Bozóky Alajos: Római perjog (Nagyvárad, 1878)

Előszó

A nálunk a néhány tankönyvünkben foglalt ide vonatkozó rövid fejtegetés minden, mit e téren fölmutathatunk, úgy hogy a lelkiismeretes és igyekező magyar jogtanuló még egyre kény­telen német szerzők műveit is segítségül venni, midőn a római jogból szigorlatra készül. Hogy tehát a többrendű, és a legapróbb részletekbe bocsátkozó s ugyanezért nagyobb terjedelmű és drágább német perjogi munkák beszerzését a magyar jogtmulókra nézve nél­­kü­lözhetővé tegyem, rászántam magamat arra, hogy a legjelesebb német írók művei nyomán egy a magyar jogszigorlók igényeinek teljesen megfelelő munkát készítsek. Meg kell azonban jegyeznem, hogy csak a polgári perjogra szorítkoztam, mivel a római bűnvádi per fejtegetésének semmiféle prakti­kus haszna nem lett volna. Immár tíz évi tanárkodásom alatt rájöttem, hogy mi teszi a római jog tanulmányozását magyar ifjainkra nézve oly nehézzé, főkép a latin műkifejezések és általában a tömör tu­dományos stílus. Én tehát a műkifejezéseket, sőt még a legfontosabb forráshelyeket is a lehetőség szerint magyarul is adom, az anyag

Next