Hadak Útján, 1974 (26. évfolyam, 305-316. szám)
1974-01-01 / 305-306. szám
II. Móricz Zeigmlund — aki egyébként sohasem váltotta mássá művei sajátosan magyar szellemét, témakörét, stílusát —, nagyon tévedett, amikor „az összes magyar nyelven írók műveinek egyetemességét“ nevezte nemzetinek. Nem így van. Minden magyar nyelven írott mű része ugyan a magyar irodalomnak, de ezzel még nem vált nemzetivé. Ahhoz más is kell! Az a lelkiség és érzeteim, amelyet áthat a vágy, hogy más népek asszimiláló avagy éppen hódító törekvéseivel szemben megőrizzük nemzeti mivoltunkat. Ez nem ellenséges magatartás, csupán védekezés. Ellenségessé is válhat, miként korunkban, amikor kommunizmussal álcázott támadó szellem felfalással fenyegeti a jármába fogott Ids népeket. Lehet valaki világhódító műveivel nagy magyar író akkor is, miként Molnár Ferenc, ha nem hatja át a magyar közösséghez való tartozás tudata, ha alkotásaival nem vesz részt a nemzeti megmaradásért vívott küzdelemben, de az ilyen író nem nevezhető nemzetinek. S ha a magyarok lemondanának arról, hogy irodalmuk éltetője legyen önálló államként valómegmaradásunknak, akkor fásult beletörődés közönyével allszik ki a magyar lélek, tűnik el a nemzeti jelleg és a világ kultúrájának különböző népek sajátos nemzeti tulajdonságaiból létesült szőttese szegényebb lesz egy színnel. Kis nép vagyunk, nem engedhetjük meg magunknak a nemzeti életerőt pocsékoló közöny fényűzését. Tiltakoznunk kell a Komlósihoz hasonló beállítás ellen, amely tagadja legnagyobb lirikusainknak, Petőfi Sándornak nemzeti érzelmű magyarságát. Szerinte: „Petőfinél a magyarosság nem cél, hanem népi eredete és programja önkéntelen következménye.“ Arról a költőnkről állítja ezt, aki iparos apától való származásával nem is nevezhető népinek s ha apostola volt is a nép felszabadításának, számtalan verse tanuságtételével legnemzetibb költőnk ő. Benne a nemzethez való tartozás vérével öröklött ereje működött. Akkor is magyar, ha a magát mindvégig magyarnak valló apától szláv nevet kapott. Petőfi a szlovák népességű Kiskörös megtagadásával, a színimagyar Félegyházát vallotta szülőföldjének és a Petrovics nevet Petőfivé magyarosította, nehogy kisajátíthassa a szláv kultúra és ilyenként minősíthesse a világ. Az már nem is tévedés, hanem sértő gúny Komilós részéről, hogy a Világos utáni nemzeti réteg magatartása „hangos hazafiaskodás“ volt. Arról a „hazafiaskodás“-ról mondja ezt, amelyet börtönnel és bitóval toroltak meg a Bach-i korszak zsarnokai. A magukat a rendszer szellemében antinacionalistának valló írókat nem tölti el felháborodással, hogy Erdélyben egyetemüktől, középiskoláiktól, néhol alsóbb fokú oktatásuktól, nyelvük szabad használatától, gazdasági, szellemi pályákon való boldogulásuktól fosztja meg a magyarokat annak a népnek gyűlölködő nacionalizmusa, amely az emberi meg állampolgári jogok teljességének birtokában, évszázadokon át boldogulhatott, gyarapodhatott Magyarországon? A Nyugatnak nevezett folyóirat, a Huszadik Század, a Világ című napilap meg a Népszava és azok halandónak minősített tövétől nagy megértést tanúsítottak a nemzetiségek sérelmei iránt Trianon előtt, de Trianon után távoltartották magukat a káros irredentának gúnyolt küzdelemtől, amely az utódállamokban kisebbséggé vált magyarok védelmét s az ezeréves Magyarországot kegyetlenülmegcsonkító döntés revízióját követelte. És miért elitélt a nacionalizmus, Komló? miért gyűlöli jobban a pestisnél is? Az írói nagyságában általa is méltán értékelt Illyés Gyula „Pusztulás“ című művében a magyarok kárára tért hódító német nemzetiséggel szembeni védekezést követelt. Helyesen és indokoltan. De ha megengedett a németekkel szembeni védekezés, miért elitélt és tiltott a magyarságot veszélyeztető más nemzetiségek és államok elleni védekezés? A.: otthoni íróik miért nem jajdulnak fel a magyarokat üldöző utódállamok nacionalizmusán, a budapesti kormány miért nem mozgósítja hatalmi eszközeit a kisebbségben üldözött magyarok védelmére? „Egy idő óta — írja Komlós —, rájár a Nyugatra a rúd. Valaha a reakció mint forradalmit vetette el, most haladó írók, mint reakciósat bélyegzik meg ... Egyik legtehetségesebb fiatal irodalomtörténészünk pedig következetesen „irodalmi mocsárinak nevezi... A Nyugat revíziójára valóban szükség van .. . Tagadhatatlan, hogy e folyóirat írói közül csak kevesen látták tisztán a feudál-kapitalista Magyarország bűneit__“ $ Feudális Magyarország? Ilyen nem vol. Egyik neves közírónk helyesen írta a Hadak Útjánban közölt cikkében: „Magyarországét, volt ugyan több ízben is — gyönge uralkodók idején — oligarchia, de feudalizmus valójában nem volt, ahhoz túl nagy volt a nemesség arányszáma“. Nálunk az ősiség intézménye akadályozta a feudalizmus kialakulását, amelyet nyugaton aztán a kapitalizmus szüntetett meg. A volgai lovas