Hídfő, 1975 (28. évfolyam, 680-703. szám)

1975-05-01 / 688-689. szám

14. oldal íróknál is, mint pl. Mikszáthnál és Móricz Zsigmondnál. De az sem hallgatható el, hogy a korabeli hivatalos kritika többször lebírálta. Azonban hűséges, nagy­­ olvasóközönsége, sőt az idő is mel­léje álltak. Jókai igazi tématerülete a közel­múltból — az ő közelmúltjából — való. Legkiválóbb regényei ehhez a korszakhoz fűződnek. Az új földes­úr 1863-ból, Egy magyar nábob 1854-ből, ugyanebből az évből Kár­páti Zoltán, amely oly mély benyo­mást keltett, hogy az újszülött fiúk nevei között „Zoltán“ került azok­ban az években a közkedveltség sta­tisztikájának az élére. A kőszívű ember fiai 1869-ből, Mire megvénü­lünk 1864-ből, Az aranyember 1872- ből és így tovább. Ezekben a regényekben Jókai köl­­tőisége nem más, mint vágyakozás a letűnt világ után! Erről bezzeg hallgatnak odahaza az irodalmárok. Arról sem értekeznek, hogy a sovi­nizmus ellen prédikáló Jókai a ma otthon domináló eszmékben, a sza­bad szellem elnyomatásában és im­már egy emberöltő ideig tartó ide­gen megszállásban levő országban miféle lelkesítő örömöt találna. Otthonról írták: „Most ünnepeltük Jókai születésének 150. évforduló­ját; ő még ma is legolvasottabb írónk, mivel az országban ezer­számra vannak könyvtárak és mind rendelkezik Jókai-sorozattal. A sta­tisztika kimutatta, hogy azokat ol­vassa hazánk apraja és nagyja.“ (Az 1973-as Magyar Statisztikai Zsebkönyv közlése szerint 1971-ben 8845 kölcsönkönyvtár volt az or­szágban.) E közlésből örömmel vesz­­szük tudomásul, hogy az országban ezerszámra vannak könyvtárak. — Valljuk be, hogy harminc évvel ez­előtt ezt nem mondhattuk. De azt is tudomásul kell vennünk, hogy Jó­kainak nagy népszerűsége otthon ma és regényeinek óriási kere­settsége is amellett szólnak, hogy a mai nemzedék is a múltba tekint, a múltból — Jókai korából — keres ismereteket, merít erőt, hitet és bi­zalmat a jövő számára. Jókai életének legnagyobb nem­zeti feladatát éppen az elnyomatás korában teljesítette ...“ Fáradhatat­lan munkaerővel és forró magyar­ságszeretettel szolgálta a föld alá szorított és üldözött nemzeti eszmé­nyeket és emelte fel a csüggedőket. Melyik hazai író meri ma Jókai példáját követni? Kovách Tibor : (Nemrégiben jelent meg Budapes­ten, Magvető kiadás, Marosán György volt péksegéd, szociáldemok­rata vezetőségi tag, majd állam­­miniszter könyve: Az úton végig kell menni címmel. A háború utáni zavaros évek hírhedt fenegyereke nyers őszinteséggel mondja el, hogy csapta be a szociáldemokrata pár­tot és szolgáltatta ki annak un. jobboldali tagjait Rákosi Mátyás­nak. Részletesen beszámol a máso­dik nemzetgyűlési választások „kék cédulájából“ amelyet kommunista ajánlatra a szociáldemokraták is el­fogadtak és ezáltal saját sírjukat ásták meg. Az ügy lényege az volt, hogy megbízható párttagok kék szí­nű választási cédulákat kaptak, me­lyek segítségével 20—30 helyen is szavazhattak. Amíg azonban a szoc­­dem párt számára kiutalt kék cédu­lák csak kétszeri szavazatra jogosí­tottak, addig a kommunista párt tagjai ennek tízszeresét kapták, s ily módon ők lettek a választás győz­tesei. Mikor a turpisság kiderült, ak­kor a szocdemek tiltakoztak ellene és Kéthly Anna heves vitába keve­redett Marosánnal, mire az szemé­be vágta, hogy a választások előtt Kéthly is jóváhagyta a kék cédulás csalást. Marosán könyve másik fejezeté­ben (210. oldal) részletesen leírja a Szálasi miniszterek kivégzését. Hogy milyen „emberiek“ voltak az akkori politikai élet marxista veze­tői — azt legjobban a kortárs és szemtanú­­—■ a marxista Marosán sorai bizonyítják. Az alábbi fejezetet Marosán köny­véből idézzük. Szószerint s­­dáig rászegeződik: Kassai-Sallmayer Ferenc, a Szálasi-kormány propa­gandaminisztere, nyomdász. 1928— 29-ban együtt jártunk Mónus sze­mináriumára. Akkor nyakig érő, fe­kete orosz inget viselt, és anarchis­ta nézeteket vallott; megszállottnak hittem. Arra gondolok, hogyan ke­rültek össze ezek az emberek. Hor­thy Miklós tisztje és arisztokrata külügyminiszter ezzel a nyomdás­­­szal ? .. . Már nem gyűlölöm őket, csak undorodom tőlük. Elfajzott nyomdász ! .. . Kész, nincs tovább! Emlékszem, nemrég Kassai-Sall­mayer felesége elment a régi mun­kásmozgalmi elvtársakhoz, hogy ki­könyörögje közbelépésüket. Kész, nincs tovább! A vádlottakat elvezetik. Egy órán belül felakasztják őket... A tömeg kitódul a teremből, ügyésztársamtól elbúcsúzom. El aka­rom hagyni az épületet. Ez azon­ban nem olyan egyszerű. A kapuk be vannak zárva — néhány helyen betörték —, erős kordon védi a bí­róságot. Megpróbálok eljutni a mel­lékfolyosóra — ott sem lehet ki­menni. Hallom, hogy valaki a nevemet kiáltja: — Gyurka ! ... Farkas Mihályt látom Péter Gá­borral. Egy ablakhoz húznak. — Innen minden látható — mond­ja Farkas. És kettőjük társaságá­ban, egy ablakból nézem a Szálasi­­kormány tagjainak akasztását. Marxista fénykép - önmagukról Idézet Marosán György, Az úton végig kell menni című könyvéből ! -------------------------------------------------------­ Magyar Gazda Híradó a szabad nyugaton élő magyar gazdák közlönye. Mutatványszá­­mot díjmentesen küld Faber György. Cím 1010 Wien 1, Ni­belungengasse 1, Österreich, HÍDFŐ Kész, nincs tovább! Nagy izgalom uralkodik a Markó utcai fogházban és kint is, a bíró­ság épülete körül. Legalább húsz­ezer ember szállta meg a környé­ket és az épület folyosóit. Minden­ki kiváncsi, milyen ítélet vár a Szá­­lasi-kormány tagjaira, ülve nézem, amint a Szálasi-kormány tagjait be­vezetik a zsúfolt terembe. A kül­földi újságírók és riporterek nyü­zsögnek. Bevonul a Legfelsőbb Bíróság. Mindenki feláll. Az elnök monoton hangon olvassa föl a döntést. Hal­lom a neveket. .. Kötél általi ha­lál... Kötél általi halál... Figyelem Szálasit, aki kemény pózban hallgatja az ítéletet, ő lát­szik a legnyugodtabbnak. Itt van még Vajna, Szálasi és Beregffy, a híres hadügyminiszter, akit 1944 ok­tóberében rádión hívtak vissza Bu­dapestre. Ringy-rongy emberek. Az elítéltek közt van egy számom­ra érdekes figura, pillantásom se­ Péter Gábor szeme különösen csillog ... Hihetetlen a tülekedés, külföldi újságírók, katonai riporterek és fil­mesek nyüzsögnek. A zűrzavarban és a számomra érthetetlen légkörben és feszültség­ben nézelődöm. A folyosó megélén­kül, az emberek összébb szorulnak, az elítélteket vezetik. Szálasit utol­jára. Sápadt, de katonás. Nézem a bilincselten elvonuló alakot. Mintha az utca is megérezné, hogy idebent mi történik, üvöltés hangzik. Szálasit elvezetik. Megáll a bitó előtt. A két hóhér megragad­ja. Zsákot húznak a fejére. Minden szószerűen zajlik. Már lóg is ... Az ő akasztásánál volt legnagyobb az üvöltés. Utána Szölösi. A legsiral­­masabbul Beregffy hadügyminiszter festett: tartani kellett, hogy össze ne essen. Azt kiabálták feléje: „Be­regffy térjen vissza Budapestre !...“ Az orvosok megállapítják a ha­lál belálltát, de az emberek nem távoznak el. Maradnak, és ordíta­nak. Tapsolnak és üvöltenek. Farkas szól: — Na, gyere, Gyuri! Kínlódások árán kijutottunk az utcára. 1975 május hó

Next