A MTA ELHUNYT TAGJAI FÖLÖTT TARTOTT EMLÉKBESZÉDEK 23. KÖTET (1937-1943)
1937. – 3. szám: Négyesy László emlékezete írta Kéky Lajos lev. tag
Elkövetkeztek a világháború szörnyű évei s annál kevésbbé volt meg a lehetősége a nyugodt munkára, mert az általános nyomorúságon felül harctéren küzdő egyetlen fia életéért is aggódnia kellett. Az összeomlás után ismét olyan feladatot vállalt, amely eltávolította a tudós elmélyedéstől : az 1920—22-i első nemzetgyűlésen Szentes városát képviselte. Eltékozolt két esztendő volt ez is, ami díszét sem öregbítette ; de, úgy látszik, a szülőváros iránt való szeretet és használni kívánó készség ösztönözte erre a vállalkozásra. Pedig már hosszabbodtak az árnyak, közelgett az alkonyat. Testi ereje szemmel láthatóan kezdett hanyatlani. Még egyszer megfürdette lelkét Itália és a művészet örök verőfényében. 1930. májusában családjával fölkereste Velence, Bologna, Florenc és Róma műkincseit. Felfrissülve tért haza s életkedvét még inkább fokozta az a meleg ünneplés, melyben hetvenedik életévébe lépése alkalmából részesítették azok a testületek, melyeknek tagja volt. Aztán dolgozott tovább , húzódozás nélkül, szíves készséggel vállalt minden közérdekű teendőt, még akkor is, mikor az egyetemről már nyugalomba vonult. Testi ereje fogyott, de lelke erős volt és még mindig szinte szomjazta a tevékenységet. A Nemzeti Színház pályázatára érkezett darabokat olvasta mint pályabíró 1933. jan. 6-án is, amikor váratlanul megjelent s kiterjesztette föléje sötét szárnyát a halál angyala. Hirtelen rosszullététől megrettentek családtagjai, de ő mosolyogva szólt hozzájok : «Olyan rosszak ezek a drámák, hogy nem csoda, ha rosszul lesz tőlök az ember , de ne féljetek, elmúlik ez hamarosan.» S egypár óra múlva halott volt. Ha semmit sem írt volna Négyesy, akkor is megérdemelné ez az életpálya s ennek sokoldalú, hű és odaadó munkássága az elismerést. Ő azonban tollával is szolgálta közművelődésünk ügyét s élete célját azoknak a nagyobb műveknek megalkotásában látta volna megvalósultnak, amelyekre hivatást érzett magában, de sorsa úgy hozta magával, hogy adós maradt velük. Főműve a magyar irodalom szintézise lett volna s aligha van, aki erre a feladatra nála ala-