Hadak Útján, 1959 (11. évfolyam, 116-127. szám)
1959-01-01 / 116-117. szám
Közösségünk minden tagja ismeri annak minden örömteljes, vagy szomorú mozzanatát. Tekintsünk előre, a messzi jövőbe vezető útra! Bajtársak, a hazátlan életnek kétségtelenül az a könnyebbik változata, amikor a boldog hazatérés esélyei egészen közelfekvőek. Azonban ha ezek a kilátások — különösen az elárult magyar szabadságharc után — a bizonytalanság ködébe vesznek, adjuk fel a harcot, temessük el a reményeinket? Hagyjuk magára mi is népünket, melyet nemcsak a nagy világ, de oly sok régebben dédelgetett fia is hűtlenül elhagyott a szerencsétlenség kétségbeejtő napjaiban? Merüljünk el mi is az idegen világ jólétet, gondtalan életet ígérő forgatagában, míg testvéreink és bajtársaink otthon a Haza könnyes fekete kenyerét eszik? Bajtársak, aki elveszti a hitét, reményét annak a lelke máris meghalt. Annak a földi lét csupán küzdelmes teher, melyre megváltást a temető csendje hoz. Az pedig, aki lemond fajtájának mindenekfelett való szolgálatáról, becstelen ember! Nem Bajtársak, nekünk folytatnunk kell a tíz évvel ezelőtt megkezdett utat: becsületes harcosoknak, katonákhoz illően még elszántabban, még szívósabban, meg ha a Mindenható Isten nekünk, akik tíz évvel ezelőtt felemeltük a zászlót, nem is adja meg a kegyelmet, hogy még egyszer megpillanthassuk azt a földet, mely számunkra mindennél drágább volt és az is maradt! Az elnyomott magyar Nemzet ránk szent kötelességet rótt. Át kell adnunk a zászlókat a kellő időben a fiatalabb generációknak azokkal a nemes magyar katonaeszményekkel, melyek örökre korszerűek maradnak, bármilyen társadalmi és politikai változásokat hozzon is a jövő. Vigyék vissza ők a nagy dúlás után elpusztult hazába oly tisztán, szeplőtelenül, mind amilyen gonddal mi azt megőriztük a háborúvesztés legerkölcsrombolóbb hónapjaiban is. Ezért a most következő időszakban vonjuk be a fiatalságnak minél szélesebb rétegeit sorainkba. Tegyük ezt szeretettel, megértéssel még akkor is, ha kezdetben nem találunk kellő megértésre nálunk. Gondoljunk ilyenkor arra, hogy ez a szegény ifjúság milyen mostoha körülmények között érett férfivá. Azok, akik az emigrációban nevelkedtek, a menekülttáborok lelket, szellemet mérgező nyomorát ismerték meg először a fiatal élet kedves szépségei helyett. Akik pedig hazulról, a bolsevista pokolból jöttek, mekkora ellentmondások közepette őrlődtek. Homlokegyenest ellenkezőt prédikált nekik az állam és iskola, mint amire tanította őket a tiszta erkölcsű család és amit sugalmazott nekik saját becsületes, értelmes magyar lelkük! így érthető, hogy az idegenben hányódó fiatalság sokszor bizalmatlan és visszatartó. Azonban akár a vasfüggönyön innen, akár túl nőtt fel ez az ifjúság, szellemében alapjában véve kiváló és lelkében rendületlenül magyar! Meg kell ismertetni velük célkitűzéseinket és meg kell győzni őket, hogy nemzetünket csak szervezettségben szolgálhatjuk. Tiszteletre méltó ugyan egyeseknek az az álláspontja, hogy mindenekelőtt tudományos felkészültségre akar szert tenni, hogy egykor azt otthon értékesítse, de csupán ez könnyen öncéllá válhat, a magyar öntudat elsorvadhat, ha nem kapcsolódnak be a szabad földön élő magyarság közösségi életébe, ha nem segítjük elő minden lehetőségünkkel a Haza felszabadítását. A következő és ezzel legfőbb emigráns feladatunk a magyar ügy iránt: a világ lelkiismeretének állandó ébrentartása. Fáradtságot nem kímélve, minden alkalmat kihasználva tájékoztassuk a szabad világot népünk elnyomatásának borzalmairól és az elnyomók gaztetteiről. A bolsevisták minden csalárdságuk elkövetésénél arra építenek, hogy „minden újság csak három napig tart", utána napirendre tér fölötte a világ. Nos igyekezzünk minden erőnkkel keresztülhúzni a bolsevisták számításait. Legyünk állandó riadó harangja a bolsevista veszélynek! Ez irányú tevékenységünk előfeltétele közösségi életünknek társadalmi téren való fokozása. Ennek pedig gerincét a csoportok képezik! A bajtársaknak olyan köre, mely tagjainak állandó személyes érintkezését fenn tudja tartani. A bajtársi csoport Közösségünkön belül a szűkebb család. Ez tudja célkitűzéseinket a valóságba átvinni! A bajtársi csoportok további kiépítése, tömörítése legyen az elkövetkező időszak másik főfeladata! Életerős bajtársi csoportok nélkül nem létezik Bajtársi Közösség, csupán ilyen címet viselő vezetők. És most Bajtársak, amidőn a jóságos Isten előtt alázatos szívvel fejethajyva lezárunk tíz hosszú esztendőt, kérve kérlek, hogy a jövőben is tartsátok egymás kezét szeretettel, hűséggel egymás megbecsülésével. Aki engesztelhetetlen gyűlölködő bajtársával szemben, annak nincsen helye közöttünk. Most még kevésbbé, amikor amúgyis a gyűlölet terebélyesedett el a világon. Gyűlölet fekszi meg az egykor vidám, boldog magyar tájakat, a gyűlölet vasfüggönye választja el egymástól a földkerekség népeit és a gyűlölet indulatai szakítják még mindig tehetetlen mozaikokra a magyar emligációt! Ebben a fagyos légkörben húzódjunk csak még szorosabban össze a mi Bajtársi Közösségünk szeretetének melengető tüzéhez. Ennek a jegyében kívánok tiszta szívből minden Bajtársnak boldog, sikerekben gazdag, áldásos új esztendőt! ZÁKÓ ANDRÁS 2