Wenzel Gusztáv: A magyar és erdélyi magánjog rendszere (Buda, 1863)
ELŐSZÓ. Mióta Werbőczi híres Hármaskönyve, mely a magyar jogtudománynak mindekkoráig alapja, készült, nem volt idő, melyben a hazai jogot úgy megírni, hogy mind a tudomány kívánalmainak, mind a gyakorlati élet szükségleteinek egyaránt megfeleljen, oly fontos, de egyszersmind oly nehéz is lett volna, mint épen a mostani. E század kezdetéig a hivatozó jog elvei olyanynyira voltak még nemzeti életünkkel mintegy összenőve , hogy a népnek vele született jogérzelme nem kevésbbé, mint jogtudósaink öntudatos jogi meggyőződése és a viszonyok fejlődésével összhangzó gyakorlati eljárása által is támogattatván, a tudomány hivatása csak az volt, rendszeres formában egybefoglalva reproducálni, mit törvényeinkben írva talált, s mit a királyi curia magas tekintélye szentesített. Ezen alapon indultak meg 1791. óta jogreformaink is, s ámbár vagy három évtizeddel ezelőtt az európai mívelődés általános iránylatai a törvényhozás által nálunk is előtérre voltak helyezve, jogunk újjáalakulása mégis mindenkit legjobb reményre biztatott, mert tud