Új hídfő, 1987 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1987-04-01 / 4. szám
4. oldal sem az egykori hellén—latin—keresztény kultúrból. Mi maradt? Káin bélyeget viselő „örök háborús bűnös” nemzetek és győzelemittas szláv rabszolgák, akik a szabadságot és emberi jogokat még hallomásból sem ismerik, így gyakorolni sem tudják. Ki győzött és kinek jó ez az „európai békevilág”? Messzire kalandoztunk a kísérteties parkban. Csönd van, egy lélek sincsen a közelben. Nem turista szenzáció ez a fallal körülvett és hatalmas vaskapuval elzárt kert. Minket egy portugál asszony azért engedett be, mert magyarok vagyunk, pénzt nem fogadott el. A levegő erősen párás, ami a virágoknak ugyan jó, de a tüdőnek kevésbé. Ezért penészes a királyi lakosztály is. A Tanácsköztársaság bukása után ismét szóba került Magyarország jövőbeli alkotmányának kérdése. Erről így nyilatkozott Horthy Miklós emlékirataiban: „A nemzetgyűlés 1920. február 16-án ült össze és első feladatául az államjogi helyzet tisztázását tűzte ki. A koronás király nem mondott le jogairól. Elmozdítása csak forradalmi cselekedet lehetett volna. A felfordulás idején történt ugyan ilyesmi, azonban Magyarországnak köztársasággá történt kikiáltását minden alkotmányosan gondolkozó magyar érvénytelennek tartotta. Másrészt, a szövetségesek József főherceget, (aki Károly királyt helyettesítette távollétében) nem személye miatt, hanem kifejezetten azért kényszerítették visszalépésre, mert a Habsburg-ház tagja. A nemzetgyűlés, mint a nemzeti szuverenitás hordozója, akként oldotta meg a kérdést, hogy a tényleges helyzet megállapítását iktatta törvénybe, vagyis kimondta, hogy az Ausztriával való kapcsolatunk és egyúttal az 1867-es kiegyezésünk is megszűnt, viszont a királyi hatalom gyakorlása 1918 november óta csupán szünetel, és arra az időre, amíg ez ismét gyakorolhatóvá válik, kormányzó választását rendelte el. ” Valóban fogas kérdés ez, hiszen az osztrák császárság és magyar királyság perszonáluniója kényszerkiegyezés, mai nyelven mondva: kompromisszum kötés volt. Ausztria bukásával ez a diplomatikusan elfogadott kényszer megszűnt, de nem szűnt meg a magyar királyság és a Szent Korona joga. Mi is történt 1916. december 30-án Budapesten? „Magyarország bizonyára az egyetlen állam, ahol az uralkodó csak a koronázás megtörténtével lép királyi jogai teljes birtokába. A koronázás a templomban a sokszázados, hagyományos szertartás szerint folyt le. A templomi ünnepség után a király néhány lépcsőn felment a Mátyás-templom előtt emelkedő Szentháromság-szobor talpazatára, s ott letette az esküt a magyar alkotmányra, majd a menet résztvevői a koronázási domb köré sereglettek, melyre a király, fején a Szent Koronával, felvágtatott. A hófehér mén a domb tetején felágaskodott, miközben a király délnek és nyugatnak, északnak és keletnek fordulva egy-egy vágást tett kardjával annak jeléül, hogy az országot megvédi. "(Horthy Miklós: Emékirataim.) Hatalmas eskü volt ez Isten és nemzet előtt; keresztény uralkodó ezt nem szegheti meg! Károly királynak tehát vissza kellett térnie Magyarországra, hogy kötelességét teljesíthesse. Az országot szétdaraboló gyalázatos békeszerződést 1920. június 4-én, az uralkodó távollétében írták alá a versailles-i királyi palotát övező park Trianon nevű kastélyában. IV. Károly 1921 márciusában Budapestre érkezett: „A király magyar tiszti egyenruhát viselt és annak a kívánságának adott kifejezést, hogy ismét jogaiba léphessen. Biztosítottam Őfelségét, hogy mostani hivatalos feladatom legszerencsésebb befejezésének azt tekinteném, ha koronás királyunkat visszahívhatnám a trónra. .Felségednek azonban azt is figyelembe kell vennie — folytattam —, hogy abban a pillanatban, mihelyt a hatalmat átadom, a szomszéd államok jól felfegyverzett hadseregei azonnal átlépik határunkat. Mi semmit sem állíthatunk velük szembe. Felséged akkor visszatérne Svájcba. Magyarországot azonban megszállnák és ennek a megszállásnak következményeit senki sem láthatja.’” (Horthy Miklós: Emlékirataim.) Az uralkodó visszautazott Svájcba, de ugyanez év októberében ismét átlépte Magyarország határát és ezúttal fegyveres királypárti csapatok élén nyomult Budapest felé. Nem hatalomvágy, vagy királyi gőg dolgozott benne, hiszen amit tett, az koronázási esküjének értelmében kötelessége volt. Horthy Miklós is felesküdött a Császárra, de felesküdött a Magyar Nemzetgyűlésre is, így mint egy Shakespeare dráma két főhőse álltak egymással szemben. Károly látta, hogy itt nem külső ellenség fenyeget, hanem két párt hadserege ontja egymás vérét, így visszavonult. Csernoch bíboros a tihanyi bencés apátságban akarta vendégül látni a királyt, de ez meghiúsult. „ Végül bekövetkezett az entente rendelkezése. Őfelségének a „Glowworm” brit monitorra kell szállnia a Dunán, Baján, hogy azon külföldre távozzék, így is történt. A királyi pár és kísérete a Fekete-tengeren másik hajóra szállt. (A „Cardiff angol hajóra.) Ez Madeira szigetére, Funchalba vitte őket s ott Őfelsége 1922. április 1-én gyászoló családja körébe bevégezte tragikus életét. ” (Horthy Miklós: Emlékirataim.) A kör bezárult. Magyarország utolsó koronás királyát nem a magyar nép, hanem idegen hatalom kényszerítette száműzetésbe. Horthy Miklós aggályait igazolta az angolok „akciója”, kik a békeszerződés aláírása után avatkoztak bele durván a legyőzött és kisemmizett ország belső ügyeibe. Temető ez a hegyoldalba épített kert, halottak nélkül. Az osztrák császár és magyar király koporsóba zárt földi maradványait először a közeli „Nossa Senhora do Monte”fogadalmi templom főoltára mögé helyezték el, majd 1967. december 29-én a mellékoltár kriptájába. Naponta érkeznek oda turistacsoportok a világ minden tájáról és az idegenvezető minden esetben elmondja nekik IV. Károly történetét. Hivatalos idegenforgalmi nevezetesség ez Funchalban. Magam is ott állottam a kripta előtt. Hatalmas kereszt emelkedik a külső vaskoporsó fölé. Baloldalt térdeplőzsámoly áll rokonok számára, jobboldalt osztrák és magyar nemzetiszínű szalagok díszítik a falat. Vegyes érzelmekkel viaskodom: magyar volt ez az ember, vagy osztrák, vagy több annál európai? Fia: Dr. Habsburg Ottó így válaszol erre egy interjú keretében: — Mikor és hogyan tanult ön magyarul? Dr. Habsburg Ottó: — Hál’ Istennek, mindig beszéltem magyarul úgy, hogy anyanyelvemnek nevezhetem a némettel együtt. — Melyek voltak ifjúkorának kedvelt olvasmányai? Dr. Habsburg Ottó: — Mint gyermek, sokat mulattam Gárdonyi Göre Gábor könyvein. Mikor gimnazista lettem, nagyon megragadott a magyar szépirodalom. A költők közül szerettem Vörösmartyt, Petőfit, Ady Endrét és Sík Sándort. Petőfit már kisgyermek koromban tanultam, mivel apám is nagyon szerette. Többször elszavalta nekünk még azt is, hogy „ Akaszszátok fel a királyokat.” — Családjában ki tud még magyarul? A gyermekeket is taníttatja nyelvünkre? Dr. Habsburg Ottó: — Testvéreim többé kevésbé mind beszélnek magyarul. Legalább is annyira, hogy megmaradt náluk az alap. Feleségem német lévén, egy szót sem tudott magyarul, mielőtt megismert. De aztán komolyan nekiállt és rendesen megtanulta a nyelvet. Ami gyermekeimet illeti, azok is, legalább a nyelvi alapot megkapják. Azt ajánlhatom, hogy magyar szülő ne felejtse el magyar imádságra tanítani gyermekeit. Ha közben más nyelven is beszélnek, az ima mindig legbensőbb énjük marad. S ha majd kinyílik előttük a haza kapuja kivirágoztatja bennük teljes magyar lelkiségüket. ÚJ HÍDFŐ 1987. április