Hídfő, 1956 (9. évfolyam, 234. szám)
1956-04-10 / 234. szám
o lyan behatóan tárgyaltak 1946-ban némely egyházi előkelőségek. Ebben a világállamban nem lesznek önálló kormányok, legfeljebb nemzeti bizottmányok, melyeket akkor is a testvérek Free Európája, vagy Free Worldje fog fizetni. Ebben a nagy Jehova királyságban nem lesznek társadalmi osztályok, fajok, csupán csak sárga- fekete- és fehérbőrű rabszolgák lesznek és egyetlen uralkodóréteg, a világzsidóság. Másfél évszázadon át ennek a célnak az érdekében rendezték a testvérek a forradalmakat, lázadásokat, világháborúkat. Ennek a testvériségnek jegyében szintezték lefelé az emberi társadalmakat osztályharccal, háborúval, ha másként nem ment, tömegmészárlásokkal. Ennek a testvériségnek kalóz-lobogói alatt dúltak szét ezeréves keresztény országokat, csináltak Trianonokat, Versailleseket, hogy aztán mindezt a valóságos háborús bűnösséget ráfogják azokra, akik Berlintől Budapestig és Szófiától ez Északi Tengerig fűkeltek e testvéries világdiktatúra ellen. És csodálatosképpen ezek a "testvérek" mindig mélységesen hallgattak, annon a Szovjet Únióban legyilkolták a papokat, tiszteket, parasztokat, elfordították szemüket, mikor égtek a spanyol templomok, vagy amidőn Kohn Béla mészárolta a devecseri parasztokat. Ezek a kegyes humanitáriusok sohasem hallatták szavukat, mikor Katynban 12 ezer lengyel tisztet vetettek tömegsírba, mikor 12 millió displaced Christian-t a potsdami határozatokkal kiűztek szülőföldjéről, nem éreztek semmiféle testvériséget, mikor az izraeli szadisták halomra gyilkolták a védtelen arab parasztnőket, lemészárolták a csecsemőket és 900 ezer arabot űztek ki az éhes sivatagba. Ezek a testvérek mélyen hallgattak, mikor az általuk teremtett műállamban, Csehszlovákiában megöltek 400 ezer szudétanémetet s a Prágában bevonuló Benes-testvér tiszteletére a Szent Vencel téren eleven német professzorok testéből gyújtottak petróleummal lelocsolt diadalmi fáklyát. Ezek a testvérek mindig testvéri megértést tanúsítottak a Rabinovics Paukerek, Slansky Salzmann-ok Péter-Auspitz Gáborok és Beriják keresztény pogromjai iránt, de soha sem tudtak testvéri együttérzést mutatni a magyar, szlovák, román, német mártírok, a keresztrefeszített spanyol papok, az éhhalálba űzött arab menekültek iránt. Ezek soha nem emelnek szót, mikor a Roosevelt testvér bombaháborúja tűzbe, porba temette az európai keresztény kultúra kincseit és elpusztított hárommillió német asszonyt, férfit, gyermeket! Hol volt e ’’vallásos testvériség", mikor tönkrebombázták Monte Cassinot, a keresztény kultúra bölcsőjét és hol volt Varga Béla testvér, amikor az Andrássy út 60. börtöneiben tízezrével pusztultak a megkínzott testű mártírok, saját magyar testvérei? Ez a testvériség csak akkor nyilatkozott meg, mikor a vallás és humanizmus szent nevében - és persze tisztes összegekért- meg lehetett hamisítani bizonyos keresztleveleket, amivel nem is egyszer eldicsekedett Szent Iványi püspök úr. Ez a keresztény szolidaritás csak akkor sóhajtott egyet, mikor kegyetlen ’’antiszemiták" felakasztották a tömeggyilkos Beriját, de némán állt, mikor a Bárdossyakat, Tisokat, Antonescukat hurcolták a bitó alá, vagy a kivégző osztagok fegyverei elé Ez a testvériség világhurranista fájdalmaktól üvöltött, ha Julius Rosenberget, az atomkémet elérte a megérdemelő büntetés, de a filantrópia legagasabbrendű teljesítményének vélte a negyvenmillió német éhenhalasztására, sterilizálására kieszelt Morgenthau tervet, vagy azt, hogy hatszázezer magyart és hárommillió németet hurcoljanak élő jóvátételként a Szovjet Unió rabszolgatáboraiba. Mi kicsinyek vagyunk ahhoz, hogy a vajda világ sorsát megváltoztassuk, de keserűen tolul fel bennünk a kérdés: vájjon mi lenne a magyar nép sorsa, ha ismét csak ez a "testvériség" szabadítaná fel a keleti ’’testvérek’' uralma alól, mint ahogy azt most nagyon ígérgetik ott a new-yorki East-en? Rákosi "testvér" és a géppisztoly uralma helyett jönne a csekk-könyv diktatúrája, béke-papok helyett ezek az Istentől elrugaszkodott pásztoroknak judaizált kereszténysége, a szovjetátnevelők helyett Mr. Irving Engel Himler Mártonjai, vagy Inkább szektariánusa, szovjet csillag helyett Salamon király trónszéke, amely bizonyára ott áll a 43-ik utcában is a testvériség igazi jellegének szimbólumaként. Szabad Magyarország, amelyben semmi sem volna szabad, amire ráírják, hogy ’’szabad", Free Europe, Free World, az iskolában UNESCO nevelés és új magyar ifjúság, amely nem magyar többé, hanem világpolgár, nem keresztény többé, hanem a "Kingdom of God"nak fél bolsi, fél-zsidó lelki rabszolgája, ifjúság, amely nem ismer már magyar hősöket, csak hollywoodi sztárokat, elfelejt egy ezer keserves dicsőséges esztendőt, de pontosan ismeri a baseball eredményeket, amelynek nincs politikai érdeklődése, de vadul rohan Nyugat materialista gyönyörei után. Nem habozunk kimondani, hogy ez rosszabb rabszolgaság volna, mint a boseviki, mert a géppisztoly uralma jelezteket, kemény ellenálló hősöket nevel a börtönökben, az internáló táborokban A testvériség uralma, a vesztegető pénz, az ősi szent állat, az Aranyborjú láthatatlan uralma azonban rút, szibarita társadalmat, amely számára a ravaszul kieszelt erkölcsi és lelki halálból nincs feltámadás és nem lehet felszabadulás. A zsidó keresztény "testvériség" torz rémképe mögött így jelenik meg szemünk előtt egy másik testvériség: halálba hullott Magyarország árva magyarjai, akik börtönben, internálótáborban, nyomorban, vagy belső emigrációban igazi szabadságot, igazi függetlenséget várnak, remélnek. Ők és egyedül csak ők a mi testvéreink. S az ő szabadságuk szolgálatábantalán meghalhatunk, de el nem fáradhatunk. Ők együttvéve a test és vér, lélek és szellem közösségét jelentő halhatatlan Magyarország. Ők a magyar Ábel, akit most a 43-ik utcában hűtlen és hitvány magyarok most adtak el másodszor a gyilkos Káinoknak. Az Amerikai Magyar Hang közlése szerint, amely a New York Times hírén alapul, a szervezet igazi neve: National Conference of Christians and Jews. A jeles eseményen, Vargán, Fábiánon és Szent-Iványi püspök úron kívül megjelent folyt, a 4. o.-n HIDFC 1956. április 10.