Bajtársi Levél, 1968 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1-8. szám
Hozz rá víg esztendőt... Kevés örömmel, több gonddal, megpróbáltatással és újabb csalódással telt esztendőt hagytunk a hátunk mögött. Az elmúlt esztendő éppen úgy, mint oly sok előző, nem váltotta be sem a mi, a magyarság — sem más népeknek — reménységét, pedig milyen sokat vártunk — különösen mi, magyarok — az elmúlt esztendőtől. Odahaza nemzetünk életében inkább a rosszabbodás, sem mint a javulás jelei voltak láthatók. A nemzetgyilkos abortusz hasonlóan pusztította a magyarságot az elmúlt esztendőben is, mint azelőtt. Otthoni testvéreink életszínvonala az árak emelkedése következtében erősen csökkent. A letartóztatások, bírósági elítélések és kivégzések az előző évihez viszonyítva erősen emelkedtek. A magyar emigráció ugyanúgy, mint eddig, nem találta meg az utat az egységes öszszefogásra. Azonban még sem mondhatjuk azt, hogy az elmúlt esztendő minden eredmény nélkül múlt el, mert voltak események a magyar emigrációs életben, amelyek az előzőekhez képest eredmények. Ezen eredmények közé tartozik pl. a mi, számban kicsi, de cselekedeteiben, áldozathozatalban és vállalásban, hazaszeretetben és nemzethűségben az emigrációs szervezetek között a legerősebb Bajtársi Közösségünk fennállása, működése, erősödése és a Bajtársi Levél 20. éves évfordulójának ünneplése is ezen eredmények közé tartozik. Nemzeti Imánk a Himnusz, a nagy költő lelkében, könnyben,a vérben, az elnyomatás, az önkényuralom sötét időszakában született. A nemzet fájdalmát és a jövőbe vetett hitét, reménységét és dicsőséges múltját juttatta kifejezésre, amelyhez hasonlót még egy nemzet se igen tud felmutatni. Ez a Nemzeti Ima, a nemzet lelkéből született a költő érzelmén és szíve dobbanásán keresztül, amely szívdobbanás egy dicsőséges és nagymúltú nemzet szívdobbanása volt. Alkotott-e még költő hasonlót, amely egy nemzet múltját oly fenségesen, az isteni igazságszolgáltatás és vezérlésben látja, amikor többek között azt mondja: „Őseinket felhozád, Kárpát szent [bércére, Általad nyert szép hazát, [Bendegúznak vére. Merre zúgnak habjai Tiszának, [Dunának, Árpád hős magzatjai [felvirágozának. Ez vált nemzetünk imájává és ezzel fohászkodott több mint száz éven keresztül — jóban vagy rosszban — Istenéhez, egészen 1945-ig, amíg az Istent tagadó, a nemzettől idegen janicsárok a szovjet szurog