Új hídfő, 1987 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1987-02-01 / 2. szám
6. oldal KISS ZOLTÁN: Egy magyar emigráns Döbbenetes eset a Divatcsarnokban! Visszatért a KAPITALIZMUS! Az egyik tanácstalanul tébláboló vevőre rámosolygott két eladó, ráadásul megkérdezték tőle, mi járatban van, majd a Kundschaft legnagyobb megrökönyödésére távoztakor visszaköszöntek. * Színesen árnyalt, gazdag anyanyelvünknek köszönhetően páratlan a gúnyolódás lehetősége, s így hazai tollforgatóink nem is takarékoskodnak eme adottsággal. írni vitathatatlanul tudnak, gúnyolódásért sem mennek a szomszéd Ausztriába, ahová egyébként már régen nem kell vízum, sajnos a magyar mégsem ugorhat csak úgy át sógomezőbe, mint amilyen egyszerűen viszont az osztrák sógor mihozzánk, mert a szöges drótsövényt a kifelé orientálódók ellen építették, ez azonban a valuta beáramlását nem akadályozza. Egymás közt — gondolom az „alkotóházakban” — a pennahuszárok igen jókat röhögnek rajtunk emigránsokon okkal, ok nélkül, mellékes. Hogy mást ne mondjak, én bizony maró gúnyt érzek abban, ha idegenbe szakadt hazánkfiának neveznek. Lehajtott fővel pirulva vallom be, hogy két álmatlan éjszakába került, míg sikerült megfogalmaznom, olajjal szagtalanított saját „slogan”-omat, amit ezennel átadok a forgalomnak, vitatkozhatnak rajta higgadtan, nyugodtan, minden tipikus magyar hektikusság nélkül. Íme: Az emigráció akkor is nyomorúság, ha Mercedessel rohangálunk '1 I i \ \ i I , haza! Engedtessék meg nekem, ha otthon röhögnek is rajtunk, abban van egy jó adag IRIGYSÉG IS, ha mást ne, de a SZABADSÁGUNKAT irigylik, no meg azt, hogy mindig és mindenütt kapható WC-papír, s a nagy szabadság mellett ez sem mellékes tényező. Ha így van — és ebben nincs okom kételkedni, ahogy a hazai írásokat olvasgatom —, akkor megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy mi is vihorásszunk néha egy sort a szocialista pökhendiségen. Nekünk is van mit nevetnünk, bár sírnunk kellene, azonban köztudott, hogy sírva vigad a magyar. Ha ez igaz, akkor ennek ellenkezője is való: röhögve sír a magyar! így aztán nagyjából egyensúlyba kerülünk, mert ők kacagnak rajtunk, mi meg őrajtuk. Az egész nemzet — otthoniak, szétszórtak — jól mulat saját nyomorúságán... Sokan nemzeti tragédiának tekintették a mexikói futball-fiaskót. Széltében-hoszszában hangoztatjuk: kisnemzet, kisnép vagyunk, ez így igaz, de sajnos méreteink nem a legideálisabbak, pl. szánk nagysága. Merem ezt mondani azért, mert nemrégen magnószalagot kaptam ajándékba, amin két régi magyar énekes sztárpár — Vámosi (Wéber) János és kedves neje Zárai Márta — énekelnek igen szépen. Behelyeztem készülékembe a szalagot, elterültem fotelemben, mint a bugaci puszta és átadtam magam a zene gyönyörének. Hirtelen felharsant egy pattogós, ropogós induló, hogyaszongya: Ria, Ria, Hungária! Úgy csaptam hátra füleim, mint huszárló a trombitaszóra, mert a szövegben bizony — nem is szerény — harsány kihívás hallható, mely szerint úgy vágjuk el a világ száját, mint ángyikám a tojni már nem tudó tyúkjának nyakát Böhönyén. Maradonát fecnikre aprítják csatáraink, szétrúgjuk a kevély futball-nemzeteket, mint kakas a töreket, a németeket falrahányjuk, mint a borsót, és zeng a nóta harcosan — bocsánatot kérek — hangosan, nyeglén, pökhendien. A végén kórus, vastaps, á la Rákosi, Népstadion zaja, nagydob, póniló! Az eredményt tudjuk. Én a hazai futball-Nérók helyében azért ezzel az indulóval megvártam volna a végeredményt, s csak azután pattogtam volna, mint a nikkelbolha. Vámosi-Wéber Jancsi gyerekkori cimborám, bár ő nem dicsekszik vele, joggal, s így a nóta elzengéséért kapott gázsit tőle nem sajnálom, ez az öszszeg legalább jó helyre került, igen szépen röcögteti hangszálait. Zárai Márta is takarosan tercel mellé, tehát megérdemlik az elismerést. Ami azonban a nótát illeti, ebből bizony VILÁGSLÁGER nem lesz, de még hazai sem nagyon, sőt félő, ha valaki mégis el meri „zingelni” nyilvános helyen, könnyen kaphat egy akkora pofont, mint egy 58-as bakanadrág. Jó nagy folttal az ülepén...! Vehemens vita folyik arról, hol legyen a legújabb Duna-híd. A helyzet ugyanis az, hogy a Duna magyarországi szakaszán a hidak többsége Budapesten található, Budapesttől délre csak Dunaföldvárnál és Baján van vonat, illetve közúti híd. Véleményem szerint a szakemberek vitája teljesen fölösleges, ugyanis — mint azt a több évtizedes gyakorlat bizonyította — a végső döntést úgyis a Párt hozza meg. Teszi ezt presztízsből bizonyításképp, hogy nem hiába van ezen a földön. Hogy aztán döntései rendszerint fiaskók, számtalan példa igazolja. A hibás döntésekért — katasztrofális beruházások! — ugyan ki merné felelősségre vonni a szent pártot, ami mindenek előtt és fölött áll. Egyebet ne mondjak, a szólam mindig így kezdődik: ...Pártunk és Kormányunk stb., stb. Előbb a Párt és aztán a Kormány, s utána meg a nagy magyar délibábos SEMMI. Mert hogy a polgár egy nulla, azt a saját bőrömön tapasztaltam 24 éven át, végül is ezért vagyok itt. Itt is NIEMAND vagyok, de legalább nem igyekeznek meggyőzni, hogy ÉRTEM él és küszködik a párt, a kormány, itt mindenki MAGÁÉRT küzd, de ami ehhez szükséges, a SZABADSÁG, az többé-kevésbé megvan. Hogy mennyire senkinek számít a hazai polgár, parányi példával bizonyítom — nem is én, hanem hazai zsurnaliszta jajveszékel. A Hungária Biztosító értesíti ügyfelét — a siránkozó írót —, hogy gépkocsi biztosítása ez év július 1-én lejár, s egyben üdvözlik őt, mint Új ügyfelet. A honfitárs elképed, mert az új biztosítóval neki eddig dolga nem volt. Ő az Állami Biztosító ügyfele. Időközben azonban az ÁB vállalat megszűnt és helyette a HB viszi tovább az ügyeket. Erről azonban a kundschaftot nem értesítik, minek? Ha nem tetszik neki, elmegy más biztosítóhoz, ami NINCS! még két lehetősége van: befogja a száját, rá ne üljenek, vagy nekirohanhat a szögesdrótnak, ha egyáltalán eljut a közelébe...! Kényelmes dolog hazánkban ügyfélnek lenni, nem kell sehová szaladgálni, mindent elintéznek helyette, akkor is, ha belegeded! Ez az elvtárs ráadásul,,szent ember ", párttag, mégis így bánnak vele. Képzelhető, mennyit számít a típuspolgár, a kis senkiházi emberke. Eszembe jut a híres könyv címe: Mi lesz veled emberke? ] „MAGYAR FILM—MÚZEUM” A videón „régi, de jó” filmeket ajánl VHS, 1 BETA és 8 mra-es rendszerben. I Ára: fekete fehér $24.90 — színes $34.90 Néhány a sok közül: A harmincadik; Erkel; Az 1956-os szabadságharc; Csárdáskirálynő; Halálos tavasz; Egy szív megáll; Slágermúzeum... ! Kérje film és könyvjegyzékünket az alábbi címen: ) MAGYAR FILMMÚZEUM • 22 Hancock Street San Francisco, CA 94114 ! Hívószámunk: 415—863-1451 ( vagy answering service: 415—864-8231 ) Stúdiónk vállal európai kazetták átjátszását amerikaira, megfordítva is, vala- mint 8 és 16 mm-es filmek átjátszását I videóra. 1 . Ül HÍDFŐ 1987. február