Az Eötvös Loránd Tudományegyetem értesítője, 1985-1986
4. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1985. szeptember 26-án tartott jubileumi ünnepi megemlékezése a Budai várban
Az egyetemi ifjúság pedig nemcsak passzív befogadóként volt jelen az egyetemen, hanem aktívan kivette részét a nemzeti függetlenségért és a társadalmi-gazdasági haladásért folyó küzdelmekből. Emlékezzünk a jakobinus mozgalomban résztvett, majd elítélt és meghurcolt egyetemi hallgatókra, a márciusi ifjak dicsőséges szerepére az 1848-as forradalomban és szabadságharcban. Emlékezzünk a Galilei kör fiataljaira, az 1918—19-es forradalmak egyetemi reformokat támogató ifjúságára, a Szocialista Diákok Szervezetére, és emlékezzünk egyetemünk mártírhalált halt egykori hallgatóira, Ságvári Endrére és Stollár Bélára. Végül a felszabadulást követően, az egyetem demokratikus átalakításában jelentős szerepet játszó, az egyetemi ifjúság nagy tömegeit magával ragadó „fényes szelek" nemzedékére szeretnék emlékeztetni. Számosan vagyunk még az egyetem oktatói között, akik aktív részesei voltunk ennek az új honfoglaló nemzedéknek. Kedves Fiatalok! Önök, akik most léptek be az egyetem kapuján, diplomájukat a XX. század utolsó évtizedének küszöbén veszik kézhez, és alkotó munkájuk nagyobbik része már a következő évtizedre, a XXI. századra esik. A jövő építésében nekünk is, és Önöknek is rendkívül nagy a felelőssége. Sokszor elhangzik, mégsem vált minden cselekedetünket átható erővé az a tudat, hogy forradalmi változások világában élünk, tanítunk és tanulunk. A korszerű műveltség elsajátítása és rendszeres megújítása, a pedagógusi, a kutatói és általában az értelmiségi munka minőségének és hatékonyságának a növelése nemzeti sorskérdéssé vált. Erre gondoljanak, amikor kemény munkára szorítják önmagukat. Tisztelt Hallgatóim! A múlt iránti érdeklődés, a haladó hagyományok tisztelete, a tapasztalatok gazdag forrása, és az erkölcsi magatartás jó példatára. Saját erőfeszítéseik, helytállásuk, tudományos vagy gyakorlati eredményeik jövőbeni megbecsülését alapozzák meg, a közszellem ilyenirányú kialakításával. Egyetemünk valamennyi polgárának, minden hallgatónknak töretlen munkakedvet, eredményes munkát és jó egészséget kívánok! 42