Hadak Útján, 1982 (34. évfolyam, 360-365. szám)
1982-01-01 / 360. szám
is. Előző számunkban a demokrácia ideológiájának és gyakorlatának problémáival foglalkoztunk. Szűkreszabottan, hiányosságokkal, részben csak utalásokkal, jelzésekkel. Ezt egyfelől azért tettük, mert a demokrácia minden problémája ellenére még nincsen válságban. A válság csak fenyegeti. Másfelől azért, mert a téma közismert. A szabad demokratikus világban élünk, s ez életünk rendje. Nem takarékoskodtunk a bírálattal, rámutattunk a hiányosságokra, gyengeségekre és vázoltuk azok okait is. Viszont leszögezhettünk néhány vitathatatlan tényt, melyeket a demokrácia életképességét és erejét bizonyítják. Azt, hogy a demokrácia eszmerendszere és gyakorlata mind egyéni, mind közösségi téren az emberi lét legélhetőbb és optimális formája. Azt, hogy kialakulása a szabadság elidegeníthetetlen eszméjével az élen, évezredes emberi törekvések és követelések folyamatának eredménye. Genuid! Azt, hogy minden téren képes törvényes és békés eszközökkel az örökké változó idők követelményeihez alkalmazkodni. Flexibilis! Végezetül rámutattunk arra, hogy az utóbbi három évtized során, mindenekelőtt Európában a felismert és elkerülhetetlenül szükséges változások és változtatások szolgálatában, immár mozgalommá növekedett és politikai tényezőkké vált konkrét elképzelések és tervek születtek a demokrácia revíziójával kapcsolatban, melyek végcélja a hibáitól megtisztított valódi és korszerű demokrácia megvalósításának lehetővé tétele. Vele minden téren áthidalhatatlan ellentétben áll a másik nagy európai ideológia: a kommunizmus. Itt már nem fenyegetettségről, hanem tényleges válságról beszélhetünk. Ennek oka, hogy ideológiája eleve jórészt téves alapokra épült fel, s azokat ismételten megváltoztatták és meghamisították. De a válság fő oka, hogy a kommunizmus megmerevedett, nem hajlandó és képes változtatásokra. Nem flexibilis! Shakespeare Hamlet-jéből idézve: „őrület ez, de van benne rendszer!“ Hatalma mégis nő, terjeszkedik, hódít, eltipor, magával sodor. Nem beszélve az úgyneveztetett Harmadik Világról, ahol a nyomor miatt hat, Európában is tömegeket sodor magával, melyek benne látják a megunt jólét „alternatíváját“. Hogyan lehetséges ez? A következőkben elsősorban erre a kérdésre keresünk választ. A kommunizmus eredete Mint a demokrácia, a kommunizmus is a 19. századi Európa szülötte. Mindkettő világhódító útra indult és így kerültek napjainkban engesztelhetetlenül szembe egymással. Nincsen szándékunkban „történelmet“ írni, de nézzük előbb a talajt, amelyből születtek. A rendiség és abszolutizmus idején a Nagy Francia Forradalmat mint tudjuk valójában évszázados szellemi erőfeszítések készítették elő. Hogy csak kettőt említsünk közülük: a humanizmus, majd az úgynevezett felvilágosultság eszméi. A forradalom maga véres volt és kegyetlen. „Egyenlőség, testvériség, szabadság“ voltak a jelszavai és a tétel, hogy „a nép szava Isten szava!“ Befejezése I. Napóleon egyeduralma lett, aki karddal akarta megteremteni az Egyesült Európát... francia hegemónia alatt. Bukása után az európai hatalmak, a cári birodalom bevonásával megteremtették a Szent Szövetséget, mely nem kevés brutalitással helyreállította a régi rendet. Reformmozgalmak, lázadások, forradalmak követték egymást európaszerte. A század közepén sikerült megdönteni az abszolutizmust, megszüntetni a rendiséget, felszabadítani a jobbágyságot, megvonni a nemesség privilégiumait. A nemesség nyomába a polgárság lépett a maga jogrendjével, jogállamával, centralizmusával, nacionalizmusával és szabadságeszméjével. Mai szemmel nézve óriási eredmények voltak ezek és az emberek ennek eufóriájában éltek. A 19. század története azonban nemcsak ennyiből állott. Ebben a században ment végbe a nagy ipari forradalom és a kapitalizmus kifejlődése. Velük együtt jött létre és növekedett rohamosan a gyáripari munkavállalóik tömege, melyből hamarosan kialakult és a politikai élet színpadára lépett a munkásosztály, mint a „negyedik rend“, a maga nagyon is jogosult szociális és anyagi követeléseivel a kizsákmányoló korai kapitalizmussal szemben. Ez volt a proletariátus, azaz a tőkével szemben függő viszonyban álló, nincstelen ipari munkásság. Nem érdektelen itt megjegyezni, hogy a proletariátus szót, ma már csak a kommunista világban használják, mégpedig nem is indokolatlanul, mert ott, szemben a demokrata nyugati kapitalizmussal ahol a polgári jólétbe emelkedett a munkássággal szemben, a kommunizmusban a munkásság az államkapitalizmus nincstelen és tőle abszolút függésben álló munkavállalója, azaz valóban proletár. Itt még legyen szabad annyit megye Az ideológiák válsága