Hídverők, 1953 (6. évfolyam, 2-18. szám)

1953 / 2. szám

Míg az egyik nemzetközi szerv, a nemzetközi véderő lefelé licitál,parancs­noka lemondási tervekkel foglalkozik, vezérkari főnöke kendőzés nélkül kimond­ja, hogy nem a ma még szabad embereket, hanem csak az absztrakt szabad­ságot fogják valahol védeni, addig a többi európai szervek Strassburgban vígan kérődzenek délibáb-extraktumokon./Amerikai import./ A Coudenhove-Calergi ter­ven, az Európa és a Montan-Union, a Schuman és a Pleven terven kívül most már egy Eden-terv is van. A sok terv között­­ csupa legfinomabb selyembrokátból és danasztból szabott kényszerzubbony, amelybe a barátságosan invitált európai né­pek sehogyan sem akarnak belebújni - megszületett, mert meg kellett születnie az első „hatásköri összeütközés" is. Ez a sok világmegváltó terv ugyanis annyira fedi egymást /sich überschneiden/, hogy lehetetlen, hogy összeütközésbe ne ke­rüljenek egymással. A Montan-Unio naggyí­lése bizottságot küldött ki egy közös politikai alkotmány kidolgozására. Minthogy a Montan-Unioban csak a hat nagyi­paros­ nemzet van képviselve, az általuk kidolgozott „alkotmány" nyilván rólunk­­nélkülünket jelentene a rajtuk kívül álló, különösen kis nemzetek számára. Ró­­lunk­ nélkülünk való határozatokat pedig - a Magyar Nemzeti Bizottmánytól elte­kintve - egyetlen nép kormánya sem akar elfogadni. Az Európa­ Unió, amely ilyen tervek mellett feleslegessé és ennek folytán nevetségessé /vagy talán helyesebb volna:„az eddiginél is nevetségesebbé" ?/ válnék, ugyancsak tiltakozott első­szülött testvére, a Montan-Unio hatásköri túllépése ellen. Minthogy az európai szabad nemzetek összefogása valóban mindnyájunknak lét, vagy nemlét kérdése volna, tehát természetes, hogy ebben a kérdésben nem találnak sem arany középutat, sem kompromisszumot, hanem a szélső elméletek be­szélnek el egymás füle mellett. A legfeltűnőbb azonban, hogy egyszerre azok a legszkeptikusabb ellenzői az összefogásnak, akik eddig a legjobban hirdették a nemzetköziséget: a szocialisták, mivel szemben épen a jobboldali pártok dele­gáltjai sürgették az összefogást. A helyzet tehát röviden az: az amerikaiak nem összefogást hanem egyesülést akarnak, mert nem értik, hogy Olaszország és Ausz­tria, Németország és Franciaország nem ugyanaz, mint pl. Arizona és Texas vagy Virginia és Massachusetts. A józan európaiak összefogást szeretnének a közös­­kultúra védelmére a közös veszély ellen. A szocialisták hol a teljes uniformi­zálás mellett szavaznak, hol szélső nacionalista hangokat hallatnak. Céljuk vi­lágos: mindkét szélsőség szításával akadályozni az idejekorán megtör­ténő szavazást. Hogy kinek az érdekében ??? Minthogy az egymáson túlburjánzó, egymást elborító, egymás elől a levegőt és létjogosultságot elvevő „hivatalos" nemzetközi szervek száma még úgy látszik nem elég, Strassburgban ülésezett a „Liberális Internationale" ötödik évi nagy­gyűlése is. A naggyűlést Hoger Metz belga szenátor nyitotta meg. Talán a kom­munizmus elleni támadással, mert hiszen a kommunizmus a szabadelvűség legnagyobb ellensége? Oh nem. A Schumann-terv országok összefogása ellen,mert azok szerin­te egy hatalmas keresztény-internationale alkotásában ármánykodnak. Ez ma a nem­zetközi liberalizmus legnagyobb gondja. Úgy hisszük, Kossuth Lajosnak, akit Eu­rópa minden más államférfiánál előbb nyugtalanított az orosz kérdést-ma is ez lenne a legnagyobb gondja. Pedig ő is liberális volt. Az igaz, hogy nem nemzet­közi.3 Dr.­U.­S.

Next