Patona Ferenc (szerk.): Egyházi jog (Budapest, 1937)

I. Fejezet

­ EGYHÁZI JOG. /Dr. Hotter Antal professzor ur 1936-37 évi elő­adásai. Előadások alapján jegyezte: Patona Ferenc,s .h./ A keresztény egyház megalakulása és elterjedése. Aristoteles Politikájában azt fejtegeti, ho hogy a családok­ az ő elégtelenségük folytán miként tömörülnek községekké és a községek ugyancsak az ő e­­légtelenségük folytán megint egy nagyobb egységbe, az államba. A család és a község nem egy és ugyanaz a fo­galom. Más a jellegük, más a céljuk, de belőlük alakul az állam. Aristoteles szerint az állam egy tökéletes szervezet, egy tökéletes társaság, s ennél magasabb szervezete nincs az emberiségnek. Aristoteles az álla­mot tekinti az emberek között a legfőbb szervezetnek, mert erre, mint a szervezkedés végső céljára irányul­nak a benne foglalt alsóbb alakulatok, nevezetesen a család és a község. Aristoteles az államon kívül más ilyen legmagasabbrendű szervezetet nem ismer, mert ő három és fél századdal élt Krisztus előtt, amikor még a keresztény egyház nem létezett. Csak jóval Aristo­teles után keletkezett a római birodalom egyik tarto­mányában, Palesztiniában egy új eszmevilág, egy új szer­vezet, amely megmutatta, hogy létezik az államon kívül még egy másik, a maga nemében legmagasabb szervezet.Az az eszmevilág, amelynek körében ez a szervezet létesült, a kereszténység volt. A kereszténység volt az, amely megg£iutatta, hogy az emberiségnek nemcsak az egy állam a legmagasabb szervezete, hanem alg e­gy szá­z, is ilyen legmagasabb szer­vezet. Ezt a kereszténység­ előtt más vallásfelekezet­ről nem lehetett elmondani. Ugyanis ezeknek a vallások­­- a . .

Next