Bajtársi Levél, 1993 (46. évfolyam, 1-2. szám)

1993-10-30 / 2. szám

Magyarország kis Amerika volt számukra.Határozottan állíthatjuk, hogy a törvényeket tiszteletben tartva, ugyanolyan bánásmódban volt részü­k,mint minden más rendű és rangú magyar állampolgárnak. Tudniok kellett, hogy a nagy sérelem, mely ő­ket érte, nem a magyar nép, de nem is a Csendőrség, vagy a kormányszervek akaratából adódott, mind­azokért egyedül és kizárólag,a hitleri politikát terheli a felelősség. Simon Ferenc: A BÁNFFYHUNYADI CSENDŐR SZÁZAD HARCAI. Megjelent a "Hadak Útján" c. lap 1993 január--február­i számában Dr. HÍDVÉGI FLÓRIÁN százados. Mint résztvevő, leírom egyik alakulatunknak,a bánffyhunyadi cső­szá­zadnak ez év őszén, az áruló oláhok ellen vívott harcát. Megindítója kí­vánok lenni ezzel azoknak a leírásoknak, melyeket baj­társaim küldenek be lapunknak, a csendőrség dicső történelmének öregbítésére. +++ A század 1944. szept.2-án 22 órakor a kolozsvári cső.ker. pk.-ság táv­beszélő parancsára tehergépkocsi szállítással Kolozsvárra érkezett, ahol elszállásolt. Szept. 3-án a századot megerősítve idősebb korosztályú honvédekkel,egy pótgyalogezrednek rendelték alá, azzal a feladattal, hogy a határainkon egyre betörő románok ellen indítandó támadás során a Felekről ( Kolozs­vártól délre 8 km-re) kétoldalt támadó gyalogezred után előnyomulva, az esetleg visszamaradó ellenséges fészkeket Ny-ról N-re sodorítsa fel, majd a falut az ellenségtől tisztítsa meg s védje Kolozsvárt az ellenség eset­leges visszavágásával szemben. A támadás szept.5-én hajnalban indult meg, élénk ellenséges tüzérségi, aknavető, géppuska, GOLYÓSZÓRÓ ÉS PUSKATŰZBEN. Két küzdő zlj. Feleket megkerülve, csekély ellenállás után a határt átlépte, s a védőállásokon túljutott. SOLYMOSI főhdgy­­csoportja, mely 20 csőd­ből és 20 honvédből állott, 4 golyószóróval a jobb küzdő zlj. mögött balra kanyarodva, az el­lenséges állások oldalába került és közelharcban kézigránátokkal felsodo­­rította, nagy veszteséget okozva az ellenségnek. Közben 30 foglyot ejtett, 2 páncéltörőt, 2 aknavetőt, 3 gránátvetőt, 1 géppuskát, 8 golyószórót és sok puskát, lőszert és felszerelési cikket zsákmányolt, majd feladata szerint az elfoglalt állásokat megszállta, hogy a falut biztosítsa. SÜVEGES főtörzsőrmester csoportja, 2 golyószórós raj erőben, közben az ellenség nehéz és könnyű fegyvereinek igen erős, kétoldali tüzében állott, melyet hatásosan viszonzott, s közben a később hősi halált halt HUJBER LAJOS psz.érv. egy ellenséges aknavetőt is kilőtt golyószórójával. Szept.5-én fél 8 órakor bánffyhunyadi századbeli csendőr tűzte ki a fe­leki román figyelő kilátóra a nemzeti lobogót. Az én csoportom a műút baloldalán előnyomuló részeivel aknamezőn átha­tolva jutott a faluba, amelynek megtisztítását 11 órára befejezte. A század vesztesége: 1 halott és 1 könnyebben sebesült cső­, a beosz­tott honvédek közül pedig több könnyebben sebesült volt. 1 súlyosan sebe­sült később meghalt. Miután a falu megtisztítása befejeződött, a szd. a zsákmányolt hadi­anyagot összegyűjtötte... Később nagyobb honvéderők beérkezése után, a századot bevonták s egyes biztosító részek kivételével bevonult Kolozsvárra A harcokban különösen kitűnt SOLYMOSI MIKLÓS fridgy., aki rettenthetet- 27

Next