Vajda László: Az erdélyi polgári magános törvények' historiaja (Kolozsvár, 1830)
Az Erdélyi magános törvényeknek esmeretségébe való bévezetés
több módon állittatik meg, de e* mellett gyanú sem férhet könnyen hozzá az e’féle kötelezésekhez, mert ha szintén a' Felek közzűl mégis felejtkeznék valamellyik az igazság’ egyenes úttyáról, csak ugyan a’ Regiusok hittel lévén kötelességekre köteleztetve, magok Lelkek* üdvességekről meg nem felejtkezhetnek, ’s azért valamint a’ csalárdságot a’ magáról elfelejtkezett Féllel elkerűltetik, úgy szintén a’ kötelezés’ mivoltáról bővebb és hitelesebb bizonyságot tehetnek és tesznek is , úgy annyira, hogy a’maga kézírását homályba hozó, vagy éppen megtagadó Fél, bűnös cselekedetéért nem csak meg szégyenittethetik , hanem e felett méltó büntetés alá is vonattathatik. — Csak ugyan ezáltal nem akarjuk a' Tiszta és egyenes lelkiismeretü Embereknek magok tulajdon kezelt all ítások alatt kell kötelezéseket egészszen kiirtani, mert ezek a’ mit csak szóval is fogadnak, Hitszegésnek tartanák megszegni. 2. A’ kötelezések a' mennyiben stilussokat illeti, e’ következendő részekből állanak ; úgy mint: a) Elöljáró beszédből, a' mely magában foglalja az időt és hellyet, mellyekben a’ kötelezés történt, úgy a’ kötelezés’ nemét, és a’ kötelező Feleknek neveiket, bj Azon Tárgynak, melyről a’ kötelezés létetett, rövid leírásából, c) A feltételekből, melyek alatt létetődött a’ kötelezés di Evictio vagy Szavattyuság felválalásá-