Hídfő Könyvtár, 1966 (1. évfolyam, 1. szám)
ők igázzák le az avarokat. A meg nem hódolt, nyugatra menekült avarokat a meghódoltak megkülönböztetésére aztán varkhon-avaroknak nevezik. Ezek követei 558-ban megjelennek Byzancban és szövetséget ajánlanak. A császár ravaszul elfogadja az ajánlatot, mert azt hiszi, hogy ezekkel az avarokkal verheti tönkre a birodalmát nyugtalanító, feltehetően Attila visszamaradt hunjaihoz is tartozó kilenc ogur-kutorgur törzsszövetséget. Baján avar kaghán azonban, ahelyett hogy eleget tett volna a császári szövetséges kérésének, hadinépét a rokon kutrugurokkal egyesítve a Feketetenger északi partvidékén megtelepedett ongur-szabirokat támadja meg és ezek behódolt részlegével Byzanc minden elhárító diplomáciai mesterkedése ellenére nyugat felé fordul és 570-ben megszállja egész Pannóniát. 1849 Európa csendes, újra csendes, Elzúgtak forradalmai... Szégyen reá! Lecsendesült és Szabadságát nem vívta ki. Magára hagyták, egymagára A gyáva népek a magyart, Lánc csörög minden kézen, csupán a Magyar kezében cseng a kard. Dehát kétségbe kell-e esnünk, Hát búsuljunk-e emiatt? Ellenkezőleg, oh, hon, inkább Ez legyen, ami lelket ad. Emelje ez föl lelkeinket, Hogy mi vagyunk a lámpafény, Mely amidőn a többi alszik, Ég a sötétség éjjelén. Ha a mi fényünk nem lobogna A véghetetlen éjen át, Azt gondolhatnák fönn az égben, Hogy elenyészett a világ. Tekints reánk, tekints, szabadság, Ismerd meg mostan népedet, Midőn más könnyeket sem mer adni, Mi vérrel áldozunk neked. EURÓPA CSENDES, ÚJRA CSENDES... Vagy kell-e még több, hogy áldásod Ne érdemtelen szálljon ránk? E hűtlen korban mi utolsó, Egyetlen híveid valánk! Petőfi Sándor