Hídfő, 1969 (22. évfolyam, 536-559. szám)
1969-01-10 / 536. szám
1969 január 10. HÍDFŐ Dr. Ruttkay R. Kálmán: Szigorú számadás! ADATOK EMIGRÁCIÓNK LÉTSZÁMÁRÓL: TÉVES SZÁMOK TÉVES KÖVETKEZTETÉSEKHEZ VEZETNEK Még utólag is nehéz megállapítani, honnan, milyen forrásból indul el egy fontos és hibás számadat, amely azután csökönyösen ragaszkodik az életbenmaradáshoz, úgy hogy alig lehet kiirtani, ez érthető is. A statisztika száraz tudományág, melyet csak kevesen művelnek. A hivatalos statisztikai adatok beszerzése is sokszor nehézségekbe ütközik s ráadásra költséges passzió is. Kár, hogy ez így van, mert pontos statisztikai adatok nélkül valójában könnyelműség bármiféle gazdasági, társadalmi, vagy politikai akciót elindítani — ez olyan, mintha egy házat fundamentum nélkül kezdenének építeni. A magyar emigrációval kapcsolatban egy ilyen magát makacsul tartó számot laptársunknak, az Ért Hungáriának cikkírója, Kőbányai Péter említ a lap karácsonyi számában — írván szó szerint: „Gondoljuk csak meg: durván számítva 1 millió magyar él emigrációban“. Ez bizony szép kerek szám! A baj csak az, hogy eredetét nem tudjuk és nem felelhet meg a valóságnak sem. Legalább is nem egy statisztikus szemében. Olyan ez az egymilliós emigráns-létszám, mint az a másik, amely szól arról, hogy (immár több mint húsz éve!) „600.000 magyarországi zsidó pusztult el a háború alatt“. Lapunkban, a múlt évi augusztusi számban, az igazság szolgálatában rámutattunk arra, hogy az 1940 évi Statisztika Zsebkönyv szerint akkor összesen kerekítve 445.000 zsidó vallású állampolgár élt Magyarországon és ehhez számítódott mintegy 40.000 kikeresztelkedett, így tehát a 485.000- ből nem lehetett 600.000-et elpusztítani. Tudniillik az 1944-ben sorjában elveszített Erdélyben, a Felvidéken és a Délvidéken a zsidóságot ért ottani veszteségről nem közöltek máig hiteles adatokat a csehszlovák, a román és a jugo statisztikai hivatalok, az ott dúló harcok és partizánakciók áldozatai közül még a magyarság számáról sincsenek mind a mai napig pontos adataink s így még kevésbé lehet a trianoni Magyarországot utólag felelőssé tenni az újból elveszített területeken élt zsidóságot ért ismeretlen számú veszteségért. . Foglalkozzunk csak egy kicsit ezzel az évek óta az emigrációs sajtóban keringő számmal, miszerint kb. 1 millióan vagyunk ma emigránsok, szétszórva a nagyvilágban. Szívből kívánnánk, hogy ez így lenne! Mert hiszen ha ez a szám valóság lenne, úgy a magyar emigráció politikai és gazdasági potenciálja igen erősen esne a latba — tetőzné erőben és aktivitásban az összes társemigrációkat, így elsősorban a nagyon is agilis és hatékony lengyelt és azt a vagyonos ukránt, amely 1945 óta saját egyetemet tud fenntartani Nyugatnémetországban! EGY KIS STATISZTIKAI ELEMZÉS Nos, miből adódhat ez az egymillió? Három forrásból: 1. az 1944 1945-ös nagy menekülésből — a vörös Szovjet elől Nyugatra; 2. az 1947—48-as évek nagyferenci, vargabélai népidemokrata emigrációja és végül 3. az 1956—57 évi, ismét csak nagyszámú emigráció —a Népszövetség hivatalos közlése szerint kerek 193.000 lélek. Egy kis számvetés: senki az 1944—45-ben Nyugatra áramló emigrációnk létszámát megállapítani nem tudhatta, csak hozzávetőleges becslés szerinti adataink vannak! Ezek szerint, — együtt az utóvédharcok során viszszavonuló honvédséggel — körülbelül 300.000 főnyi magyarság menekült át Ausztriába, Németországba és kisebb szórványok Olaszországba, Franciaországba és Hollandiába. (A semleges Svájc lezárta határait a menekültek előtt!) A Nyugatra kiszorult honvédalakulatok — a tisztikart leszámítva — a francia, angol, amerikai megszállók aktív közreműködésével hamarosan hazatértek. Számítani lehet azzal, hogy kb. százezer tért haza s így maradt Nyugaton kb. 200.000 főnyi emigráns; a népidemokrata nagyferenci emigráció alig számol pár száz kiábrándult népidemokratát, ez tehát mellőzhető számadat: a szabadságharcos 193.000 emigránsból, a pesti kormány pár hónap előtti közlése szerint, azóta 43.000 hazatért. A két nagy hullám így tehát együtt 353 ezer főt jelentene. Ez azonban szintén egy meg nem állapítható adat, hiszen a 44—45-ös emigráció azon tagjai, akik már a meneküléskor túl voltak az ötvenen és ma ha élnek, a nyolcvanon lennének túl — ezeknek igen magas halálozási arányszáma elvitte kb. egyharmadát a kétszázezernek. Így számolva és ez utóbbi veszteséget levonva— a két nagy hullámból adódik körülbelül 280—290.000 fő! Ez lenne tehát szigorú számvetés után a magyar emigráció mai megközelítő lélekszáma. Sietünk hozzátenni: ez sem konkrét vitathatatlan szám! Hiszen, mint mondottuk, egyetlen ország sem közölt pontos statisztikát az 1945 után befogadott menekültek nacionáléjáról! Egyetlen kivétel akadt: 6 évvel ezelőtt az USA bevándorlási hivatala produkált egy statisztikai kimutatást az amerikai nép anyanyelv szerinti megoszlásáról és ebben a statisztikában azt a meglepő adatot olvastuk, hogy az USA-ban 234.000 állampolgár vallotta magát a 10 év előtti alapfelvételnél „magyar anyanyelvűnek". (Itt meg kell jegyeznünk: a két háború között és az elsőt megelőzőleg kivándorol nagyszámú magyarság nem számít „emigránsnak“ — az új hazát keresett és talált magának, s nem politikai okokból lett hontalan emigráns.) Nem változtatna tehát a lényegen az sem, ha a 44—45-ös menekülthullámból 30—40.000-rel több élne ma még az emigrációban. SOK, VAGY KEVÉS EZ A SZÁM? Természetesen nagy szám ez,— többszöröse például a kossuthi emigrációnak. Több mint egy negyedmilliós tömb, amennyiben az zárt egységet képezne, — valóban politikai és gazdasági tényező lehetne. Gondoljunk csak arra, hogy például Debrecen, Szeged és Pécs lakossága együttvéve alig több ma a háromszázezernél. Sorrendileg a nagyszámú lengyel és ukrán emigráció után a harmadik helyen szerepel ezzel a számmal a magyar emigráció. A szerencsétlenség a szétszórtságnál kezdődik és végződik is: öt világrészbe szétszórva, szinte leküzdhetetlen akadály a kollektív fellépés, az együttes akció vagy vállalkozás megszervezése. A legsürgősebb feladat, amelyre laptársunk az új Hungária „Emigrációs hírek“ című rovata utalt novemberben — lenne „egy Emigrációs Központ“ felállítása valahol egy semleges európai országban, hogy végre megszámlálhatnánk sorainkat, kik vagyunk, hányan vagyunk, mire futja szellemi és anyagi erőinkből ? Laptársunk akkor az Amerikai Magyar Szövetségre gondolt, mint amely nagy és 60 éve létező szervezet ezt a számbavételt végre, 23 évi találgatás és bizonytalanság után tán megejthetné. Ám az AMSz vezetősége azóta is rendületlenül hallgat. .. Egyén, vagy egy emigrációs lap kapacitását messze túlhaladja egy ilyen vállalkozás. Hol, melyik más emigráns szervezet tehát az, amely e sürgős feladatot vállalhatná? Sürgős, mert mint fenti laptársunk írta, amíg meg nem számoljuk sorainkat, egyszerűen képtelenség bármiféle reálpolitikai programot indítani! A kevés vagy sok kérdéséhez meg csak ennyit: nem hisszük, hogy az 3. oldal