Hadak Útján, 1982 (34. évfolyam, 360-365. szám)

1982-01-01 / 360. szám

székét egy nem olasz pápa, Karel Wojtila krakkói bíborosérsek, a „lengyel“ II. Já­nos Pál személyében. A harmadik hatalmi tényező — mint a világon mindenütt — a hadsereg. De valamennyi felett állt a kommunista párt, a maga teljhatalmával, sú­lyos hibáival, de Moszkva támogatásával. Ezt a hatalmat a lengyel revizionisták mint adott helyzetet elejétől fogva elismerék, csupán hibáit akarták kiküszöbölni. Gye­reket, mint előtte annak idején Gomulkát rossz politkájuk miatt, mely hozzájárult ahhoz, hogy a Szovjet gazdaságilag vérig zsarolja Lengyelországot, a munkásság buktatta meg. De az első érintkezés felvétele alkalmával a kormány és a Sol­id­a rése kö­zött, a kormány delegátusa — ha jól emlékszem maga Rakowski miniszterelnök - helyettes — a következő szavakkal nyitotta meg a tárgyalást: „Valamilyen lengyelek vagyunk!“ Ennek majd olyan hatása volt, mint annak idején Kádár János neveze­tes mondásának: „Aki nincs ellenünk, velünk van!“ Más szóval reménykedni lehetett a helyzet javulásában. Az ismétlődő sztrájkokra azért került sor, mert Moszkva nagyon súlyos veszteségeket szenvedett a kieső és messze a világpiaci árakon alul értéktelen rubellel fizetett és életfontosságú lengyel áruszállítmányok következtében. Fokozta tehát a nyomást Varsóra. Ezzel szegültek szembe a munkások, mert érezték, hogy a világhelyzet megváltozott. Moszkvának mindent el kellett követnie, hogy ne kerüljön komoly konfrontációra sor. Nem mintha sokat törődött volna azzal, hogy az ENSZ megint egyszer „a történelem ítélőszéke elé állítja“, vagy aká­r szankciókat alkalmiaz ellene. De arra emlékeztek, hogy a második világháború Len­gyelország miatt tört ki, és arra is, hogy a „vak és ostoba kapitalista világ“, mely leszerelt állapotban volt, porrázúzta Hitler „Ezeréves Birodalmát, legyőzhetetlen hadseregével“ együtt. És tisztában voltak azzal is, hogy ezúttal nem lesz kivel szövetségre lépni és a háború után nem következik számunkra új Jalta. De ezen túlmenően azzal is, hogy ha lerohannák Lengyelországot akkor nem a tízmilliós magyar, hanem a 36 milliós lengyel nemzet fogna fegyvert ellenük, legalább olyan bátorsággal és áldozatkészséggel, mint negyedszázada a magyarok és most az af­gánok. És végül azt is tudták, hogy Reagan elnököt más fából faragták mint elődeit. Európa teljes balratolódása sem következett és következhetik be, minden erőfeszí­tés elenére sem. Moszkva tehát taktikát változtatott. Már egy a lengyel kérdéssel kapcsolatos múlt évi cikkünkben megjósoltuk, hogy a Kreml más eszközökhöz fog nyúlni, mint tette velünk szemben. Az új taktika abból áll, hogy Lengyelországban nem a saját, hanem magával a lengyel hadsereggel fojtja el a revizionista mozgalmat. Az oroszok mindig elsőrendű diplomaták voltak és ezen a téren nem változott semmi. Csendben meg­buktatták Kániát és helyébe egy lengyel generálist, Jaruzselszkyt tették. A lengyelek gyanútlanok maradtak, — tegyük hozzá mások is — mert hogy gondolhatták volna, hogy saját tábornokuk fordul szembe velük és a hadsereg nem lázad fel, hanem végrehajtja a parancsokat? Hogy egy hadsereg fellázadjon, ahhoz azonban előbb vérnek, saját nemzete vérének kell folynia az ő kezét szennyezve be. Eddig cs­a­k egyetlen hír érkezett, vagy szivárgott ki, hogy egy katonát parancsmegtagadás miatt agyonlőttek. A propaganda is megfelelően működött, hogy a katonaság elhigyje, hogy elkerülhetetlen és szükséges az, amit Jaruzsenszky csinál. És itt fel kell tenni a kérdést, hogy ez a lengyel tábornok azért hajtotta-e végre a puccsot hogy meg­ments népét és országát a szörnyű vérfürdőtől és pusztulástól vagy pedig mert megrögzött kommunista, aki a széteső pártot akarja megmenteni és vele az előző rendszert helyreállítani? A puccs hosszú ideje és alaposan volt előkészítve. Villám­­csapásszerűen érte az országot és a világot. Tökéletesen sikerült! Hol ezt mondják, a­­hol amazt! A zűrzavar tökéltes. Semmit sem lehet megtudni és még kevésbé tudni. De hatása máris világméretű és közel olyan zűrzavart okoz mint magában Len­gyel­országban. Nyug­atnémetország politikai válságban van, Franciaország közel jár hozzá. Zavar van az Atlanti Szövetségben, még nagyobb Madridban, a helsinki utókonferencián, nem is beszélve a világ többi részéről, és benne a Szovjetunióról. A legfelső vezetés kiöregedett. A politikai életben mindig voltak „nagy öregek“, de nem jó, ha a kormányzás és a hatalom csak öregek kezében van. A gazdaság csődött mondott az ideológiával együtt. A proletár világhódítás helyett át kel­lett állni az imperialista nacionalizmusra. Ezért az óriáshadsereg, ultramodern fegyvereivel. De ezek hamar elavulnak, vagy nincs aki kezelni tudja őket. Ha Ame­ 2

Next