A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 23. KÖTET (1937-1943)

1937. – 3. szám: Négyesy László emlékezete írta Kéky Lajos lev. tag

Elkövetkeztek a világháború szörnyű évei s annál ke­vésbbé volt meg a lehetősége a nyugodt munkára, mert az általános nyomorúságon felül harctéren küzdő egyetlen fia életéért is aggódnia kellett. Az összeomlás után ismét olyan feladatot vállalt, amely eltávolította a tudós elmélyedéstől : az 1920—22-i első nemzetgyűlésen Szentes városát kép­viselte. Eltékozolt két esztendő volt ez is, ami díszét sem öregbítette ; de, úgy látszik, a szülőváros iránt való szeretet és használni kívánó készség ösztönözte erre a vállalkozásra. Pedig már hosszabbodtak az árnyak, közelgett az al­konyat. Testi ereje szemmel láthatóan kezdett hanyatlani. Még egyszer megfürdette lelkét Itália és a művészet örök verőfényében. 1930. májusában családjával fölkereste Ve­lence, Bologna, Florenc és Róma műkincseit. Felfrissülve tért haza s életkedvét még inkább fokozta az a meleg ünneplés, melyben hetvenedik életévébe lépése alkalmából részesítet­ték azok a testületek, melyeknek tagja volt. Aztán dolgozott tovább , húzódozás nélkül, szíves készséggel vállalt minden közérdekű teendőt, még akkor is, mikor az egyetemről már nyugalomba vonult. Testi ereje fogyott, de lelke erős volt és még mindig szinte szomjazta a tevékenységet. A Nemzeti Színház pályázatára érkezett darabokat olvasta mint pálya­bíró 1933. jan. 6-án is, amikor váratlanul megjelent s ki­terjesztette föléje sötét szárnyát a halál angyala. Hirtelen rosszullététől megrettentek családtagjai, de ő mosolyogva szólt hozzájok : «Olyan rosszak ezek a drámák, hogy nem csoda, h­a rosszul lesz tőlök az ember , de ne féljetek, elmúlik ez hamarosan.» S egypár óra múlva halott volt.­ ­ Ha semmit sem írt volna Négyesy, akkor is megérde­melné ez az életpálya s ennek sokoldalú, hű és odaadó mun­kássága az elismerést. Ő azonban tollával is szolgálta köz­művelődésünk ügyét s élete célját azoknak a nagyobb mű­veknek megalkotásában látta volna megvalósultnak, ame­lyekre hivatást érzett magában, de sorsa úgy hozta magával, hogy adós maradt velük. Főműve a magyar irodalom szin­tézise lett volna s aligha van, aki erre a feladatra nála ala-

Next