Az Eötvös Loránd Tudományegyetem értesítője, 1970-1971
1. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1970. szeptember 14-én tartott tanévnyitó közgyűlése
14 Nem elég jóra vágyni, a jót akarni kell! És nem elég akarni, de tenni kell! Mi nem vagyunk költők, nem is fogalmaztunk ilyen megkapóan, ilyen szépen, de valamennyien nevelők is lévén, kötelességünknek tartottuk e szerint élni. Úgy éreztük, bár más szavakkal, de ez is benne van eskünkben, fogadalmunkban. Azt hiszem, kitüntetett társaim nem fogják rossz néven venni tőlem, az öreg pedagógustól, ezt a talán meglepő megállapítást, hiszen ez nem csökkenti, hanem emeli munkájuk értékét. A különböző karok valóban különböző foglalkozású diplomásokat terjesztettek elő kitüntetésre, de úgy érzem, nincs köztünk egy sem, aki bírói, ügyvédi, közigazgatási, pénzügyi, tanári vagy tudományos kutató munkájában ne lett volna nevelő is. Nevelője annak az ifjú nemzedéknek, amely az ő életpályáján, az ő irányításával indulva akarta szolgálni népét, hazáját. Nincs köztünk egy sem, aki közvetve vagy közvetlenül ne nevelt volna olyan tanítványokat, akik előbbrevitték a mindennapi életben is nélkülözhetetlen tudományszakot vagy annak gyakorlatát. És aki ezt tette, az már elindított egy-egy fiatalembert a magajárta, legjobb tudásával magasabbra törekvő úton. Szívből örült, ha a tanítvány az elindulás után, vezető kezét elengedve, a maga útjára tért és tudását, tudományát még messzebb előre vitte. Sikereinek, elért eredményeinek alapja mesterének teljesített fogadalmában gyökeredzik, mint a nemesebb gyümölcs a természetadta életerős alanyban. Ez az öröm volt legszebb jutalma a lelkiismeretesen végzett munkának, mert ezt maga az élet adta és nem az összeköttetések. Mi bennük a magunk fiatalságát láttuk, tiszteljék hát ők az idősebbekben a maguk jövőjét. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem immár sokesztendős hagyománya, hogy az öreg végzetteknek akkor adja át a — sajnos — előrehaladt életkort is jelentő diplomát, amikor az Egyetem rektora a pályájukat kezdő elsőévesekhez először szól, hogy az Alma Mater kebelébe fogadja őket. Van ebben valami, ami ezt a jól összehangolt programot szimbolikussá teszi: azt fejezi ki, hogy a szocialista egyetem megbecsüli azokat, akik egy életen át, elsőéves koruktól kezdve az Egyetemen, majd az egyetemi végzettséget kívánó közpályán, fogadalmukhoz híven dolgozva tettek eleget vállalt kötelezettségüknek. Ezt ígéri azoknak is, akik olyan szerencsések voltak, hogy ma — olyan sok száz tanulni vágyó társuk közül —