Hídfő, 1981 (34. évfolyam, 825-850. szám)
1981-01-01 / 825-826. szám
1981. január FEHÉR KLÁRA: Az emberi méltóság Magyarországon Az alábbi írást a Budapesten megjelenő Élet és Irodalom című lap 1980 évi 30. számából vettük. A cikk szerzője Fehér Klára, aki annak idején a boldogult Rákosi időkben a rendszer egyik leghűbb írói közé tartozott. Azóta azonban sok idő telt el, s most már nemcsak a sorok között, de mint az írás bizonyítja, nyíltan is megírja azt a végállomást, ahová az úgynevezett szocialista rendszer elérkezett. Fehér Klára írását minden változtatás nélkül közöljük, s még azokat a szavakat sem húztuk ki, amelyeket azelőtt úgy határoztunk meg, hogy „nem tűrnek nyomdafestéket.“ Ezek a durva kifejezések lassan szalonképesek lesznek, s nincsen magyar film vagy színmű, amelyben ne szerepelnének. De íme a Budapesten megjelent írás:) Gyere, mondja kollégám, most lesz a tárlat megnyitása a Műcsarnokban, elviszlek. Beleülünk a Trabantba, nyugodtan, jókedvűen, gyanútlanul. A A Dózsa György úton, a mellettünk lévő sávból elénk vágott egy dömper. Szabálytalanul, jelzés nélkül, erőszakosan. Kollégám idejében fékezett, a dömper vezetője vigyorogva és harsányan még oda is kiáltott neki: Ugye takarodsz innen a kurva anyádba! Elborította a fejemet a vér. „Fölírom a rendszámát.“ Kollégám arca halálsápadt volt. „Ugyan, minek? Kutyaugatás. De nem haragszol, téged leteszlek, nekem most nincs kedvem képeket nézni...“ Tudósok, jogászok, idegorvosok dolga lemérni, igaz-e az az egyre gyakrabban hangoztatott megállapítás, hogy korunk a kegyetlenség kora, hogy gonoszabbak és kíméletlenebbek vagyunk, mint az előttünk élt nemzedékek. Tudja az ördög. Nézem a Moustiers-kisregényből készült tévéjátékot, az idős házaspárról, akit unatkozó huligánok csak úgy megtámadtak, s az asszonyt heccből agyonverik (az egyik semmirekellő trikóján piros felirat: My God is nothing — az én Istenem a semmi, és arra gondolok, hogy komiszul bánunk az öregekkel, de az öregeket megenni vagy éhhalálra kitenni a havasokba sem volt sokkal elegánsabb dolog. Az elmúlt évszázadokban valóban nem volt repülőgéprablás, de voltak kalózhajók, a túszszerzést a rabszolgakereskedők intézték vagy a katonafogdosók. A mi korunk anyagias? Hát persze, minden taknyosnak magnó kell, motor kell, autó kell. Én is tudom, hogy sokkal nagyobb problémák vannak, mint az, hogy a kollégámat egy félhülye dömperes (ugye, én is dühödten jelzőket ragasztok!) elküldte valahová, és ettől kollégámnak kiújult a gyomorfekélye. Ami engem izgat, az, hogy a nagy kegyetlenségek és nagy gondok tövében, a millió apró inzultus, a szemtelen hang, a viszketőporral teli levegő vitágában élünk; hogy bemegy egy ember egy hivatalba, intézménybe, boltba — valami hétköznapi apróságot elintézni —, és szívinfarktussal hozzák ki. Hogy minden percben halljuk a szöveget, tessék kérni, ne lökdössön, nem lát a szemétől, ne a zebrán aludj tele, apuci virága, mindjárt szájon csaplak, itt nyüzsögnek, közben üresek a temetők, ha nem viszi, itt hagyja. Hogy emberi méltóságunkban percenként megalázzuk egymást. Amióta világ a világ, az erős mindig ütötte és megalázta a gyengét, az úr rúgta a szolgát, a sarzsis az újoncot. Gondolom, hogy az uradalmi cselédek közös konyháin sem lehetett békésebb és boldogabb az élet, mint egy hármas társbérletben. De a mindenki mindenkivel szemtelenkedik, a mindenki mindenkibe beleköt-jelenség mögött nagyon is feltárandó és gyógyítandó mozzanatok rejlenek. Talán egyikre rátaláltam. Felsorolok néhány ügyet Valaki megtisztelt azzal, hogy budapesti hármas társbérletük peranyagát (bizony, van ilyen 1980-ban Budapesten), a kettőszázhatvannégy csoportból álló aktarengeteget elküldte nekem. Talán hogy az én szívem is kikészüljön? Az iszonyatból találomra kiragadtam a tizenegyes dosziét. íme, az ügyiratok rövid tartalma: 11/1 Fővárosi Vízművek helyszíni felhívása. Dr. D. N. bérleményében a WC-tartály folyik. Javítási határidő 8 nap. Kelt 1978. márc. 22. 11/2 Dr. D. N. közli a Vízművekkel, hogy hármas társbérletben laknak, ez az ajtóra tett névtáblából is megállapítható, tehát csak hármukat együtt kötelezhetik a javításra. 11/3 V. ker. Tanács Végrehajtó Bizottság. Kötelezem Dr. D. N.-t a WC javítására, ellenkező esetben ötezer forintig terjedő pénzbírság 11/4 - 5. Dr. D. N. fellebbezése a határozat ellen és kísérőlevél. 11/6. A Vízművek újabb helyszíni szemléje, felszólítás — most már mindhárom társbérlőhöz — a WC-tartály kijavítására. Kelt július 5-én. 11/7. V. kér Tanács újabb határozata, amelyben a társbérlőket egyetemlegesen kötelezi a WC-tartály kijavítására. 11/8. M. M. elismervénye: Dr. D. N. a ráeső költségeket megfizette és átadott a javításhoz egy úszót. 11/9. V. ker. Tanács határozata: a bérlőtársak fellebbezésének elutasítása, a WC-tartályt a három családnak együttesen kell rendbehoznia. 11/10. Dr. D. N. levele a tanács műszaki osztályához: közli, hogy ő a maga részéről már nem bírságolható, mert a ráeső részt lefizette M. M. kezeihez. 11/11. Dr. D. N. levele M. M. társbérlőhöz: miért nem intézkedett még a WC-tartály ügyében, hiszen ő a maga részét már megfizette. Kelt 1978. november 29-én. A víz azóta csordogál. Másik ügy: Ambuláns vizsgálaton voltam egyik kórházunkban. Két vérvétel között, unatkozván, leültem regényt olvasni a kórház halljában. Mellettem a padon egy idős férfi gyögött és fetrengett. Mi van? — érdeklődtem. — A feleségem most intézi a felvételemet. Addig nem mehetek fel a szobába. — Mióta vár itt? — Jaj, Istenem, reggel nyolc óra óta. Fél tizenkettő volt. Harmadik ügy: Barátunknak hosszabb időre el kellett utaznia hivatalos ügyben. A család addig a Nyírségbe költözött, rokonokhoz. Egy nappal elutazása előtt beletörött a kulcs az ajtózárba. Még szerencse, hogy ő maga nem a lakásban volt, hanem kinn, a folyosón. Lakatoshoz rohant (nem volt olyan egyszerű lakatost találni, de ezt most hagyjuk), a mester megállapította, hogy kellene egy új zár. Amit természetesen az ügyfélnek kell beszereznie, akinek — persze — be kéne menni a munkahelyére is, meg egyéb elintéznivalói is akadnak, de ki törődik ezzel. Rohanás a szemközti vasedény boltba, de azt átprofilírozták, ott már csak kályha kapható. De tippet adnak, tessék megpróbálni a Kiss József utcában, a Bajcsy-Zsilinszky úton, a Tolbuchin körúton, Óbudán, a Flóriánban, mert ott minden van. Barátunk nyakába szedte a várost, hol valaha volt, de most nincs, hol nem is volt és nem is lesz, hol ember, hol él maga, hiánycikk, hol nem is válaszoltak neki. Végre, végre egy jótét lélek áttelefonált valahová, ilyen méretű zár? erre nyíljon? arra nyiljon? Szerencséje van, oda még éppen elmehet, itt a cím, keresse X. Y. elvtársat. Villamoson, buszon, taxin, csapzottan, kétségbeesve (megvár-e a lakatos?), végre eljutott a szaküzletbe. Egy cédula lógott az ajtón: Áru- HÍDFŐ 3. oldal