Hídfő, 1962 (15. évfolyam, 369-392. szám)

1962-01-10 / 369. szám

1962 január 10. HÍDFŐ Együtt gyilkol a közöny és az ÁVH TITKOS BUDAPESTI UTASÍTÁS AZ ÉRDEKTELENSÉG TERJESZTÉSÉRŐL Gyümölcsfalvi Imre, a müncheni Nemzetőr névleges kiadójának halá­la, melyről beszámoltunk, sok talál­gatásra adott okot. A rejtély ma már tisztázottnak látszik. Gyümölcsfalvi Imre szabadságharcos barátai előtt többször emlegette, hogy „az emig­­rációs közönyben és érdektelenség­ben a haza felszabadításában remény­kedő magyarnak nem marad más hátra, mint a revolver. Sokan nagy pénzeket keresnek, vezérkednek, kül­földön utazgatnak, de az, aki esz­mékben hisz, csak felőrli önmagát, veszélyezteti megélhetését, de sem­mit sem tehet“. Csaknem bizonyosnak látszik, hogy ezúttal nem az AVH gyilkolt, hanem az emigráns-társak közönye. i­gaságra ítélt népnek, nemzetnek emigrációja másként kellene éljen.” HARC A KÖZÖNY ELLEN " Folytassuk? De ha folytatnánk, akkor e szűk levél kivonatok nem egy, de két Hídfő számot is betölte­­nének. Viszont éppen a közöny ellen­­ felháborodók, a magyar emigráció­­ legértékesebb elemeinek levelei bi­zonyítják, hogy nem szabad csügged­nünk, mert itt vannak ők, akik lát­ják a bajokat, a magyar hibákat, de­­ nem hajlandók bekapni az AVH dor­gát, hanem fokozott mértékben dol­goznak, tevékenykednek, mert ezzel szolgálják legjobban az antibolsevis-­­ ta küzdelmet és Magyarország fel­szabadítását. Természetes, hogy — ha ez foko­zott munkát jelent is — ma már nem­­ szabad csupán arra szorítkozni, hogy a magunk munkakörében, kulturális és hazafias előadások rendezésében részt vesz­ünk. El kell mennünk, leg­ , elsősorban a közönyös magyarhoz és főként a materialista örömet haj­ ’­szoló Nyugatra szóródott fiatalság­hoz. „Megvetted az autód, a villád, a televíziód. Mit áldoztál Magyaror­szágért?" ! AZ AVH-T SEGÍTI AKI FÉLREÁLL Az aktívok, a nemcsüggedők fel­adata ma a tétlenek, közönyösek, ál­dozni nem akarók reaktivizálása. Ez az AVH elleni harc legjobb formája.­­ Szétsugárzása annak a meggyőző-­ désnek, amelytől mi nem tántorod­­­hatunk el a keserves csalódások után sem. A magyar jövőt nem Ste­venson köldökéről, vagy MacMillan­­ bozontos szempillájáról kell leolvas­nunk, hanem ön-lelkünknek abból a­­ rendíthetetlen hitéből, hogy a ma­gyarság ügyét csupán elaltatták, de­­ az nem aludt el s a — történelem logikája szerint — nem is fog el-­­ aludni soha. Az AVH nem tudja „blo-­­kírozni” a magyar emigrációt. Ez csak önmagát tudja elszigetelni, ha , belesüllyed a semmittevésbe, érdeke j­­elenségbe. Épp ezért tudatosítani kell minden magyar testvérünkben,­­ hogy az AVH elsőszámú célját szol­gálja, aki ma félreáll. Az otthont, a hazát, népét, vasfüggönyön túlma­radt hozzátartozóit árulja el, aki ki­vonja magát az emigráció aktivitá­sából. AZ AVH TITKOS UTASÍTÁSA A Hídfő szerkesztőségének biztos tudomása van arról, hogy a buda­pesti AVH nyugati ügynökeinek a közöny terjesztését adta utasításul. A mi munkánk útja — hangzik az egyik elhárító szerv által elfogott utasítás — a fasiszta emigráció blo­­kk­olása. Ez úgy érhető el legegy­szerűbb módon, ha elvtársam, lehe­tőleg fasiszta ismerősei bekapcsolá­sával azt a meggyőződést terjeszti, hogy az amerikaiak cserbenhagyták az emigránsokat, hogy nem érdemes sem politikai szervezetekben, sem rendezvényeken részt venni., Hozzánk érkezett barátok pana­szos levelei igazolják, hogy nagyon sok magyarnál tökéletesen hatott az ÁVH-s áfium, anélkül, hogy az il­lető tudná, milyen célokat szolgál visszahúzódásával. San Franciskóból írják: „Nem a lapban van a hiba, hanem a magyar­ságban. Egyszerűen semmi sem kell nekik, ami magyar, legyen az bár­milyen kitűnően megírt könyv, vagy folyóirat.” Másik californiai levélben írják a közönyről: „Persze benne van ebben az ellentábor keze. Hisz mi sem köny­­nyebb, mint valakit meggyőzni arról, hogy az ő passzív, semmi munkára nem hajlandó magatartása a helyes“. Szintén Californiából írják: „Itt él a környéken néhány hitvány ma­gyar, de azok még beszélni se sze­retnek magyarul.” Detroiti olvasónk írja: „Most mi­kor a Nyugat az atomfelhős világban saját sírját ássa népei félrevezeté­sével, most az igazmondáshoz erős lélek kell, de azzal kevesen rendel­keznek“. Winnipegi levél­író: „Itt ezen a nyugati féltekén csak tobzódó sze­relmi regényeket falnak, mint pél­dául K. Klára könyveit.“ Ausztráliából jött levél: „Nincs pénz lapra, könyvre, de hetente van­nak vacsorák. És Szilveszter éjjelén hat magyar bál lesz csak ... -ban. Az az érzésem, hogy egy ennyire mélyen legyalázott, kifosztott, szél- EMIGRÁCIÓS HIVATÁS Budapesten szeretik züllöttnek, re­akciósnak, korruptnak és fasisztának feltüntetni az emigráció minden ár­nyalatát. Azonban pontosan ez bizo­nyítja, hogy mégis félnek tőlünk. A budapesti Széchenyi könyvtár szerte a világon megrendelte az emigráció lapjait, amelyeket most gondosan ta­nulmányoznak, kiértékelnek és jelen­tik a pártnak, hogy a legkisebb emig­rációs siker is életveszély a rendszer számára. Amíg egyetlen nemzeti és­­ hazafias újság megjelenik nyugaton, amíg Szeleczky Zita apostoli turné­ján ezrével gyűlnek össze a magya­rok, addig nem alusznak nyugodtan a rendszer urai. Göndör Ferenc, alias Krausz Náthán 1919-es kommunista emigrációja akármilyen kis 10—20 főnyi patkány­társaság volt is, még­is sok kellemetlenséget, álmatlan éj­szakát okozott az 1920—45-ös kor­mányzatoknak. Az egymillió fő kö­rül járó külföldi magyarság ezersze­resen nagyobb gond Kádáréknak, de persze csak akkor, ha aktív, tevé­keny, áldozatkész és nem fut ábrán­dok után, vagy nem dolgozik ábrán­dos módszerekkel. Sajnos ezek az ábrándos módsze­rek az emigrációs anyagi erő legna­gyobb gyöngítői. Van már Szent Ist­ván templomunk valahol az indiai dzsungelben, ahol a mezítlábas indu­sok nem tudják ki volt Szent István, de erre a célra eddig 80.000 dollárt gyűjtött össze magyar zsebekből egy kiváló, nagyon derék magyar szer­zetes. Ebből az összegből pontosan két évig elő lehetett volna állítani a Hungarian Quarterlyt, amely Ken­nedy elnök íróasztaláig viszi a ma­gyar ügyet. Olvastunk már szívet­­tépő felhívásokat, hogy állítsunk hő­si emléket a Lech-mezőn Lehelnek, Bulcsúnak, holott a nyugati világ szemében mindez ellenpropaganda, mert akármint volt is, ők ma is a „rabló magyart" látják a kalandozá­sok korának középpontjában. Van­nak kőbeépített magyar emlékeink, amelyek a Katolikus Magyarok Va­sárnapja szrint eddig 36.000 dollár áldozatba kerültek, de nincsenek rendes magyar tankönyveink és a vi­lágon működő 60 magyar cserkész csapatnak valószínűleg 16 év alatt sem jutott 36.000 dollár. Van vala­hol Amerikában Szent István szob­runk, de soha se hallottunk arról, hogy a hihetetlenül gazdag chicagói cseh kolónia szobrot állított volna Szent Vencelnek, vagy Husz János­nak. Nem t ők odaadták a dollárez­reket a mai, modern, reális cseh pro­pagandára, a cseh lapokra, cseh könyvekre, az amerikai szerkesztő­ségekbe beépített cseh újságírók fi­zetésére és a realitással — miként Benesék tették — ismét csak ször­nyű hátrányba szorították az indiai templom építgető és augsburgi kő­szobrász magyar emigrációt. ÉBREDJ EMIGRÁCIÓ! Az ÁVH közönyt propagáló áfiu­­mával szemben, ki kell mondani hát: Ébredj magyar emigráció! Ébredj rá a realitásokra, a modern nyugati tá­jékoztatási módszerekre! Ne légy kö­zönyös, de verj a fogadhoz minden dollár-centet és gondold meg mire adod azt! Elég volt már az ötletgyáros vi­lágmegváltók, politikai dilettánsok, a „vezért el kell tartani“ mozgalmak, hajdani országzászló állítók irreali­tásából és feltűnési viszketegségéből. 3. oldal

Next