Hídfő Könyvtár, 1975 (10. évfolyam, 1-4. szám)

1975-03-01 / 1. szám

MÓZSI FERENC (USA): Vallomás az ifjúságról (Vélemények hazai költőkről, szemelvények) „Ne legyen benned oly nagy a pozíciós büszkeség, hogy ne tudd, mindez környezeted által van” Nagyon is jól tudtuk és tudják ma is kötéltáncos költőink. Valahogy nagyon lógtunk a levegőben, még a lelkünk se súrolta a valóságot. Minden hatványosan elérhetetlennek tűnt, vagy erőlte­tett integráltan pillanatnyinak. Bajos bizonytalanság. Ballagós bi­zonytalanság. Tánc a türelemmel. Kitagadottság időben, helyzetben, lehetőségekben. Hazai hon­talanság. A szabadság szomja kiszárította vágyainkat. Várakozás a hiábavalóságra. Magány. Az ember nem lehet hontalan, sem önmagába száműzött, sem önmagának idegen. Az ember maga a szerelem. Szabadságának dolga van mindenkivel. Veled s velem. (Bella István) Helyzetünkben az idő emigránsainak éreztük magunk. Belső szemléletre szorítkoztunk, halkan suttogva tettük, néha még magunk se értettük. A csendet sem. A „dühöngő ifjúság korá­ban“ elégedetlenül kiabáltunk, ordításunk orkánja felkavarta láva­lázunk. Mikor üvöltve akartunk üdvözülni, a zrí zaja elnyomta szavunk, ítélkeztünk végrehajtás nélkül, végrehajtások igazi ítéletek nélkül (képességek a köbön, pozitív-negatív előjellel). Nem játék a világ! Látni, teremteni kell!” (Babits Mihály) 3

Next