Hídfő, 1970 (23. évfolyam, 560-583. szám)
1970-10-25 / 579. szám
2. oldal Abban az időben mi már nem a németek mellett, hanem a mi biztonságunkért, Magyarországért harcoltunk a bolsevikok ellen. Azok ellen, akiket Pogány Andrásék ölelő karral vártak, hogy nem sokkal a nagy ölelkezés után nyúlcipőt húzzanak a lábukra és Nyugatra meneküljenek. Még azt megértem, hogy abban az időben valaki ily módon akarta teljesíteni hazafiúi kötelességét, de hogy később ezzel a dologgal, az „íratok összekutyulásával és halálos szabotálásával még hencegjen is — ez olyan, mintha a tolvaj, meg a rabló, aki ahelyett, hogy titkolná bűnét és a magyarok Istenéhez imádkozna bocsánatért, azzal hencegne, hogy ő rabolt vagy lopott. Én csak hírből ismerem a Szabadságharcos Világszövetséget, de ha olyan vezetői vannak, mint Pogány András doktor, akkor — ha tagja lennék a szövetségnek — nagyon vigyáznék a fentnevezett úrra, nehogy ismét „összekutyuljon és halálosan leszabotáljon” mindent, amit a kötelesség és becsület jelent. Mert aki egyszer lopott, annak másodszor is rájár a keze a lopásra. Tisztelettel egy nem szabotáló volt magyar katona (Cím és aláírás) ELGONDOLKOZTATÓ IDÉZETEK __A pártnapon különösen kiemelték azt a tényt, hogy a Központi Bizottságnak (IK) teljes felhatalmazása van arra vonatkozóan, hogy kellő pillanatban semmisnek nyilvánítson minden olyan béke- és egyéb szerződést, amelyet a polgári-imperialista államokkal kötöttünk, továbbá joga van erejének tudatában háborút is indítani ellenük. (DCCN-kiadás, 22. kötet, 380. oldal) Akár hiszi, akár nem, minden német közül Hitler a legmérsékeltebb, ami Danzigot és a lengyel korridort illeti... (Sir Neval Henderson kijelentése az angol külügyi államtitkárnak) ... most Hitlert háborúra kényszerítettük. A józan ész más kiutat nem tud, csak a háborút... (Lord Halifax 1939 szeptemberében. Foreigne Relations of the USA.) о Ha Hitler megbukik , utána a bolsevizmus következik. Ha nem bukik meg, akkor 5 éven belül háborút kap a nyaka közé ... (Lord Vansittard, 1933) legalábbis úgy tüntessék fel, mintha Nixon ártatlan bárány vagy hóhér volna, akit szeretni vagy gyűlölni, magasztalni vagy átkozni kell. Ez a plakátháború csak arra volt jó, hogy Moszkva bemutathassa a szovjet embernek Amerika népszerűtlenségét, Washington pedig lármás népszerűségét. Mindkét manőver becsapásra ment, a közhangulat félrevezetésére! Maga Nixon is iparkodott kikényszeríteni a tapsot. Megváltoztatta a marsrutát (ezt a látszatot adák a dolognak!), kiszállt az autóból, felugrott a kocsi farára s a már jól ismert kitárt gesztusokkal animálta a tömeget. Ez bizonyára belpolitikai és elnökválasztási előrelátásból történt, amibe belejátszhatott az amerikai karakter olthatatlan népszerűségi ambíciója. Az olasz kormánynak nagy kő esett le a szívéről, amikor Nixon elment s majd a várható parlamenti interpellációk során meg fogja újítani a vietnámi háború dodonai elítélését s meleg helyeslését Kelet és Nyugat összeboronálásához s így fog igazságot szolgáltatni az egyik kommunista plakátnak: „Nixon, ne számíts Olaszországra!" Egészen más történt Jugoszláviában. Mint minden kommunista országban, éppen azért, mert a nép zöme erőszakkal rákényszerített rabigának tekinti a kommunizmust, előre látható volt a lelkes fogadtatás és a tapsvihar. Szól ez ilyenkor nem a személynek, akit saját leponyvázott sajtójukból alig-alig ismernek, hanem a szabad Nyugatnak, annak, az életformának, amit elvesztettek s amit ébren és álomban, mindig visszasírnak. A kommunista kormány ugyan adta a bankot, mintha az ő felhívására történt volna a lelkes fogadtatás, de ez csak kifelé és befelé alibi-igazolásra szolgált: Lám, milyen finom család vagyunk mi! Tito, a balkáni Göring, kitett magáért s megadott mindent a látványosság emelésére, de természetesen nem tudta megtagadni a parvenü és sznob allűrjeit. Magyarán, szólva megleckéztette Nixont mondván, hogy ő, első és utolsó Tito nem fogadja el „a nagyhatalmak ama jogát, hogy csak ők intézzék a világ sorsát" . Izraelre célozva hozzáfűzte, hogy „a tartós békét nem lehet az erők egyensúlyára építeni". De még durvább leckét adott Nixoitnak azzal, hogy a vietnámi kérdést felvetette, természetesen a kommunista recepttel: „idegen hatalmak ne avatkozzanak bele Indokína ügyeibe". Az is jelleme volt, hogy csak úgy félvállról, túlzottan kölcsönösnek vette az amerikai-jugoszláv kapcsolatokat, holott az köztudomás szerint amerikai kölcsnök és juttatások kéregetése volt, ami nélkül Jugoszlávia gazdaságilag rég összeomlott volna. A nagy partnert játszani s közben a markát alamizsnáért tartani, groteszk dolog! A legszomorúbb és legveszélyesebb ebben az elnöki látogatásban az, hogy Románia után már másodszor erőszakolja ki azt az érzést, hogy a szabadság és rabszolgaság, a demokrácia és kommunizmus szépen megférnek egymás mellett, hogy kár volt két táborra osztani a világot, mely farkasszemet nézett egymással, jobb lett volna Cocacolával pertut inni! Nixon boldogságtól ragyogó arca Belgrádban azt hirdette, hogy elhibázott volt minden, amibe éppen Amerika belelovagolta az emberiséget, a szervezett védekezésbe a kommunizmus ellen. Szokatlan ugyan bűnvallomást tele szájjal nevetve tenni, de Nixon megmutatta, hogy lehet! HIDFO 1970 október 25 .---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------_____________________________________________________________________________| Gondoljon időben a karácsonyi ajándékok beszerzésére! A legszebb, legmagyarabb ajándék Szeleczky Zita nagysikerű karácsonyi albuma: „KRISZTUS URUNKNAK ÁLDOTT SZÜLETÉSÉN..." A művészi kivitelezésű, színes borítékú album két lemezt tartalmaz! Ismerje meg Szeleczky Zita többi lemezeit és kiadványait is! Kérjen díjtalan ismertető árjegyzéket: ZITA LEMEZEK, 3475 La Sombra Drive, Hollywood, Calif. 90028, USA. Tel.: (213) 465-6816 és a Hídfő londoni kiadóhivatala