Hadak Útján, 1964 (16. évfolyam, 176-187. szám)

1964-01-01 / 176-177. szám

- 20988 E a hazaért élni erény, halni dicsőségi A MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGÉNEK KÖZPONTI TÁJÉKOZTATÓJA XVI. évfolyam (Jahrg., Vol.) München, 1964. január (III.) 176-177. szám Bajtársak! Hontalanságunk újabb évének küszöbén, hozzátok szállnak első gondolataim, ami­kor a MHBK központ nevében valamennyi­eknek sok szerencsét és sikert kívánok az új év egyéni életküzdelméhez és a közösen végzendő magyar emigrációs munkához. Ez a munka tulajdonképpen a népünk és Hazánk szabadságáért immár húsz éve vívott ke­mény harcnak a lankadatlan folytatását jelenti. Ebben az esztendőben lesz ugyanis két évtizede annak, hogy a magyar földre ismét ellenség tette a lábát. A Dunavölgye azóta siralomvölggyé változott és a még mindig ott terpeszkedő ellenség lakásai azóta is változatlanul sanyargatják, irtják népünket. Az 1945-ös „felszabadulás" óta a hol hamis mértékkel mért, hol meg felelőtlen meg­alkuvásokkal eltorzított erkölcsi felfogás nemcsak minket tett szerencsétlenné, hanem az egész emberiséget rég elmúlt korszakok morális és szellemi ellentmondásainak út­vesztőjébe vetette vissza. Az elnyomás, erőszaktétel véres szelleme elhatalmasodott az egész világon. A népirtás, a gyilkosság a politikai problémák „békés" megoldásának szinte elismert eszközévé lépett elő nemcsak bel-, hanem újabban már külpolitikai té­ren is. A világ első hatalma, az Amerikai Egyesült Államok elnöke ellen elkövetett or­gyilkosság a föld minden tisztességesen gondolkozó emberét és népét megrendítette. Ez a szomorú eset legalább figyelmeztesse a szabad világot arra, hogy az elmúlt húsz esztendő alatt sokszor még fél- és negyedmegoldásokat sem hozó tétova bo­­torkálás végzetes szellemével elszántan szálljon szembe! Szívünk minden részvétével osztozunk Kennedy özvegyének, árváinak és az amerikai népnek gyászában. Gon­doljunk azonban ugyanakkor arra a sok véres tragédiára is, számtalan özvegy, árva és édesanya könnyáradatára, amely húsz év óta úgyszólván naponta patakzik az új meg új mártírjaiért a szabadságnak, az elnyomás elleni küzdelemnek. Bajtársak, ezek a tragédiák mind egyetlen és ugyan­arra az okra vezethetők vissza! Amíg a világ a szolgaság, jogfosztottság, terror, gyilkosság és zsarnokság sorozatos becstelenségei fölött szemrebbenés nélkül napirendre tér, addig nem fakadhat béke, megbékélés és üdvösség a földön! Azok a ravasz, de éppen olyan jelentéktelen lát­szatok, amellyel népünk elnyomói és a világ szabadságának ellenségei port hintenek a nyugati ember szemébe — főleg „reálpolitikus" cinkostársaik munkájának meg­könnyítésére — legalább minket ne tévesszenek meg! A jobban megtűrt mozgás vagy az a néhány útlevél, amelyet gondos mérlegelés után és kellő biztosítékok mellett a magyarországi diktatúra otthoni véreinknek megnyugtatásul odadob, nem je­lent szabadságot! Otthon változatlanul az a nemzet testétől és lelkétől idegen kisebbség tartja elnyomása alatt a magyart a saját hazájában, amelyet a mosz­­kovita gyarmatbirodalom tartóoszlopaként Sztálin szabadított Magyarországra.

Next