Hídfő Könyvtár, 1980 (15. évfolyam, 1-4. szám)
1980-03-01 / 1. szám
épület, amilyent százával építettek annak idején az Osztrák-Magyar Monarchia közös nevezőre hozott hivatalos stílusában. Az Alföldön éppen úgy, mint Tirolban, vagy akár itten a máramarosi havasok között. Az irodában monoton kopogó morsegép mutatta az idők múlását, no meg, hogy a szomszéd faluból elindult a héten háromszor közlekedő személyvonat.. Osztálynélküli, vaskályhával fűtött piszkos váróterem várta az utasokat. Fent az emeleten, az állomásfőnök kétszobás lakása. Kissé odább az állomástól tető nélküli bakterház. Szoba-konyhás pöttömnyi épület. Mögötte egy tehén számára való istálló a hozzáragasztott disznóóllal. De most üres volt a félig leégett bakterház, és üresek az istállók is. A baktert és feleségét agyonlőtték a partizánok, a tehenet elvitték a visszavonuló katonák, a megmaradt két disznón pedig a falusiak osztozkodtak. Majd öt esztendeje múlott, hogy a háború végigsöpört a vidéken, de a kép mit sem változott azóta, hogy leégett a templom, hogy kilőtték a három tankot, és gazdátlan maradt a dombon kaparászó három kutya. A falu lakóit kitelepítették, szovjet módon szétszórták őket, a Kárpátokon túli városokban, hogy elfelejtsék, ami volt és a falut is, ahol egykor éltek. Néha nagyobb létszámú szovjet egység érkezett az állomásra, hogy segítsen az átrakodásnál. Minden hónapban beérkezett egy hosszú szerelvény, s a vagonok tartalmát kellett átrakniok a Debrecen felé haladó sínpárra. A vagonok oldalán megkopva a régi felirat: „Negyven embernek, hat lónak“. Lovakat ugyan nem kaptak az egykori MÁV-vagonok, de némelyik vagonba nem is negyven, de legalább félszáz ember zsúfoltak össze. Hadifoglyok voltak. Magyar hadifoglyok, akik hosszú éveken át ették az orosz hadifogolytáborok nyúlós, fekete kenyerét, vágták a fát az északi erdőségekben, vagy ásták a csatornát a tajgákon. Mikor már nem volt szükség munkájukra, akkor a megmaradtakat útnak indították haza, Magyarország felé. Ezt nem kellett volna tenniük, mert Budapest nemigen sürgette a hadifoglyok hazahozatalát, sőt: az ország urai annak jobban örültek volna, ha mindannyian ottmaradnak Szibériában, elvégre a Horthy-világ katonái voltak. De a hadifogolyszállító vonatok mégis megindultak és az új magyar határt a szétlőtt templomú falu állomásán érték el. Az első átrakodás előtt szögesdrótkerítéssel vették körül az állomást és pár beton barabot emeltek az elmaradhatatlan őrtornyokkal egyetemben. A vonat érkezése előtt pufajkás szovjet katonák, lövésre kész géppisztolyokkal sorakoztak fel a sínpár két oldalán, míg velük szemben az átvételt végző magyar közegek várták az érkezőket.