Hídfő, 1967 (20. évfolyam, 488-511. szám)
1967-01-25 / 489. szám
6. oldal Margó (f. f.) Hazulról érkezett látogatóm ügyes kis könyvecskével ajándékozott meg. Piros vászonkötés, zsebbevaló forma és a külső oldalon a felirat: Pártmunkás Zsebnaptár. Mint a világ összes zsebnaptárjában, így ebben is rendre egymásután következnek a napok, hetek, hónapok és minden hónap végén felsorolja a kis zsebnaptár a hónaphoz fűződő fontosabb múltbeli eseményeket. Az ilyen memóriaébresztő emlékeztetők mindenkit érdekelnek, s természetes, hogy én is azonnal tanulmányozni kezdtem, hogy lássuk csak, mit is felejtettem el, illetve, hogy mit kell még agyamba vésni. Január elseje nem volt nehéz feladat, hiszen volna-e magyar, aki ne tudná, hogy 1823 januárius elsején született Petőfi Sándor, a magyar költészet csodálatos üstököse. Valami szégyenérzet féle fogott el, amikor mindjárt az év első napján Petőfi Sándorra emlékeztet a kommunista párt kis zsebnapjára. Elvégre Petőfi nem volt kommunista és Kossuth mellett ő volt az egyik elindítója 1848 márciusának. Lám-lám, gondoltam, csak ápolják a magyar múltat odahaza, akármit is írkáljon róluk a világ és a Hídfő. No de gyerünk tovább. A január havi tabellából még megtudtam, hogy 1937 január 3-án halt meg Komjáti Aladár, a neves forradalmár költő. 1860 január 19-én született Alpári Gyula a kiváló kommunista publicista. . . 1949 január 20-án alakult meg a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa . . . 1942 február elsején jelent meg az illegális Szabad Nép első száma .. 1886 február 24-én született Kun Béla a Magyar Tanácsköztársaság egyik kimagasló egyénisége. (Hogy hol és mikor halt meg, ezt már nem említi a naptár. Nyilván tapintatból, mert a kimagasló egyéniséget 1932-ben a moszkvai Ljubljana börtönben az orosz elvtársak tarkónlőtték.) . . . 1844 február 24-én született Frankel Leó (ugyancsak kimagasló egyéniség). Igen fontos a március hónap, mert akkor alakult meg a KISZ és 1919-ben tört ki a dicsőséges (?) tanácsköztársaság. Április 14-én (1925-ben) alakult meg az illegális kommunista párt fedőszervezete a Magyarországi Szocialista Munkáspárt. 1911 májusában orvul meggyilkolták Achim Andrást a századelejei agrármozgalom egyik vezetőjét. (Hogy ki gyilkolta meg Achimot, arról hallgat a naptár, nyilván mert a gyilkosról körutat neveztek el. A volt Károly-körutat még ma is Bajcsi Zsilinszky Endre-útnak hívják. De hát Zsilinszkyvel még nem végzett a zsákutcába került hegeli dialektika. Mert hogy valaki az egyik oldalon nemzeti hős, a másik oldalon pedig „orgyilkos", ez olyan furcsaság, amiről legjobb nem beszélni.) 1948 június 12-én egyesült a magyar kommunista párt a szociáldemokrata párttal. (Erről az egyesülésről egyébként szép dolgokat tudnak mesélni a főként Londonban élő emigráns szociáldemokraták.) Ugyancsak ennek a hónapnak 13. napján halt hősi halált Rózsa Ferenc, az illegális Szabad Nép főszerkesztője.. . Július 27-én esett el Ságvári Endre, míg 1932 július 29-én haltak mártírhalált Sallai Imre Fürst Sándor, a KP vezetői... és így tovább a végtelenségig, illetve december hónap végéig. Az utolsó emlékeztető agyunkba idézi, hogy 1918 december 30-án alakult meg a Kommunista Ifjúmunkások Szövetsége. Háromszor is átböngészve a naptárt, az egyetlen Petőfi Sándoron kívül nem találtam egyetlen valóban magyar vonatkozású emlékeztetőt. Kimaradt Arany János, Kossuth Lajos, Széchenyi István, ki Ady Endre, Deák Ferenc, szóval mindenki, akinek valami köze is volt a magyarsághoz és akik életüket és munkájukat áldozták hazájukért. A történelmi események között szót sem kapott akár az ónodi, akár az 1849-es debreceni országgyűlési Pusztaszerről nem is beszélve. Ellenben helyet kapott minden jelentéktelen kommunista költőcske és minden jelentéktelen kommunista szervezet megalakulásának időpontja. Lassan, de biztosan húzzák ki a magyar múlt talaját az ország lába alól azok, akiknek egyetlen céljuk: elfelejtetni azt, ami volt és gyökérteleníteni a nemzetet, hogy ne csak materiálisan, de szellemileg is hozzásimuljon a moszkvai gyarmatosítók terveihez. A Budapesten megjelenő — ma már kommunista — Népszava karácsonyi vezércikkét Kállai Gyula miniszterelnök írta: Népünk egysége — erőnk forrása címmel. Mivel karácsony volt, így mi sem természetesebb, minthogy a cikk harmadát a Szovejtunió dicséretének szenteli az illusztris szerző, elvégre ma Magyarországon nincsen ünnep, hogy hálaadó zsolozsmákat ne rebegnének Moszkva felé. Ez így is van helyén, hiszen a nagy Szovejtunió Magyarországon tartózkodó négy divíziója nélkül nem volna sem proletárdiktatúra, sem pedig Kállai Gyula nem ülne a miniszterelnöki székben. A hála tehát érthető Moszkva magyarországi pretoriánusai részéről. A kiváló szerző a moszkvai hódolat után az akkor még szociáldemokrata Népszava 1941. évi karácsonyi számával foglalkozik. Sokan emlékezünk még erre a számra, mert Szabadság és politika címmel közölt ankét írói az úgynevezett antifasiszta Magyarország szellemi vezetői közül kerültek ki. A cikkírók között ott volt a polgári vonalon mozgó Bajcsi Zsilinszky Endre, Móricz Zsigmond, Szekfű Gyula, míg a szociáldemokrata pártot Szakasits Árpád képviselte. Ez eddig rendben is volna, ha az ankét többi cikkírója nem Kállai Gyula (a jelenlegi miniszterelnök), Mód Aladár, Földes Ferenc és még vagy féltucat sztálinista lett volna, akik annak idején valamennyien a szociáldemokrata újság munkatársai voltak. Kállai Gyula borongós visszaemlékezésben a Népszava 1941. évi számát a magyar „népfront” zászlóbontásának nevezi és sok olyan dolgot megírt, amit mi már annak idején megírtunk és ami ellen akkor kézzellábbal tiltakoztak. Akkor nem írtunk mást, minthogy a Szakasits vezette Népszava fedőszerve a Kommunista Pártnak s hogy ez így volt — ezt igazolja Magyarország mai miniszterelnökének az írása. A Horthy-rendszer vezetősége még németbarát volt, még rettegte a kommunista uralmat, de titokban már a kommunistákkal való kibékülésről álmodozott és úgy gondolta, ha meglazítja az ország népességének igen-igen jelentéktelen hányadot jelentő illegális KP gyeplőjét, akkor megmarad a nagybirtok, megmarad a kormányzóság, sőt talán még a főszolgabírói stallumokat is engedélyezi Sztálin. Az akkori uralkodó osztályoknak ez volt a legnagyobb politikai tévedése. Sajnos ez a tévedés uralta az úgynevezett értelmiségi köröket is, különösen azok szellemi vezetőit. Az átmeneti hála nem is maradt el Rákosi Mátyásék részéről. Zilahy Lajost, az évek óta Amerikában élő írót megtették a Szovjet-Magyar Társaság elnökének, Szekfű Gyulát, a Három nemzedék nem éppen prokommunista íróját kinevezték Magyarország moszkvai követének, Miklós Bélából Sztálin jóváhagyásával miniszterelnököt csináltak, Zsedényi Bélából országelnököt és így tovább, ahogyan a végső cél azt megkövetelte. Zilahy Lajos rövid másfél évtizedes moszkvai bolyongás után nyugatra szökött, Szekfű Gyulát hazarendelték, Miklós Béla vidéki magányában mindenkitől elhagyatva fejezte be dicstelen életét és a híres „debreceni király", szegény jó Zsedényi Béla, a Gyújtőfogház kórházában halt meg gyomorrákban. A nagy ölelkezésnek szomorú vége lett és ha Bajcsi Zsilinszky Endre életben marad, sorsát sem kerülhette volna el. Pedig neki még Achim András meggyilkolását is elnézték és szenvedélyes alakja körül még mindig nem jutott dűlőre a marxista dialektika. Hol hősként, hol orgyilkosként merül fel alakja az andicserzsébeti átalakító történelem pedagógiájában és valódi történelmi szerepe épp oly nyugtalan, mint amilyen az élete volt. Kállai Gyula kegyes szavakkal emlékezik ma azokról a polgári írókról és szellemi vezetőkről, akik akkor, 1941 karácsonyán, együtt meneteltek a kommunista párttal, de túl szerényen elsiklik a kérdés felett, hogy miként és hogyan hálálta meg az uralomra jutott KP ezen férfiak — ah nem bűnét — de hibáját. Tildy Zoltán vejét kivégezték, őt magát országfői irodájából hurcolták a börtönbe. Nagy Ferenc csak úgy menekült meg, hogy hamis ürüggyel, mint aktív miniszterelnök Svájcba szökött. Sok mást nyomtalanul eltüntettek vagy Szibériába hurcoltatták barátaikkal a nagy Szovjetunió magyarországi konzuljaival. És hogy ez így volt, ezt Kállai Gyula is tudja és ezért írja cikkében a következőket: „A nemzeti összefogás témája — a Népszava ankétja nyomán — átkerült a polgári ellenzéki lapokba is, viszont a kormány orgánumai, de de különösen a nyilas tollnokok, még dühödtebben támadtak. Szálasi leghívebb sajtóembere, a háborús bűnös Fiala Ferenc a Pesti Újság vezércikkében felháborodottan kérdezte: mi az oka a marxista Népszava által Ф HÍDFŐ 1967 január 25.