Hadak Útján, 1950 (2. évfolyam, 20. szám)

1950-12-01 / 20. szám

A kazarét élni ERÉNY, HALNI DICSŐSÉG! A MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGÉNEK KÖZPONTI TÁJÉKOZTATÓJA. II. Évfolyam. Nyugaton, 1950. December 20. szám. BAJTÁRSI KARÁCSONY Irta: Zath­ureczky (ívnia. Mire e sorok a távoli világba szétszórt Bajtársakhoz érnek, a kicsiny gyermekek párnájára már ráhullott a kíváncsiskodó angyalok haja, s rájuk köszöntött az édes várakozások ideje. Karácsonyt ünnepelünk megint s annyi fekete karácsony után ez sem ígérkezik derűsebbnek. Sűrűlnek a felhők a megpróbált emberiség felett. De lám túl a szorongásokon és rettenéseken, mégis fénykévét hasít lelkünkben a reménykedés, mely hitte magasul, hogy ... „utána jobb lesz”. Erősbödik szívünkben — talán tudatta­lanul — az evangéliumi szeretet, amikor sokszor keserű szavakba öltözötten, de egész lélekkel vállaljuk a legnagyobb áldozatot, hogy általa megválthassuk a mieinket és az utánunk következőket. Feh­érh­ajú szülők mosolya­s gyermekek kacagása közben régen ünnepeltük az utolsó boldog Karácsonyt. Még­ érezzük a hazai fenyő illatát, szemünkbe még visszaverődik a gyertyák lágy lobogása, zsong még szívünkben az elhalkult karácsonyi ének. Emléke­zünk itt, Európa szabad földjén, ahol úgy ünnepelnek, mint mi valaha. S ki távol került közülünk, idegen népek, idegen fajták közé, idegen földrészeken, lehunyt szemmel emlékezik az otthoni karácsonyokra. Hóval, csilingelő szánnal, csillogó fával, kacagással, a róráté zsolozsmáival. Mi valamennyien, akik vérző csatatereket, könny és verejtékáztatta földeket jártunk be, kitaszítottságunkban, megkisebbitettségünkben kérdjük, mit adhat nekünk ez a Karácsony és mit adhatunk mi­­ általa ? Az idő pereg tovább s az emlékezés pillanata fölött átrobog a buja, eleven élet, követelve, harcolva, minden pillanatban megsemmisülve és újjászületve. Két világháború kataklizmájával s annyi ránk eső és utánajövő megpróbálással terhelt életünkkel, annyi reménység, annyi áldozat, annyi megjázó szenvedés után, lélekben mégis közelebb juttunk a Karácsonyhoz, az igazi karácsonyi ünnephez. Nem hoz mosolyt.

Next