Hídfő, 1962 (15. évfolyam, 369-392. szám)
1962-01-10 / 369. szám
1962 január 10. HÍDFŐ Együtt gyilkol a közöny és az ÁVH TITKOS BUDAPESTI UTASÍTÁS AZ ÉRDEKTELENSÉG TERJESZTÉSÉRŐL Gyümölcsfalvi Imre, a müncheni Nemzetőr névleges kiadójának halála, melyről beszámoltunk, sok találgatásra adott okot. A rejtély ma már tisztázottnak látszik. Gyümölcsfalvi Imre szabadságharcos barátai előtt többször emlegette, hogy „az emigrációs közönyben és érdektelenségben a haza felszabadításában reménykedő magyarnak nem marad más hátra, mint a revolver. Sokan nagy pénzeket keresnek, vezérkednek, külföldön utazgatnak, de az, aki eszmékben hisz, csak felőrli önmagát, veszélyezteti megélhetését, de semmit sem tehet“. Csaknem bizonyosnak látszik, hogy ezúttal nem az AVH gyilkolt, hanem az emigráns-társak közönye. igaságra ítélt népnek, nemzetnek emigrációja másként kellene éljen.” HARC A KÖZÖNY ELLEN " Folytassuk? De ha folytatnánk, akkor e szűk levél kivonatok nem egy, de két Hídfő számot is betöltenének. Viszont éppen a közöny ellen felháborodók, a magyar emigráció legértékesebb elemeinek levelei bizonyítják, hogy nem szabad csüggednünk, mert itt vannak ők, akik látják a bajokat, a magyar hibákat, de nem hajlandók bekapni az AVH dorgát, hanem fokozott mértékben dolgoznak, tevékenykednek, mert ezzel szolgálják legjobban az antibolsevis- ta küzdelmet és Magyarország felszabadítását. Természetes, hogy — ha ez fokozott munkát jelent is — ma már nem szabad csupán arra szorítkozni, hogy a magunk munkakörében, kulturális és hazafias előadások rendezésében részt veszünk. El kell mennünk, leg , elsősorban a közönyös magyarhoz és főként a materialista örömet haj ’szoló Nyugatra szóródott fiatalsághoz. „Megvetted az autód, a villád, a televíziód. Mit áldoztál Magyarországért?" ! AZ AVH-T SEGÍTI AKI FÉLREÁLL Az aktívok, a nemcsüggedők feladata ma a tétlenek, közönyösek, áldozni nem akarók reaktivizálása. Ez az AVH elleni harc legjobb formája. Szétsugárzása annak a meggyőző- désnek, amelytől mi nem tántorodhatunk el a keserves csalódások után sem. A magyar jövőt nem Stevenson köldökéről, vagy MacMillan bozontos szempillájáról kell leolvasnunk, hanem ön-lelkünknek abból a rendíthetetlen hitéből, hogy a magyarság ügyét csupán elaltatták, de az nem aludt el s a — történelem logikája szerint — nem is fog el- aludni soha. Az AVH nem tudja „blo-kírozni” a magyar emigrációt. Ez csak önmagát tudja elszigetelni, ha , belesüllyed a semmittevésbe, érdeke jelenségbe. Épp ezért tudatosítani kell minden magyar testvérünkben, hogy az AVH elsőszámú célját szolgálja, aki ma félreáll. Az otthont, a hazát, népét, vasfüggönyön túlmaradt hozzátartozóit árulja el, aki kivonja magát az emigráció aktivitásából. AZ AVH TITKOS UTASÍTÁSA A Hídfő szerkesztőségének biztos tudomása van arról, hogy a budapesti AVH nyugati ügynökeinek a közöny terjesztését adta utasításul. A mi munkánk útja — hangzik az egyik elhárító szerv által elfogott utasítás — a fasiszta emigráció blokkolása. Ez úgy érhető el legegyszerűbb módon, ha elvtársam, lehetőleg fasiszta ismerősei bekapcsolásával azt a meggyőződést terjeszti, hogy az amerikaiak cserbenhagyták az emigránsokat, hogy nem érdemes sem politikai szervezetekben, sem rendezvényeken részt venni., Hozzánk érkezett barátok panaszos levelei igazolják, hogy nagyon sok magyarnál tökéletesen hatott az ÁVH-s áfium, anélkül, hogy az illető tudná, milyen célokat szolgál visszahúzódásával. San Franciskóból írják: „Nem a lapban van a hiba, hanem a magyarságban. Egyszerűen semmi sem kell nekik, ami magyar, legyen az bármilyen kitűnően megírt könyv, vagy folyóirat.” Másik californiai levélben írják a közönyről: „Persze benne van ebben az ellentábor keze. Hisz mi sem könynyebb, mint valakit meggyőzni arról, hogy az ő passzív, semmi munkára nem hajlandó magatartása a helyes“. Szintén Californiából írják: „Itt él a környéken néhány hitvány magyar, de azok még beszélni se szeretnek magyarul.” Detroiti olvasónk írja: „Most mikor a Nyugat az atomfelhős világban saját sírját ássa népei félrevezetésével, most az igazmondáshoz erős lélek kell, de azzal kevesen rendelkeznek“. Winnipegi levélíró: „Itt ezen a nyugati féltekén csak tobzódó szerelmi regényeket falnak, mint például K. Klára könyveit.“ Ausztráliából jött levél: „Nincs pénz lapra, könyvre, de hetente vannak vacsorák. És Szilveszter éjjelén hat magyar bál lesz csak ... -ban. Az az érzésem, hogy egy ennyire mélyen legyalázott, kifosztott, szél- EMIGRÁCIÓS HIVATÁS Budapesten szeretik züllöttnek, reakciósnak, korruptnak és fasisztának feltüntetni az emigráció minden árnyalatát. Azonban pontosan ez bizonyítja, hogy mégis félnek tőlünk. A budapesti Széchenyi könyvtár szerte a világon megrendelte az emigráció lapjait, amelyeket most gondosan tanulmányoznak, kiértékelnek és jelentik a pártnak, hogy a legkisebb emigrációs siker is életveszély a rendszer számára. Amíg egyetlen nemzeti és hazafias újság megjelenik nyugaton, amíg Szeleczky Zita apostoli turnéján ezrével gyűlnek össze a magyarok, addig nem alusznak nyugodtan a rendszer urai. Göndör Ferenc, alias Krausz Náthán 1919-es kommunista emigrációja akármilyen kis 10—20 főnyi patkánytársaság volt is, mégis sok kellemetlenséget, álmatlan éjszakát okozott az 1920—45-ös kormányzatoknak. Az egymillió fő körül járó külföldi magyarság ezerszeresen nagyobb gond Kádáréknak, de persze csak akkor, ha aktív, tevékeny, áldozatkész és nem fut ábrándok után, vagy nem dolgozik ábrándos módszerekkel. Sajnos ezek az ábrándos módszerek az emigrációs anyagi erő legnagyobb gyöngítői. Van már Szent István templomunk valahol az indiai dzsungelben, ahol a mezítlábas indusok nem tudják ki volt Szent István, de erre a célra eddig 80.000 dollárt gyűjtött össze magyar zsebekből egy kiváló, nagyon derék magyar szerzetes. Ebből az összegből pontosan két évig elő lehetett volna állítani a Hungarian Quarterlyt, amely Kennedy elnök íróasztaláig viszi a magyar ügyet. Olvastunk már szívettépő felhívásokat, hogy állítsunk hősi emléket a Lech-mezőn Lehelnek, Bulcsúnak, holott a nyugati világ szemében mindez ellenpropaganda, mert akármint volt is, ők ma is a „rabló magyart" látják a kalandozások korának középpontjában. Vannak kőbeépített magyar emlékeink, amelyek a Katolikus Magyarok Vasárnapja szrint eddig 36.000 dollár áldozatba kerültek, de nincsenek rendes magyar tankönyveink és a világon működő 60 magyar cserkész csapatnak valószínűleg 16 év alatt sem jutott 36.000 dollár. Van valahol Amerikában Szent István szobrunk, de soha se hallottunk arról, hogy a hihetetlenül gazdag chicagói cseh kolónia szobrot állított volna Szent Vencelnek, vagy Husz Jánosnak. Nem t ők odaadták a dollárezreket a mai, modern, reális cseh propagandára, a cseh lapokra, cseh könyvekre, az amerikai szerkesztőségekbe beépített cseh újságírók fizetésére és a realitással — miként Benesék tették — ismét csak szörnyű hátrányba szorították az indiai templom építgető és augsburgi kőszobrász magyar emigrációt. ÉBREDJ EMIGRÁCIÓ! Az ÁVH közönyt propagáló áfiumával szemben, ki kell mondani hát: Ébredj magyar emigráció! Ébredj rá a realitásokra, a modern nyugati tájékoztatási módszerekre! Ne légy közönyös, de verj a fogadhoz minden dollár-centet és gondold meg mire adod azt! Elég volt már az ötletgyáros világmegváltók, politikai dilettánsok, a „vezért el kell tartani“ mozgalmak, hajdani országzászló állítók irrealitásából és feltűnési viszketegségéből. 3. oldal