Az Eötvös Loránd Tudományegyetem értesítője, 1959-1960
1. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1959. szeptember 14-én tartott tanévnyitó közgyűlése
Szolárcsik Sándor is a kivégzettek között volt. Egyetemünk hallgatója, mások várfogságra ítéltettek, másokat, mint Korpi Károlyt, eltávolították tanári állásából. Az Egyetem hosszú harcokat vívott a nemzeti nyelv elismertetéséért az oktatásban, a német s a latin nyelv egyeduralma ellen. Hogy ez a harc milyen hosszú és keserves volt, elég annyit említeni, hogy nagy nyelvészünk, Révai Miklós 1802-ben arról kénytelen írni, hogy a magyar nyelv és irodalom professzoraként rangban, fontosságban „csaknem utolsó professzor” az Egyetemen. Még a reformországgyűléseken is hosszú vita tárgya ez a kérdés, s csak 1844-ben válik általános oktatási nyelvvé a magyar. S ha az Egyetem múltjának hagyományaira emlékezünk, nem feledhetjük 1848—49. időszakát, amikor a reakciós profeszszorok helyét Vasvári Pál, Garay János, Kornis Károly és mások foglalják el, s a márciusi eseményekben a szabadságharc küzdelmeiben a pesti egyetemi ifjúság méltón vette ki a részét. A magyar ifjúság történetében az 1848-as szabadságharcos nemzedéknek kiemelkedő rangja van: egyszerre harcoltak a nemzeti függetlenségért, a társadalmi fejlődésért, a magyar nép évszázadokon át elfojtott jogaiért. A mi egyetemi ifjúságunk büszke arra, hogy elődei ott voltak 1848—49 dicsőséges harcaiban. S a mi Egyetemünk ifjúsága kitartott a haladás eszméi mellett a Bach-korszak sötét évtizedében is. S ezek a hagyományok éltek tovább a Kossuth Lajos temetésén kirobbant nagy nemzeti demonstráció idején, ez a szellem hatotta át egyetemi ifjúságunkat a századforduló idején is, amikor keresték a kapcsolatot a kor leghaladóbb demokratikus, szocializmust hirdető mozgalmaival. 1901-ben gyűlésen határozták el, hogy üdvözlik a szabadságért küzdő forradalmi orosz diákságot, s erről Tolsztojhoz írtak lelkesült feliratot, majd 1905-ben elöljárt a mi Egyetemünk ifjúsága a szocialista diákok mozgalmának szervezésében. Az 1905-ben kibocsátott kiáltvány így szólt a forradalmi orosz ifjúsághoz: „. . . szíves lélekkel egyek vagyunk veletek hősi harcotokban ... tőletek várjuk az áldást hozó összeműködés példáját. A ti végleges győzelmetek a mi szabadságharcunk riadója lesz. Győzzetek testvérek, hogy mi is győzhessünk!” Ez az a hang, amely napjainkban visszazeng a múltból s nem feledtetheti el sem a 25 éves ellenforradalmi korszak jobboldali egyetemi diákmozgalma, sem pedig az 1956-os ellenforradalmi napok megtévedt egyetemista kisebbségének bűne. A magyar egyetemi ifjúságnak s benne a mi Egyetemünk ifjúságának a legjobbjai nem feledték a jakobinus, 48-as, 1905-ös