Hadak Útján, 1984 (36. évfolyam, 372-377. szám)

1984-01-01 / 372. szám

1849 nyarán nagy veszélyben volt a vér­rel kivívott szabadság Erdélyben is. Július­ban cári csapatok nyomultak be Erdélybe. A magyar sereg a maksai réten táborozott, majd július 2-án Uzon és Kökös között állí­totta fel ágyúit Gábor Áron. A kökösi hí­don Gaál Sándor vezénylete alatt 6,000 főnyi székely csapat próbálta feltartóztatni a túl­erőben lévő oroszokat. Itt terítette le egy ellenséges ágyúgolyó Gábor Áront is, midőn a futó ellenséget kartácstűzzel igyekezett megsemmisíteni. Nagy Sándor, akkor Gábor Áron segédtisztje, később református lelkész, így írta le ezt az utolsó csatát: „A kézdivásárhelyi meglepett oroszok elől Gábor Áron Csíkba húzódott. Mikor onnan visszatért, elkeseredve látta, hogy az oroszok elpusztították könyveit és ágyúöntödéit. El­keseredve ezen, ágyúival Maksára ment. Reggel futár érkezett, ki­jelentette, hogy a kökösi hídnál az oroszok megtámadták a székely előőrsöket. Erre rögtön lóra ült, fel­kötötte széles fringiáját, jobbról díszkardját és így szólt: Ezt - mondá a fringiára mutat­va - az ellennek, a másikat annak ki­hátrálni mer”. Azonhoz megérkezve, Gábor Áron azon­nal tüzelőállásba hozta 36 ágyúját és el­kezdte az oroszokat lövetni. Ezen a napon 6,000 ágyúgolyó és kartács fogyott el. Gá­bor Áron rettenthetetlenül száguldott most ez, majd amaz üteghez, vezényelve az irány­zást és az előnyomulást. Midőn a középen a legnagyobb golyózáporban figyeli a lövést, az egyik ágyú irányzójának ezt mondja: „Len­­nebb!” A következő pillanatban egy három­fontos ágyúgolyó éri, mely kiszakítja bal kar­ját és szívét. Segédtisztje igyekezett halálát eltitkolni és parancsot adott az ütegeknek, hogy késede­lem nélkül nyomuljanak előre. Azonban min­den hiábavaló volt már. A frissen beérkezett ellenséges tüzérséggel a székelyek nem bírtak és vissza­ kellett vonulniok. Közben Lüders orosz tábornok is Háromszék felé vezette 28 000 főnyi seregét és a kökösi és aldobolyi hídnál védekező székelyeket fölényes erejével megtámadta. Ezalatt Gábor Áron tüzérségé­nek egy része Bresztevényben eltemette a ha­lott vezért. Alig fejezték be a szertartást, pa­rancs érkezett és a tüzérek Szentgyörgy felé elvonultak. Nemsokára kozákok jelentek meg a faluban és Gábor Áron sírját lovaikkal széttaposták. Gábor Áron igazi spártai jellem volt. Éhez­ni, virrasztani együtt szokott katonáival. Éj­jel-nappal a munkások között volt és ellen­őrizte azok munkáit az öntödékben. Midőn egyik munkása - egy volt határőr - vissza­feleselt neki, arra hivatkozván, hogy ő tudja mit kell csinálni, hiszen sok évig szolgálta a császárt, Gábor Áron így válaszolt neki: Szolgáltad? Nem szolgáltad, csaltad a csá­szárt, de ezzel nincsen bajom. Hanem most hogy hazádat akarod megcsalni, azt nem en­gedem.” Mén, születésének 170. évfordulóján em­lékezzünk meg erről a derék magyar ember­ről. Az eresztevényi temetőben emelt emlék­oszlopra a székely honvédegylet 1892-ben eze­ket a sorokat vésette: , Rabok voltunk Most szabadok” Gábor Áron székely ágyúöntő honvéd őrnagy eleset a kökösi csatában 1849 július 2-án. Pintér Pál Jelszavak örvényében Úgy vélem, igen kevesen vannak, akik ne tekintenének szorongással 1984 és a következő esztendők elé. A 20. század vége felé közeledünk. Bár a tudósok elő­szeretettel osztják fel az emberiség történelmét évszázadokra, ez meglehetősen ön­kényes eljárás, mert az örökké változó élet jelenségeit nem lehet évszámok közé szorítani hiszen az úgynevezett korszakok évszázados fejlődések eredményei és a jelen cselekedetei századokra hatnak ki. Mégis valóban minden évszázadnak meg­van a maga jellegzetessége. Az előttünk járó század mindenesetre a szellemi és politikai forradalmak kora volt. A miénk a HALAD/­­ST írta zászlajára. Hogy való­ban a haladás kora volt-e, vagy nem, azt csak későbbi nemzedékek állapíthatják meg. Hiszen az óriási technikai és természettudományi fejlődés mellett (vagy so­rán) a világ egyik fele a világuralom nyílt igénylésével a régi egyiptomi fáraók korába esett vissza másik fele, a szabad világ pedig akadozó bizonytalanságban él. Vannak, akik félnek, hogy 1984-ben megvalósul Orwell rémlátása. Mások úgy vé­lik, már kezd is megvalósulni. Ismét mások valamelyik múltat akarják feleleve­níteni mindenben hibáztatva a jelent és az érte felelősöket. Végül akadnak, akik a fontolva haladás hívei és a liberális demokrácia eszközeivel igyekeznek átvészelni .

Next