Hadak Útján, 2001 (53. évfolyam, 474-479. szám)

2001-01-01 / 474. szám

Lili. évfolyam 2001. január — február 474. szám bajtársi híradó A MAGYAR HARCOSOK BAJTÁRSI KÖZÖSSÉGÉNEK TÁJÉKOZTATÓJA Az új évezred küszöbén A tollforgatók előtt nagy feladat vár megoldásra. Vagy megírják őszintén, hogy szülőhazánk milyen reményekkel indulhat meg az új évezredben, vagy egyszerűen szóvirágokkal írják tele az oldalakat. Mivel Magyarország részére a 20. század csak szomorúságot, tragédiák sorozatát és népe számára kifosztást hozott, hihetünk-e boldogabb holnapban? Hiszen 1989 karácsonya tele volt ígéretes reményekkel, melynek meg volt az alapja. Egy kis fénysugár pislákolt a több, mint negyven éves kommunista elnyomás után és ahogy egy emberként kelt fel gondolatban és tettben a magyarság 1956-ban, egy emberként hitte, hogy rövidesen eljön az igazi magyar feltámadás annyi igazságtalan szenvedés után. Tegyük kezünket a szívünkre és valljuk be őszintén:­­ nem így történt. Bár a „Tovarisi konec” valóra vált 1991-ben, minden más, kevés kivétellel, maradt a régiben. Az akkor többszázezres tömeg, mely összegyűlt Nagy Imre újratemetésén a Hősök terén, a bukott rendszert is temette, de egyben kinyilvánította elkötelezettségét egy holnapi szabad Magyarországért. Az egymás kezét fogó embertömeg felszabadultan énekelte nemzeti imádságunkat a himnuszt, és most már szabadon nézett fel az égre egy szebb holnap reményében. Mi is készültünk haza, akik évtizedekkel előtte hagytuk el szülőhazánkat abban a hitben, hogy talán tudunk segíteni az ország talpraállásában, mint egyszerű munkás, honfitárs. Az elmúlt tíz év tapasztalata azonban azt mutatta, hogy a tervekből bizony csak nagyon kevés valósult meg, és ami a legszomorúbb, a tegnapi hatalom elnyomói, kizsákmányolói és gyilkosai megmaradtak a helyükön. Mások intézték el a nép helyett milyen szabadság és jövő vár a sokat szenvedett népre, mások intézték el a nemzet vagyonának szétosztását, melynek nagy része a külföldi spekulánsok kezébe került. Az újra alakult politikai hatalmak nem a magyar nép érdekeit szolgálták, hanem azokét, akik többet fizettek, többet loptak, sikkasztottak az elszegényedő magyar néptől. Mit várhatunk ezek után a harmadik évezred küszöbén? Van egy kisebb réteg, mely elégedett, boldog és nagyon gazdag. Bevásárolni az új supermarketekba, plazákba jár és tíz milliós autókkal járják az utakat. A nyári szabadságot eddig és a jövőben a Bahamas és a Kanári szigeteken töltik. A többség azonban, rohamosan fogyó magyarság, valjuk be őszintén, szegényen és csalódottan él. Az már tény, hogy ötven év múlva csak talán nyolc millió mondja magát magyarnak, mert nem divat gyereket szülni a bizonytalan holnapért. Magyarnak, kereszténynek, hazáját és családját szeretőnek és féltőnek lenni ma már nem divat Magyarországon, sőt... „Ne magyarkodjunk” — mondják a nyomtatott betű urai, inkább igyekezzünk be a nemzetek közösségébe, ahol mindenki egyforma. Én mégis hiszek abban, hogy a 2000 éve megszületett gyermek áldozata nem volt hiábavaló, ahogy nem volt hiábavaló 1956 sem. Én rendületlenül hiszek a harmadik évezred küszöbén Magyarország feltámadásában a jelenlegi tetszhalál után. Révffy László

Next