Hídfő, 1978 (31. évfolyam, 752-775. szám)

1978-08-01 / 767-769. szám

1978 augusztus—szeptember Ni Mák, ni Mák... mondotta régi ismerősünk, amint a postástól átvette a barna színű borítékot, amely a Burg Kastl-i gimnázium legutóbbi évfolyamá­ról számolt be a nyájas olvasó­nak , mindazon többi derék ma­gyarnak, akik szívükön viselik en­nek a magyar intézetnek sorsát. Kényelmesen elhelyezkedett öb­lös karosszékében és régi jó szoká­sának megfelelően először a köny­vecske külalakját, s oldalszámait kezdte vizsgálgatni, mert mint ré­gi könyvbarát tudta, hogy nem mindegy, milyen köntösbe bujtat­juk a menyasszonyt, mielőtt es­küvőre megyünk, örömmel állapí­totta meg, hogy a könyvet készítő Carl Mayr nevű ambergi Guten­berg-utód kifogástalan munkát végzett, amennyiben a krétapapír­ra nyomott 79 oldalas könnyűecs­­ke még az egykori budavári könyvnyomtató Hesz András di­cséretét is kiérdemelné, mely di­cséret csak azért maradt el, mert miután megírta és kiszedte Xe­­ophon Sokratesről írott elmemű­vét, az Úr u­t 90 évében, az egy­korú krónikák szerint, ismeretlen betegség következtében, elhunyt. Isten nyugosztotja porait, mon­dotta régi ismerősünk, emigyen hódolván az első magyar nyom­dászmester emlékének. Felütvén az első lapokat, öröm­mel látta, hogy a könyvet szer­kesztő és összeállító Dr. Radics János igazgató három oldalon át emlékezett az iskola megalapítójá­ról, a nemrégiben elhunyt Mon­signore Ádám Györgyről, ki­nek neve minden márványba faragott epitáfiumnál fényesebben ragyog a távolba vesző frankföldi hegyek fölött, amennyiben örök helyet biztosított magának volt és jelen­legi diákjait szívében. Vogl Attila az intézet diákja így köszöni meg Ádám főtisztelendő úr nehéz mun­káját : „... köszönjük hogy állandó tö­rődéssel barátokat és megbecsü­lést szerzett az intézetnek. Kö­szönjük, hogy áldozatos életével példát adott nekünk a keresztény magyar érdekek szolgálatára.. A következő oldalakon az inté­zet igazgatója pontos összeállítás­ban számol be az elsuhant tanév­ről, felsorolja a diákok számát, az osztályok tanrendjét és min­den egyebet, melynek összességét úgy nevezzük: Burg Kastl-i iskola. A beszámoló olvasásakor kissé elkomorodott régi ismerősünk ar­ca, amikor az intézetet ért táma­dásról szóló sorokat olvasta. A vádak azonban összeomlottak. Kastl sziklafalán és a jövőben épp oly szeretettel és munkával fogad­ják az öreg falak a világ minden részéből odasereglő kis magyaro­kat, mint két évtized óta minden esztendőben. — Szóval nem sikerült a táma­dás­­— állapította meg örömmel régi ismerősünk és máris tovább lapozott, hogy ismeretlenül is ba­rátságot kössön némely tanulóval, akiknek nevét szeretettel olvasta az osztályok felsorolásában. A leg­alacsonyabb osztályban feltűnt a kis Bese Róbert neve, akit biztat­ni szeretne, mert hogy elég rossz­­szul néz ki tanulmányi állapota. Megbukott németből, ötöst kapott számtanból, s bizony nem igen jobb eredményről tanúskodnak a többi jegyek sem. Bizonyára bar­na vagy fekete szeme lehet — el­mélkedett régi ismerősünk, mert szép székely neve van, mint ama Bese Annának, aki híven kitartott Budai Nagy Antal mellett, mint azt Kós Károly híres színdarabja bizonyítja — Ide figyelj, Bese Róbert — mondotta. — Először is igazítsd meg a ruhádat fésüld hátra sze­medbe lógó hajadat, kösd meg ci­­pőpertlidet, mert ha így haladsz tovább, akkor nem lesz belőled ember és ha idegenben nősz föl, akkor nem azt mondják majd, de nagy szamár is az a Bese Róbert, hanem azt, hogy: De nagy szamár az a magyar. Mert kedves Bese Róbert a magyar határon túl, or­szágunk követei vagyunk mind­annyian és ha hibát vétünk, akkor azért nem bennünket, a Beséket és Kovácsokat, de a magyarokat teszik felelőssé. Egészen másokat közölt lelki távíróján a kis Nagy Eszterrel, aki a német és a torna kivételével csupa jelest kapott a szigorú tanár bácsiktól. — Hogy a német nem megy, Látod kis Eszterke én már húsz éve élek Németországban és még mindig nem vagyok tisztában a der-die-das szabályaival. No, de ami nem megyen ma, az megyen majd holnap. Hogy a sportból ket­test kaptál? Talán gyenge vagy, talán sokat tanulsz. A tanárod he­lyében én megadtam volna az egyest, hogy ne legyen csorba ki­tűnő bizonyítványodon. Mert bár nem ugrálsz ügyesen a dobogón, az legyen a legkisebb bajod. Mint mondják Goethe sem igen szere­tett tornászni, mégis megmaradt a neve és nem bukott el az élet nagy iskolájában. A hetedik osztályból megdicsér­te Simon Pátert, aki annak elle­nére is, jeles tanuló lehet, hogy mint kis Eszter a majd jeles bizo­nyítványban nála is ott éktelenke­dett a tornából a zavaró hármas. Ejnye, ejnye tornatanár úr, még majd pótvizsgára utasítja ezeket a jeles tanulókat, mert nem elég gyorsak a bordásfalon elvégzendő gyakorlatokon? Az osztályok közötti vándorlá­sok során eljutott az utolsóhoz, a tizenharmadik osztályhoz. Szíves üdvözletét küldte a bibliai nevű Zakariás Zoltánnak, kinek bizo­nyítványában egyetlen hármas szerepelt: matematikából. Ebből a tárgyból csupán a kis Reményi Máriának volt egyese, míg a több­­bieknek meg kellett elégedniök a hármassal, négyessel, sőt a majd­nem bukást jelentő ötössel is. — Nem ti vagytok az okai, hanem az a bizonyos új matematikai pe­dagógia, ami a régi iskolát felvál­totta. Nem is számtan már a neve, hanem magyarul „logikai mate­matika. Németül Mengenlehre. Ta­lán még azok sem ismerik ki ma­gukat, akik Amerikában és Né­metországban kitalálták. Kezdik visszacsinálni az egészet, mert nem vált be. Tehát kedves Kastlt járó kis diákok, ne búsuljatok, ha rossz a jegyetek matematiká­ból. Nem ti vagytok a hibások, hanem azok, akik kitalálták. Már későre járt az idő, ami­kor régi ismerősünk letette a Burg Kastlról szóló beszámolót és kö­szönetet mondott azoknak, akik minden támadás és nehézség elle­nére is becsületes, lelkiismeretes munkával öntözgetik a kis ma­gyar palánták lelkét, hogy kimen­­vén az életbe becsületet szerez­zenek a magyar névnek. A Hídfő nem pártlap. A mi egyetlen pártunk Magyarország ! HÍDFŐ Arany János: „Ha későn, ha csonkán, ha senkinek­ írjad! “ 23. oldal

Next