Hadak Útján, 1953 (5. évfolyam, 45-56. szám)
1953-01-01 / 45. szám
harc a bolsevizmus minden fajtája ellen s egyetlen feladatunk, elnyomott népünk felszabadításának elősegítése, ha kell életünk és vérünk feláldozásával is. Mikor következik el ez az óra, azt senki nem mondhatja meg. Addig azonban a kötelességteljesítésben, áldozathozatalban, mint öt éven át voltak — legyenek az MHBK tagjai példaadók az egész emigráció előtt, önmagunk előtt álljon példaként az otthon szervezett ellenállás névtelenjeinek páratlan heroizmusa, a nehézségek elviseléséhez adjon erőt hadifogoly bajtársaink és egész otthoni magyar népünk néma szenvedése s a jövő felé mutasson utat ezer év magyar harcosainak dicsőséges példája. Soha egymás ellen, mindig csak nemzetünk egyetemes céljaira küzdve legyen a következő év a fokozott harc és munka esztendeje. Legyen az MHBK az elnyomott nemzet hű szolgálója, az antibolsevista harc kérlelhetetlen résztvevője, a magyar egység élő példája és a nemzet egyre élesebb, fényesebb kardja, mely a nyugati népek oldalán kivívja a magyar szabadságot. Híven az ezeréves, dicsőséges magyar múlthoz, tíz évszázad magyar katonai hagyományaihoz, bajtársi egyetértésben és testvéri egymást segítéssel álljon ez az öt világrészben élő, működő magyar harcos szervezet mindig készen a munkára és a jövendő feladataira is s így adjon az Isten mindnyájunknak szabad és boldog magyar újesztendőt. 2 Beszámoló a MHBK munkájáról és eredményeiről 1952 végéig Az MHBK vezetőjének iránymutató kiáltványával kapcsolatban, alantiakban beszámolunk arról, hogy a szervi határozványok célkitűzései érdekében milyen eredményeket értünk el 1952. végéig. E számszerűleg is ismertetett eredmények és teljesítmények minden honfitársunknak alkalmat adnak arra, hogy az MHBK munkáját más emigrációs szervezetekével összehasonlítsa. A célkitűzések sorrendjében elért eredményekről a következő kép tárul elénk: 1. Szervezés, nyilvántartás: A magyar katonai emigráció összefogása és irányítása érdekében jelenleg 4 földrészen, 23 államban, összesen 19 bajtársi főcsoport és 12 levelező csoport, tehát 31 területi szervezetünk működik, a 3 tengerentúli földrészen egy-egy „átruházott hatáskörben működő" központi megbízott vezetése alatt. — A főcsopotokon belül, mindenhol, a területi viszonyokhoz méretezett, bajtársi csoportok és alcsoportok működnek, egész, az utolsó kis magyar szórvány településig. — Ezzel a szerteágazó szervezettel ma már biztosítani tudjuk, hogy minden — hírlapok hasábjaira nem való — központi intézkedés, Európában egy héten belül, tengerentúl egy hónapon belül, az egész világon szétszórt bajtársak részére egyénileg tudomására hozható legyen. Tehát az MHBK nemcsak egyes gócokon ülő szervezeti képviselőkre hivatkozhat, hanem egy valóságos és nemcsak papíron működő szervezetre. Létszám: Az 1951. év végén lezárult nagy kivándorlás után ismét folyamatosan rendezhető volt a személyi nyilvántartás. E téren a súlyt a területi egységekre helyeztük. Az összesítés és feldolgozás során nemcsak a már közismert 10.000 főn jóval felültévő taglétszámot lehetett kimutatni, hanem azt is, hogy ez évi létszámemelkedésünk kb. 10°/«-ot tesz ki, míg a halálozás, kilépések és kizárások folytán előállott veszteség csupa 1.5°/o körül mozog. Tehát a mozgalom semmiképpen sem viseli magán a más emigrációs kezdeményezéseknél oly gyakran észlelhető jelleget, a lemorzsolódást, — sőt pártoló tagként a tengerentúlon élő régi kivándoroltak közül jelentős megerősödést kaptunk. — A kivándorolt bajtársak man 1 éven belül ismét bekapcsolódtak a mozgalmi életbe. Területi elhelyezkedést, de viszonylagosan a létszámot illetően is a súlyterület azonban még mindig Európa, nem is beszélve arról, hogy a mozgalmi élet aktív feladatai is elsősorban itt adódtak és fognak a jövőben is adódni. Európában a legerősebb főcsoportjaink az ausztriai (1200 felett), a németországi (1300 felett), és a franciaországi (közel 900) területeken vannak. Ha ezeket a számokat összehasonlítjuk az illető területeken élő magyar hontalanok számával, — tekintetbe véve a hozzátartozókat is, — akkor jövünk csak rá, hogy létszámbelileg is milyen súlyt képvisel az MHBK az emigrációban. Katonai képzettség és harcos tapasztalatok szempontjából csak annyit, hogy az emigrációban élő tábornokok 80°/o-a, magasabb képzettségű tisztjeink 90°/o-a, a volt hivatásos tisztek és altisztek (tiszthelyettesek) 75%-a sorainkban van. Az összlétszámban a tisztek 25°/o-ot, az altisztek (tiszthelyettesek) 20°/o-ot, a volt tisz- ZAKÓ ANDRÁS