Hídfő, 1969 (22. évfolyam, 536-559. szám)

1969-01-10 / 536. szám

1969 január 10. HÍDFŐ Dr. Ruttkay R. Kálmán: Szigorú számadás! ADATOK EMIGRÁCIÓNK LÉTSZÁMÁRÓL: TÉVES SZÁMOK TÉVES KÖVETKEZTETÉSEKHEZ VEZETNEK Még utólag is nehéz megállapí­tani, honnan, milyen forrásból in­dul el egy fontos és hibás számadat, amely azután csökönyösen ragasz­kodik az életbenmaradáshoz,­­ úgy hogy alig lehet kiirtani, ez érthető is. A statisztika száraz tudomány­ág, melyet csak kevesen művelnek. A hivatalos statisztikai adatok be­szerzése is sokszor nehézségekbe üt­közik s ráadásra költséges passzió is. Kár, hogy ez így van, mert pon­tos statisztikai adatok nélkül való­jában könnyelműség bármiféle gaz­dasági, társadalmi, vagy politikai akciót elindítani — ez olyan, mint­ha egy házat fundamentum nélkül kezdenének építeni. A magyar emigrációval kapcso­latban egy ilyen magát makacsul tartó számot laptársunknak, az Ért Hungáriának cikkírója, Kőbányai Péter említ a lap karácsonyi szá­mában — írván szó szerint: „Gon­doljuk csak meg: durván számítva 1 millió magyar él emigrációban“. Ez bizony szép kerek szám! A baj csak az, hogy eredetét nem tudjuk és nem felelhet meg a valóságnak sem. Legalább is nem egy statisz­tikus szemében. Olyan ez az egy­milliós emigráns-létszám, mint az a másik, amely szól arról, hogy (im­már több mint húsz éve!) „600.000 magyarországi zsidó pusztult el a háború alatt“. Lapunkban, a múlt évi augusztusi számban, az igazság szolgálatában rámutattunk arra, hogy az 1940 évi Statisztika Zseb­könyv szerint akkor összesen kere­kítve 445.000 zsidó vallású állampol­gár élt Magyarországon és ehhez számítódott mintegy 40.000 kike­resztelkedett, így tehát a 485.000- ből nem lehetett 600.000-et elpusz­títani. Tudniillik az 1944-ben sorjá­ban elveszített Erdélyben, a Felvi­déken és a Délvidéken a zsidóságot ért ottani veszteségről nem közöl­tek máig hiteles adatokat a cseh­szlovák, a román és a jugo statisz­tikai hivatalok, az ott dúló harcok és partizánakciók áldozatai közül még a magyarság számáról sincse­nek mind a mai napig pontos ada­taink s így még kevésbé lehet a trianoni Magyarországot utólag fe­lelőssé tenni az újból elveszített te­rületeken élt zsidóságot ért isme­retlen számú veszteségért. . Foglalkozzunk csak egy kicsit ez­zel az évek óta az emigrációs saj­tóban keringő számmal, miszerint kb. 1 millióan vagyunk ma emig­ránsok, szétszórva a nagyvilágban. Szívből kívánnánk, hogy ez így lenne! Mert hiszen ha ez a szám valóság lenne, úgy a magyar emig­ráció politikai és gazdasági poten­ciálja igen erősen esne a latba — tetőzné erőben és aktivitásban az összes társemigrációkat, így első­sorban a nagyon is agilis és haté­kony lengyelt és azt a vagyonos uk­ránt, amely 1945 óta saját egyete­met tud fenntartani Nyugatnémet­országban! EGY KIS STATISZTIKAI ELEMZÉS Nos, miből adódhat ez az egy­millió? Három forrásból: 1. az 1944 1945-ös nagy menekülésből — a vö­rös Szovjet elől Nyugatra; 2. az 1947—48-as évek nagyferenci, var­­gabélai népidemokrata emigrációja és végül 3. az 1956—57 évi, ismét csak nagyszámú emigráció —a Nép­­szövetség hivatalos közlése szerint kerek 193.000 lélek. Egy kis szám­vetés: senki az 1944—45-ben Nyu­gatra áramló emigrációnk létszá­mát megállapítani nem tudhatta, csak hozzávetőleges becslés szerinti adataink vannak! Ezek szerint, — együtt az utóvéd­harcok során visz­­szavonuló honvédséggel — körülbe­lül 300.000 főnyi magyarság mene­kült át Ausztriába, Németországba és kisebb szórványok Olaszországba, Franciaországba és Hollandiába. (A semleges Svájc lezárta határait a menekültek előtt!) A Nyugatra ki­szorult honvédalakulatok — a tisz­tikart leszámítva — a francia, an­gol, amerikai megszállók aktív köz­reműködésével hamarosan hazatér­tek. Számítani lehet azzal, hogy kb. százezer tért haza s így maradt Nyugaton kb. 200.000 főnyi emig­ráns; a népidemokrata nagyferenci emigráció alig számol pár száz ki­ábrándult népidemokratát, ez tehát mellőzhető számadat: a szabadság­­harcos 193.000 emigránsból, a pesti kormány pár hónap előtti közlése szerint, azóta 43.000 hazatért. A két nagy hullám így tehát együtt 353 ezer főt jelentene. Ez azonban szin­tén egy meg nem állapítható adat, hiszen a 44—45-ös emigráció azon tagjai, akik már a meneküléskor túl voltak az ötvenen és ma ha élnek, a nyolcvanon lennének túl — ezek­nek igen magas halálozási arány­száma elvitte kb. egyharmadát a kétszázezernek. Így számolva és ez utóbbi veszteséget levonva­­— a két nagy hullámból adódik körülbelül 280—290.000 fő! Ez lenne tehát szi­gorú számvetés után a magyar emig­ráció mai megközelítő lélekszáma. Sietünk hozzátenni: ez sem konkrét vitathatatlan szám! Hiszen, mint mondottuk, egyetlen ország sem kö­zölt pontos statisztikát az 1945 után befogadott menekültek nacionáléjá­­ról! Egyetlen kivétel akadt: 6 év­vel ezelőtt az USA bevándorlási hi­vatala produkált egy statisztikai ki­mutatást az amerikai nép anyanyelv szerinti megoszlásáról és ebben a statisztikában azt a meglepő adatot olvastuk, hogy az USA-ban 234.000 állampolgár vallotta magát a 10 év előtti alapfelvételnél „magyar anya­nyelvűnek". (Itt meg kell jegyez­nünk: a két háború között és az el­sőt megelőzőleg kivándorol nagy­számú magyarság nem számít „emigránsnak“ — az új hazát ke­resett és talált magának, s nem po­litikai okokból lett hontalan emig­ráns.) Nem változtatna tehát a lé­nyegen az sem, ha a 44—45-ös me­nekült­hullámból 30—40.000-rel több élne ma még az emigrációban. SOK, VAGY KEVÉS EZ A SZÁM? Természetesen nagy szám ez,­­— többszöröse például a kossuthi emig­rációnak. Több mint egy negyed­milliós tömb, amennyiben az zárt egységet képezne, — valóban poli­tikai és gazdasági tényező lehetne. Gondoljunk csak arra, hogy például Debrecen, Szeged és Pécs lakossá­ga együttvéve alig több ma a há­romszázezernél. Sorrendileg a nagy­számú lengyel és ukrán emigráció után a harmadik helyen szerepel ezzel a számmal a magyar emig­ráció. A szerencsétlenség a szétszórt­ságnál kezdődik és végződik is: öt világrészbe szétszórva, szinte le­küzdhetetlen akadály a kollektív fellépés, az együttes akció vagy vállalkozás megszervezése. A legsürgősebb feladat, amelyre laptársunk az új Hungária „Emig­rációs hírek“ című rovata utalt no­vemberben — lenne „egy Emigrá­ciós Központ“ felállítása valahol egy semleges európai országban, hogy végre megszámlálhatnánk sorain­kat, kik vagyunk, hányan vagyunk, mire futja szellemi és anyagi erő­inkből ? Laptársunk akkor az Ame­rikai Magyar Szövetségre gondolt, mint amely nagy és 60 éve létező szervezet ezt a számbavételt végre, 23 évi találgatás és bizonytalanság után tán megejthetné. Ám az AMSz vezetősége azóta is rendületlenül hallgat. .. Egyén, vagy egy emigrációs lap kapacitását messze túlhaladja egy ilyen vállalkozás. Hol, melyik más emigráns szervezet tehát az, amely e sürgős feladatot vállalhatná? Sür­gős, mert mint fenti laptársunk ír­ta, amíg meg nem számoljuk so­rainkat, egyszerűen képtelenség bár­miféle reálpolitikai programot in­dítani! A kevés vagy sok kérdéséhez meg csak ennyit: nem hisszük, hogy az 3. oldal

Next