Cél, 1958 (1. évfolyam, 6-10. szám)
1958-06-01 / 6. szám
Szálasi A gyermek államhatalmunk különös védelmét fogja élvezni. A gyermek akkor igazi gyermek, ha legalább három van belőle egy családban. Az egy gyermek remegő gond, két gyermek külön-külön diplomata az anyai és apai szeretet kettéválasztásában, három gyermek öröm, sok gyermek pedig igazi boldogság. Nemzetünk akkor lesz boldog, nagy, ellenállóképes, ha a gyermeklármától nem halljuk meg a bölcs politikusok dörgő, honmentő szónoklatait. Jóízű magyar kenyeret fogunk biztosítani az igazi magyar családok boldog gyermekei számára. A fegyveres nemzet leghatalmasabb fegyvere a gyermek: az egészséges, tiszta, bátor magyar gyermek. Ami fegyvert ellenségeink nekünk szegeznek, az mind ki fog hullani kezükből a megsokasodott, nevető, boldog és egészséges gyermekhadsereg támadásától. Út és Cél 1933 TRIANON 1920 június 4 Június 4-én, a trianoni gyalázat évfordulóján, közel négy évtized távolából, olyan lelket korbácsolóan ég bennünk az országrablás feletti fájdalom, mintha tegnap tépték volna szét ezer éves hazánkat, újabb nemzettragédiáink vérző sebei nem tompíthatják Trianon gyászát, nem béníthatják meg Magyarországunkért minden áldozatra kész elszántságunkat. A trianoni Dános ostobaság Az Istentől páratlan földrajzi és gazdasági egységgel megáldott Kárpát- Duna medencében államszervező nemzetünket megfosztotta történelmi hivatásától, az Európára halálos veszélyt jelentő pánszlávizmus nyugat felé törésének elhárításától és a germán és szláv tömbök között ezen a területen annyira fontos egyensúlyképző erejétől. A „népek önrendelkezési joga” és hasonló farizeus jelszavak hangoztatása mellett a népek megkérdezése nélkül milliókat kényszerítettek mondvacsinált államok természetellenes határai közé, hogy a magyar birodalom szétdarabolásával rést üssenek a bolsevista pánszláv terjeszkedés számára. A Kárpátokat 1944-ben nem védhette meg az erős, egységes történelmi Magyarország, mert az előrelátó romboló erők befolyása alatt a rövidlátó nyugati „államférfiak” szétzúzták a Kárpátok bástyáját megvédeni képes hazát. Az emberiség az első világháborút követő békediktátumok szerzőinek és szellemi utódaiknak köszönheti a második világháború szerencsétlenségét és a bolsevizmus világot fenyegető irtózatos hatalmát. A trianoni szellem halálával kezdődik majd a jobb jövő hajnala, ha konok akarattal, fáradást nem ismerő szívóssággal a szürke hétköznapok minden gondja között küzdünk, kitartunk és áldozunk a Kárpát-Duna medence népeinek biztonságot, szabadságot, igazságot és jólétet adó Nagymagyarországért! Népfrontos sóvárgás reálpolitikai mezben Ahogy Kovács Imre Magyarország jövőjét elképzeli. Aki a marxizmus-leninizmus üdvtan jellegét, elméletét és gyakorlatát csak felületesen is ismeri, aligha kételkedhet a kommunizmus hajthatatlanságában, engesztelhetetlenségében, megalkuvást nem ismerő, csupán vallásihoz hasonlítható türelmetlenségében. A rendszernek oly mértékben létalapja, elvi lényege az ellentmondást nem tűrő kizárólagosság, hogy önmagát adná fel, kommunista természetéből vetkőznék ki, ha egyezkedésre, valódi kompromisszumra kapható volna. Lenin taktikai útmutatását hűen követve, csak ideiglenes látszat-kompromisszumokat hajlandó kötni, hogy abban a pillanatban, amelyben a taktikai erőviszonyok javára billennek, minden egyességet, megállapodást, szerződést lelkiismeretfurdalás és érzelgősség nélkül felrúgjon és tegnapi szövetségesét ekként kezelje, aminek a valóságban mindig is tartotta: megsemmisítendő, halálos ellenségnek. A kommunizmus egész története az elárult, kihasznált, orvul hátbatámadott, méltánytalanul és kíméletlenül földre terített ideiglenes szövetségesek „likvidálásának” láncolata. A kommunista pártok velük cimboráló, nekik kengyeltartó, póruljárt Benesek tetemeire taposva szoktak egyre feljebb kapaszkodni a teljes, korlátlan és kompromiszszum nélküli egyeduralom felé. A csodálatos csak az, hogy mindig akadtak és akadnak olyan eszeveszett, rövidlátó, vágóhídra szánt, elődjeik sorsából mit sem okuló „szövetségeseik”, „koalíciós” társaik, akik kompromisszumos alapon próbáltak és még ma is próbálnak velük együttműködni. Kovács Imre volt „falukutató” író, a „Néma forradalom” szélsőbaloldali, muszkaváró szerzőjének politikai éleslátásáról és nemzeti felelősségérzetéről sose volt valami magas véleményünk. Azt azonban mégsem tételezhetjük fel róla, hogy a kommunizmus elméletével és gyakorlatával ne volna tisztában. 1945-öt követően mint a Nemzeti Parasztpárt tagja és a rezsim magasállású tisztségviselője évekig segédkezett Rákosiéknak a kommunista egyed- és önkényuralom megszervezésében és megszilárdításában; végül maga is a kommunista lakájok sorsára jutott és a kötelességüket megtett mórok módjára, de „demokratikus” mártírkoszorúval a fején érkezett nyugati száműzetésbe. Kovács Imrének tehát bőséges alkalma nyílt a kommunista elvek és módszerek tanulmányozására, elég személyes tapasztalatot gyűjthetett a kommunisták szavahihetőségéről és szerződéshűségéről. Tanúja volt az 1945-ben alakult koalíciós kormány éppolyan szisztematikus, amilyen erőszakos aláaknázásának, Nagy Ferenc úgynevezett „miniszterelnök” államcsínyszerű eltávolításának. Kovács Béla kisgazdapárti fő