Új hídfő, 1987 (40. évfolyam, 1-12. szám)

1987-02-01 / 2. szám

6. oldal KISS ZOLTÁN: Egy magyar emigráns Döbbenetes eset a Divatcsarnokban! Visszatért a KAPITALIZMUS! Az egyik tanácstalanul tébláboló vevőre rámosoly­­gott két eladó, ráadásul megkérdezték tő­le, mi járatban van, majd a Kundschaft legnagyobb megrökönyödésére távozta­­kor visszaköszöntek. * Színesen árnyalt, gazdag anyanyelvünk­nek köszönhetően páratlan a gúnyolódás lehetősége, s így hazai tollforgatóink nem is takarékoskodnak eme adottsággal. írni vitathatatlanul tudnak, gúnyolódásért sem mennek a szomszéd Ausztriába, ahová egyébként már régen nem kell vízum, saj­nos a magyar mégsem ugorhat csak úgy át sógomezőbe, mint amilyen egyszerűen vi­szont az osztrák sógor mihozzánk, mert a szöges drótsövényt a kifelé orientálódók ellen építették, ez azonban a valuta be­áramlását nem akadályozza. Egymás közt — gondolom az „alkotóházakban” — a pennahuszárok igen jókat röhögnek raj­tunk emigránsokon okkal, ok nélkül, mel­lékes. Hogy mást ne mondjak, én bizony maró gúnyt érzek abban, ha idegenbe sza­kadt hazánkfiának neveznek. Lehajtott fő­vel pirulva vallom be, hogy két álmatlan éjszakába került, míg sikerült megfogal­maznom, olajjal szagtalanított saját „slo­­gan”-omat, amit ezennel átadok a forga­lomnak, vitatkozhatnak rajta higgadtan, nyugodtan, minden tipikus magyar hekti­kusság nélkül. Íme: Az emigráció akkor is nyomorúság, ha Mercedessel rohangálunk '1 I i \ \ i I , haza! Engedtessék meg nekem, ha otthon röhögnek is rajtunk, abban van egy jó adag IRIGYSÉG IS, ha mást ne, de a SZABADSÁGUNKAT irigylik, no meg azt, hogy mindig és mindenütt kapható WC-papír, s a nagy szabadság mellett ez sem mellékes tényező. Ha így van — és ebben nincs okom kételkedni, ahogy a hazai írásokat olvasgatom —, akkor meg­engedhetjük magunknak azt a luxust, hogy mi is vihorásszunk néha egy sort a szocialista pökhendiségen. Nekünk is van mit nevetnünk, bár sírnunk kellene, azon­ban köztudott, hogy sírva vigad a magyar. Ha ez igaz, akkor ennek ellenkezője is való: röhögve sír a magyar! így aztán nagy­jából egyensúlyba kerülünk, mert ők ka­cagnak rajtunk, mi meg őrajtuk. Az egész nemzet — otthoniak, szétszórtak — jól mulat saját nyomorúságán... Sokan nemzeti tragédiának tekintették a mexikói futball-fiaskót. Széltében-hosz­­szában hangoztatjuk: kisnemzet, kisnép va­gyunk, ez így igaz, de sajnos méreteink nem a legideálisabbak, pl. szánk nagysága. Merem ezt mondani azért, mert nemré­gen magnószalagot kaptam ajándékba, amin két régi magyar énekes sztárpár — Vá­mosi (Wéber) János és kedves neje Zárai Márta — énekelnek igen szépen. Behe­lyeztem készülékembe a szalagot, elterül­tem fotelemben, mint a bugaci puszta és átadtam magam a zene gyönyörének. Hir­telen felharsant egy pattogós, ropogós induló, hogyaszongya: Ria, Ria, Hungá­ria! Úgy csaptam hátra füleim, mint hu­szárló a trombitaszóra, mert a szövegben bizony — nem is szerény — harsány kihí­vás hallható, mely szerint úgy vágjuk el a világ száját, mint ángyikám a tojni már nem tudó tyúkjának nyakát Böhönyén. Maradonát fecnikre aprítják csatáraink, szétrúgjuk a kevély futball-nemzeteket, mint kakas a töreket, a németeket falra­­hányjuk, mint a borsót, és zeng a nóta harcosan — bocsánatot kérek — hango­san, nyeglén, pökhendien. A végén kórus, vastaps, á la Rákosi, Népstadion zaja, nagydob, póniló! Az eredményt tudjuk. Én a hazai futball-Nérók helyében azért ezzel az indulóval megvártam volna a vég­eredményt, s csak azután pattogtam volna, mint a nikkelbolha. Vámosi-Wéber Jancsi gyerekkori cimborám, bár ő nem dicsek­szik vele, joggal, s így a nóta elzengéséért kapott gázsit tőle nem sajnálom, ez az ösz­­szeg legalább jó helyre került, igen szépen röcögteti hangszálait. Zárai Márta is taka­rosan tercel mellé, tehát megérdemlik az elismerést. Ami azonban a nótát illeti, eb­ből bizony VILÁGSLÁGER nem lesz, de még hazai sem nagyon, sőt félő, ha valaki mégis el meri „zingelni” nyilvános helyen, könnyen kaphat egy akkora pofont, mint egy 58-as bakanadrág. Jó nagy folttal az ülepén...! Vehemens vita folyik arról, hol legyen a legújabb Duna-híd. A helyzet ugyanis az, hogy a Duna magyarországi szakaszán a hidak többsége Budapesten található, Bu­dapesttől délre csak Dunaföldvárnál és Baján van vonat, illetve közúti híd. Vélemé­nyem szerint a szakemberek vitája teljesen fölösleges, ugyanis — mint azt a több évti­zedes gyakorlat bizonyította — a végső döntést úgyis a Párt hozza meg. Teszi ezt presztízsből bizonyításképp, hogy nem hi­ába van ezen a földön. Hogy aztán dönté­sei rendszerint fiaskók, számtalan példa igazolja. A hibás döntésekért — katasztro­fális beruházások! — ugyan ki merné fele­lősségre vonni a szent pártot, ami minde­nek előtt és fölött áll. Egyebet ne mondjak, a szólam mindig így kezdődik: ...Pártunk és Kormányunk stb., stb. Előbb a Párt és aztán a Kormány, s utána meg a nagy magyar délibábos SEMMI. Mert hogy a polgár egy nulla, azt a saját bőrömön ta­pasztaltam 24 éven át, végül is ezért va­gyok itt. Itt is NIEMAND vagyok, de lega­lább nem igyekeznek meggyőzni, hogy ÉRTEM él és küszködik a párt, a kor­mány, itt mindenki MAGÁÉRT küzd, de ami ehhez szükséges, a SZABADSÁG, az többé-kevésbé megvan. Hogy mennyire senkinek számít a hazai polgár, parányi példával bizonyítom — nem is én, hanem hazai zsurnaliszta jajveszékel. A Hungária Biztosító értesíti ügyfelét — a siránkozó írót —, hogy gépkocsi biztosítása ez év július 1-én lejár, s egyben üdvözlik őt, mint Új ügyfelet. A honfitárs elképed, mert az új biztosítóval neki eddig dolga nem volt. Ő az Állami Biztosító ügyfele. Időközben azonban az ÁB vállalat megszűnt és helyet­te a HB viszi tovább az ügyeket. Erről azonban a kundschaftot nem értesítik, mi­nek? Ha nem tetszik neki, elmegy más biz­tosítóhoz, ami NINCS! még két lehetősége van: befogja a száját, rá ne üljenek, vagy nekirohanhat a szögesdrótnak, ha egyálta­lán eljut a közelébe...! Kényelmes dolog hazánkban ügyfélnek lenni, nem kell se­hová szaladgálni, mindent elintéznek he­lyette, akkor is, ha belegeded! Ez az elvtárs ráadásul,,szent ember ", párttag, mégis így bánnak vele. Képzelhető, mennyit számít a típus­polgár, a kis senkiházi emberke. Eszembe jut a híres könyv címe: Mi lesz veled emberke? ] „MAGYAR FILM—MÚZEUM” A videón „régi, de jó” filmeket ajánl VHS, 1 BETA és 8 mra-es rendszerben. I Ára: fekete fehér $24.90 — színes $34.90 Néhány a sok közül:­­ A harmincadik; Erkel; Az 1956-os sza­­­­badságharc; Csárdáskirálynő; Halálos­­ tavasz; Egy szív megáll; Slágermúzeum... ! Kérje film és könyvjegyzékünket az­­ alábbi címen: ) MAGYAR FILM­MÚZEUM • 22 Hancock Street­­ San Francisco, CA 94114 ! Hívószámunk: 415—863-1451 ( vagy answering service: 415—864-8231 ) Stúdiónk vállal európai kazetták átját­­­­szását amerikaira, megfordítva is, vala-­­ mint 8 és 16 mm-es filmek átjátszását I videóra. 1 . Ül HÍDFŐ 1987. február

Next