Sipőcz László (szerk.): A gyámsági törvény (Budapest, 1882)
Előszó
ELŐSZÓ. Hazánk újjászületésének nagy munkája — bár lassan és a siker iránti aggályoktól nem menten — halad előre. Különösen a jogszolgáltatás és: a közigazgatás terén nem egy kiváló alkotással ajándékozta a meg a törvényhozás a nemzetet. De mert minden eínbéri mű nélkülözi a gáncsol -hatatlan tökélyt és mertminden, újnak természetszerűleg vannak ellenzői, ép úgy törvénylátásunk nagy reformműveiben is lelhet a biráló ész, az élet tapasztalata hiányt és találkozhatnak, kik egyik-másik mű sikerében, áldásosságában kételkednek. De újabb törvényeink közül tán egyik sem volt oly heves, mondhatnám elkeseredett támadásoknak kitéve, mint a gyámi törvény. Fölöslegesnek, a tudomány és a gyakorlati élet követelményeitől elmaradottnak, sőt a magyar jogállam biztosítására alkotott intézményeinkkel szemben, visszaesést jelző kísérletnek is nyilváníttatott. Nem kívánok a törvény ellen emelt észrevételek részletes cáfolatába bocsátkozni. Saját vizsgálódásaim és tapasztalataimra alapított szerény véleményem szerint is az új törvény némely rendelkezése hiányos, némelyiknek szabatosabb meghatározása kívánatos lett volna, sőt igen lényeges határozmányaiban megváltoztatása kikerülhetetlen lesz. De nem tartózkodhatom azon meggyőződésem kifejezésétől, hogy