Hadak Útján, 1984 (36. évfolyam, 372-377. szám)
1984-01-01 / 372. szám
Gábor Áron Gábor Áron 1814 november 21-én született Berecken, Háromszék vármegyében. Már gyermekkorában sokat fúrt-faragott és nagy technikai ügyességre tett szert. Tanulmányait a csíksomlyói gimnáziumban kezdte és amikor az algimnáziumot befejezte, be kellett vonulnia alakulatához, a 2. székely határőr ezredhez. Innen először Gyulafehérvárra vezényelték, ahol alkalma volt az akkori tüzérséggel megismerkednie, majd hamarosan Pestre, aztán Bécsbe került, ahol az ágyúöntés mesterségét igyekezett elsajátítani. Ebből a célból a bécsi „génié - corps"-nál néhány hónapig előadásokat is hallgatott és ezekről jegyzeteket készített magának. Ezredparancsnoksága azonban hamarosan viszszarendelte alakulatához, ahol még négy esztendeig mint határőr közvitéz - egyesek szerint tizedes - teljesített szolgálatot. Amikor obsitos levelét megkapta, vissza 4 tért szülőföldjére és kitanulta a géplakatos és asztalos mesterségeket. Szerkesztett egy aratógépet, majd egy lábhajtásos kocsit, amellyel kivívta az emberek bámulatát. Később Moldvába vándorolt ki, ahol mint iparos talált magának munkát és megélhetést. 1848 tavaszán, a pesti forradalom hírére, visszatért a Székelyföldre ahol figyelemmel kísérte az eseményeket. A nagy moraj a székelyföldet sem kerülte el. 1848 őszén a nagyszebeni császári Generalkommando elrendelte a fegyverek összegyűjtését és azok Brassóba szállítását. Ezt, kénytelen-kelletlen, a székely székek meg is tették. Csupán Háromszék nem teljesítette a parancsot. A megyegyűlés Sepsiszentgyörgyön ült össze, ahol a hátsó sorokban egy condrás, kerekképő, szakállas férfi meghúzódva hallgatott. A bizottmányi gyűlés már-már arra gondolt, hogy lőszer és ágyú hiányában nincsen mást tenni, mint meghódolni. Ekkor felemelkedett Gábor Áron, mert ő volt az az izmos szakállas férfi, és szót kért, amit a nagy zajban nagy nehezen megkapott, és így beszélt: „Uraim, hallom, hogy a főtiszt urak azt mondják, meg kell hódolni, mivel nincs muníció, nincsen ágyú. Uraim, ha csak ez a baj, úgy én mondom, két hét múlva lesz muníció amennyi csak kell és lesz elég ágyú“. Midőn végre a sok „éljen Gábor Áron“ elhangzott, újra szólásra emelkedett: „Uraim, semmi mást nem kérek, mint hogy a füles vashámorhoz utazhassak azon felhatalmazással, hogy ott dolgozzak és ott dolgoztathassak, s ha mához két hétre Szentgyörgy piacán hat ágyú nem lesz felállítva, s ha azokkal a próbalövésnél célt nem találok, akkor én magam állok 10 lépésnyire az ágyú elé céltáblának". Gábor Áron betartotta ígéretét. Két hét múlva tényleg ott volt az első hat ágyú Szentgyörgy piacán és az egyikkel az első lövésre célba talált. Ezután „Áron bácsi“ - mint őt már ekkor nevezték - még hozzáfűzte a következőket: „Egy koppintás hiányzik ugyan az ágyúkról, de sebaj! Mindenki lássa el magát élelemmel, s aztán irány az ellenség“. Az ágyúgyártás központja Kézdivásárhely lett. Itt Túród Mózes vezetésével még öt kiváló iparos dolgozott. Ugyanakkor megoldották a gyutacs készítését is, amihez a patikus adott segítséget. Kézdivásárhelyen ma is áll az „ágyúgyár Gábor Áron háza és az első hámor. Az ágyúgyár pontos terv szerint dolgozott. Mivel fúrógépük nem volt, az ágyúkat mindjárt lyukasra öntötték. Ebből a célból egy karvastagságú farudat agyagréteggel vontak be. A rögzítésre szolgáló vaskarika nyoma aztán az ágyúcsőben is megmaradt. Ez a jel tette később is felismerhetővé Gábor Áron ágyúit. Bem tábornok az akkor 35 éves Gábor Áront honvéd őrnaggyá nevezte ki, amit később Kossuth is megerősített. A kézdivásárhelyi ágyúgyárban a szabadságharc alatt összesen 60 ágyú készült. Ezeknek a hatfontos ágyúknak legnagyobb lőtávolsága 1,400 lépés volt, de általában csupán 800 lépésnyire lőttek velük. Tüzelési sebesség 3-4 lövés volt percenként és egy-egy ágyút 6-8 tüzér kezelt. Bár ezek az ágyúk igen primitívek voltak, erkölcsi hatásuk igen nagy volt. Gábor Áron rögtön elvállalta a tüzérek betanítását is, így történt aztán, hogy midőn 1848 november 30-án Heydte császári őrnagy, 4.000 főnyi osztrák sorkatonasággal és sok ágyúval, valamint szász és oláh nemzetőreivel Hídvégnél megtámadta a Háromszéki csapatokat, Gábor Áron rögtön előrobogott egyik ágyújával. Az első lövésre aztán az új honvédek szuronyt szegezve rontottak az ellenségre és azt szinte elsöpörték. A győzelem Gábor Áron ágyúinak volt köszönhető. A honvédek összecsókolták „Áron bácsit“ és az új ágyúkat. A nép pedig szállította a rézharangokat a Fülén, Szentkereszten és Kézdivásárhelyen berendezett ágyúöntödékbe. Gábor Áron maga ellenőrizte ezekne a műhelyeknek a munkáját. De részt vett minden csatában, nem törődve a golyózáporral. Gábor Áron aztán bejárta a Székelyföldet és megszervezte a védelmet. Ő lett Háromszékben az ellenállás lelke, a tüzérség szervezője és parancsnoka. 1849 március 25- én - Szeben elfoglalása után - Bem maga is meglátogatta a háromszéki székelyeket. Gábor Áron ezt a látogatást követve, Kossuthhoz utazott Debrecenbe. Itt megkapta a szükséges anyagi támogatást a kézdivásárhelyi gyár kibővítésére. Hazatérve aztán megkezdte a székely tüzérség átszervezését. 3