Dunavidék, 1930 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1930-01-05 / 1. szám
lesz- MOHÁCS, 1930 január 5. IX. évfolyam I. szám. Pécsvért Vasárnap. DUNATIDEK POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési ára: Negyedévre I P 60 Egyes szám ára 16 fillér. Hirdetések díjszabás szerint. Felelős szerkesztő: KEINRÁTH ZSIGMOND Szerkesztőség: Kossuth Lajos u. 1. Tell: 156 KIADÓHIVATAL: POLLÁK RÓERT könyvnyomdája- Mohács, Király út 28. TELEFON: 134. Az első lépés. Még fülünkben visszhangzik a „Boldog Újesztendőt“ kívánók szívből jövő szava, még bennünk él egy szebb jövő reménye, mikor végig megyünk a város utcáin és amerre járunk, ahova lépünk mindenütt aggódó arcok, kereső-kutató szemek, tépettrongyokban járó apró kis iskolásgyermekek kerülnek elénk. Még áll sok helyen a kisded Jézus jöttét hirdető karácsonyfa, még örülnek a gyermekek a szép ajándékoknak és mi, akikre rászakadt az élet gondja, azon töprengünk, mit hoz a holnap, honnan szerezzük meg a mindennapit ? A vesztett háború, Trianon bűne és bosszúja elvette tőlünk ennek a megszentelt, magyar vérrel áztatott földnek minden kincsét, nem maradt meg számunkra más, mint a gond, ezrek és ezrek szenvedése. Az államháztartás sem képes nagy programmokat keresztülvinni, mert hiányzik hozzá a mindent térdre kényszerítő tőke. A magánháztartások is lemondanak mindenről, hogy máról holnapra élhessenek. De a tőke, mely lassú sorvadásnál is új erőre kap, könnyen vészeli át magát a legsúlyosabb bajokon, ha az hosszabb ideig tart is. Mindenütt amerre nézünk, összeomlott háztartások, kétségbeesett emberek tömegét látjuk. Elernyedt izmok, meggémberedett tagok és teljesen szolgálatképtelen test vonszolja magát egy céltalan jövő felé. Most szakadt az emberek millióinak nyakába a válságos élet kálváriája. A dolgozók tömege tétlenségre van kárhoztatva, a szegények nyomorgó ezre hiába lesivárja a munkát, nincs sehol egy munkanap, sehol egy hatalmasabb vállaklozás, közmunka, építkezés mely néhány száz munkakeresőnek kenyeret juttat. Tervek, szépen kidolgozott álmok, nagy ünnepi ígéretekből nem könnyíthetjük a szegény ember sorsát. Pécs városa, mint az ország több megértő és a szegényeket istápoló erkölcsi testület, megértette a jelen sivár percét és nem habozott mindenekelőtt a szegénykérdést olyan mederbe terelni, melyből ha jólét nem is fakad, de lehet a nyomorgó kin enyhülése. Tél van. Szünetel a munka. Didergő, fázós emberek húzódnak meg a miazmás, párás levegőjű hideg otthonokban. A szegénykérdés ott ólálkodik a város, a község küszöbén. Alsó és felső végeken szomorú kis nyomortanyák éktelenkednek. Munkabíró tömeg vár védelmet, segítséget. Minden ami szép álom, ami megvalósulásra váró terv és kigondolás, legyen az sürgős, vagy jövőt váró, jöjjön mielőbb, keljen életre mindaz, ami ipar, kereskedelem számára fejlődést jelent, ami magának a köznek használ, ami a nyomorgó munkanélkülinek megváltást jelent. Ne álljunk meg az első lépésnél, az ígéretnél, ne maradjunk meg a tervezgetéseknél, mert minden perc, minden óra sietteti ennek az agyonsanyargatott munkásnépnek a végzetét. Trónok sziklái omlottak össze, országok, nemzetek mentek tönkre; egy pillanat alatt évezredek öröknek hitt törvényét tépte szét az ármány és a bosszú, mennyire inkább vész el olyan osztály, melynek a holnapra valója sincsen meg. Épen ezért felhívjuk most az évváltozás küszöbén, ennek a városnak minden tényezőjét, vesse latba erejét, a sínylődő szegények megmentéséért. Ne csak napok szegényes pillanatai lobbanjanak fel a jólét csaló reményében, hanem adassék meg a munkásezreknek, hogy tíz ujja, két erős dolgos karja árán gondoskodhassék magáról, szeretteiről, bekészíthesse a család számára mindenkor a télire valót. Nem fontos a szerv címe mely gondoskodik a szegényekről, nem fontos az sem ki áll az élen, ki emeli magához az elesetteket, csak az a lényeg, ne bújjunk fejünkkel a homokba, nem akarva látni a nyomorgók harcát, hanem ragadjuk meg a zászlót, emeljük magasra és ne álljunk meg az első lépés rosszul megkezdett hibájánál. s.b. A gazda szeme. A világ rendje mindenütt egyforma. Emberek jönnek, emberek mennek. Az egyik dolgozik, fárad, a másik lusta, henyér. Az egyik tudás fájáról szakítja le magának az élet üdvét, a másik restségében még arra sem képes, hogy agyát munkára serkentse. Nagyon sokan többnek akarnak látszani a hétköznapi százezernél, mások meg még azt is eltakarják, amijök van. Ez az emberiség hibája, bűne, erkölcse és érdeme. Ha ez nem így lenne, hogyan kereshetnék ki ezrek közül a jót és hogyan lehetne kirostálni a feltűnni vágyó szegényeket. Az egyik faluban széles Nagymagyarországon, ép úgy mint másut mindenütt, élt egy derék emberpár. Hosszú életen át munkában görnyedeztek, bár alig kaptak az életük kezdéséhez egy darabka kis göröngyöt, mire befejezték áldásos munkájukat, nagy határt kerítettek le a közeli földek szétterpeszkedő zónájából. A sors, mely mindenek felett úrrá lesz, róluk sem feledkezett meg. Elvégezték munkájuk nagy részét, készülődniük kellett arra a nagy útra, melyről nincsen visszatérés. Egyetlen gyermekük volt. Az apa magához hívta szemefényét és és kicsit dorgáló, kicsit kérő szóval adta át egyetlen gyermekének azt a nagy darab földet, mely életének legszebb, boldogságának legnagyobb gyümölcse volt, fián kívül. Lásd gyermekem — mondta az apa — nem hagyok gondott magam után. Nem hagyok koldus- s tarisznyát neked. Ha úgy lépkeded körül a határát földednek, mely most már a tiéd, mint ahogy én minden áldott nap, ha ott lesz ahol munka folyik, ha Isten áldását kéred mindennap és ha megmaradsz földet túró paraszti embernek, nem jöhet házadba soha bánat, nem érhet szenvedés és mindig adhatsz a szükölködöknek, nem kell soha másét kérned, nem tehetsz soha más kapcára. A fiúra maradt nagy vagyon tiszteletet és tekintélyt adott. Úgy néztek fel rá, mint egy kiskirályra. Boldog volt aki hozzáférkőzhetett, aki vele szóba állhatott. Amerre járt, ahol megjelent, megnyílt minden ajtó számára. Társadalmi életben, politikában tényező lett, már-már elhitte magáról, hogy arra született, aminek mások látják és akarják a pénze révén. De mint annyiszor az életben, most is csupán a vagyonnak szólt a tisztelet, mert az ember értéke, alul maradt a pénzértékén és a lelki érték nem volt egy színvonalon, a nagy határ föld anyagával. De ezt nem keresték. Kiegyenlített mindent a pénz, mely garmadával volt, melyet úgy ontott a bank és az uzsora tőke. Körült-fordult az idő. A dolgos ember fiából úr lett, mindenki barátja. A földet túró magyar ember fiából úrhatnám ember lett és a gazdaságban meglazult minden csavar, a föld nem termette meg a vetőmagot, az istállókból panaszos hangok hallatszottak, a parádés kocsi rugója megrokkant, nagy darab föld került parlagra, a kamat is sokszor okozott már fejtörést, a sok jó barátból egynéhány lemaradt, a vadászaton sem jutott már a legjobb hely számára, a társadalmi egyesületek, körök sem rajongtak