol Nyugatról az első meleg fuvallat elérkezett hozzánk Rother­­mere lord legelső cikkében. 1927. június hó 21-ikét írtak akkor. Az egész világnak nyara lehetett e nap, csak a magyar szívek kalendáriuma mutatott még mindig keserves, fagyveres telet. Másfél év telt el azóta és még a legcsüggedtebb, legpesszimisz­tikusabb és legskeptikusabb ma­gyar lelkeknek is fel kell ismer­niük, hogy a magyar tél legke­servesebb idői már mögöttünk vannak, hogy lassú, nagyon lassú léptekkel, de a magyar tavasz, a magyar rügybontás, a magyar szívek kivirágzásának ideje felé haladunk. Tekintsünk most az újesztendő első napjaiban még egyszer visz­­sza, mit veszünk át világpolitikai örökségül az 1928. évtől? Az „Adj Uram, de mindjárt!“ ismeretes magyar igék hívei ha­mar készen lehetnek a felelettel, amikor odavágják : „Semmit!“ Nekik t. i. csak az a valami, ami kézzelfogható, ami nyomban bir­tokba vehető. A gondolkozó nagy többség ellenben igen meg lehet elégedve magyar szempontból, az elmúlt év politikai világeredményeivel. Ez év szerezte meg kifejezetten a magyar ügy előharcosainak — sok kiváló név közül csak egy­néhányat említve — Lloyd Geor­­geot, akinek fényes neve egyaránt a múlté, mint a jövőé. Mac­Do­­naldot, ki Lloyd George-zsal kar­öltve a diadal minden reményével készül felvenni az 1929. évi vá­lasztási hadjáratot a jelenlegi an­gol kormánnyal szemben,, Borah szenátort, az Egyesült Államok leendő külügyminiszterét és akit utolsónak hagytunk, de ott is az első: Mussolinit, aki 1928. év tavaszán, mint felelős kormány­férfiú legelsőül kötötte le magát hivatalosan, a magyar revíziós mozgalom mellé és aki ez év decemberében a mi ellenségein­ket (sajnos még sok van) megre­megtette azzal a félreérthetetlen mondásával:­ „Mi nekünk van eszünk arra, hogy hol keressük barátainkat és barátsági szerző­dést mely állammal kötünk, de azután a barátság, vagy annak ellenkezője jegyében félúton meg nem állunk, hanem mindvégig fegyverrel is kitartunk!“ Végül ez év emelte ki eddigi érthető rezerváltságából Lengyelországot is, melynek külügyminisztere — tekintet nélkül, hogy hogy tetszik ez a kisántant államainak és a nagy francia protektornak — min­den kerülgetés nélkül hirdette a hagyományos és megingathatat­lan lengyel-magyar barátságot. De tekintsük más szempontból is az elmúlt évet, hogy mennyi­ben használt, vagy ártott a mi halálos ellenségeinknek. Hiszen

Next