Hídverők, 1953 (6. évfolyam, 2-18. szám)
1953 / 2. szám
Ami a francia belpolitikát illeti, vannak jelek, amelyek egy habár lassú, de határozott ébredezésre mutatnak, így pl. október végén letartóztatták a szakszervezeti központ vezértitkárát Alain de Leap-ot a hadsereg bomlasztásának kísérlete miatt. November végén a francia nemzetgyűlés újra választhatóvá nyilvánította és ezzel nyilvánosan rehabilitálta a Vichy-i Pétain kormány volt tagjait és mindazokat, akik 1942 után vezető hivatalokat láttak el. Franciaország tehát ma már nyilvánosan elismeri, hogy ezek a legjobbat akarták hazájuknak. Ezt ma már minden kormány elismeri Rákosi Mátyás és a newyorki MNB kivételével.De ők valóban mindenben egyek, csak a maszkjuk más. ■ + + + Egyébként, ha Franciaországban a kommunistákkal való koalíció hozott is sok jóvátehetetlenül elhamarkodott ítéletet, odáig, mint a MNB vérszomjas demokratái, hogy t.i. mindenkit aki a kommunistákkal nem működött össze, tartósan ki akarjanak rekeszteni a politikai életből, a franciák sohasem tettek. 1440 Július 10 -én 568 francia képviselő szavazta meg a németekkel való együttműködést. Ezek közül legfeljebb 400 ellen indult az első vérgőzös időben valamiféle eljárás, míg 168 ellen kezdettől fogva nem emeltek vádat. 1940 július 10 -én többek között Franciaországnak azóta két legjelentősebb miniszterelnöke Schuman és Pinay is a német kollaboráció mellett szavazott, anélkül, hogy vezetői képességüket, vagy hivatottságukat valaha is bárki kétségbe merte volna vonni. De a politikai üldözést szenvedett 400 pereinek nagy részében is már kezdettől fogva oda hajlott minden fórum, hogy az 1940 júliustól 1942 november 10 -ig tartó bármilyen szoros együttműködés sem róható fel, csak az 1942 nov. 10. utáni. Most azután a francia parlament impozáns többséggel - 390,210 - azaz az összes polgári pártok szavazataival a marxistákkal szemben, mondotta ki a„kollaboránsok" teljes rehabilitációját. Senki pusztán politikai együttműködésért tovább nem üldözhető, visszanyeri korlátlan polgári jogait,aktív és passzív választójogát, ha közönséges bűncselekményt a politikai tevékenysége keretében nem követett el. Azok, akik ezt a jóvátételt most megszavazták, kétségkívül mind náciellenesek voltak és 1942-1950-ig együtt is működtek, közös kormányt alakítottak a kommunistákkal. Mi tehát a különbség oka az ő magatartásuk és a MNB fogdmegjeinek magatartása között? Az, hogy a francia képviselők a kommunistáknak a szövetségesei voltak, a MNB dicső tagjai pedig cselédei ! ШВ, soha sem gyakorolhat ennyi belátást a nyilasokkal szemben, mert tudja, hogy a saját múltja számára nincs mentség, a saját kollaborációja számára nincs magyarázat. A francia polgári baloldal együtt harcolt a kommunistákkal, de elvei fenntartásával és abban a tudatban, hogy a külső ellenség közös legyőzése után egymás között is küzdeni fognak. Nagy Ferenc, Varga Béla és társaik eleve tudták, hogy semmit sem fognak tenni Rákosi ellen és elveiket egyszerűen azért nem tartották fenn, mert elveik sohasem voltak. A legnagyobb érdeme abban, hogy Franciaországban dereng, mégis csak magának a kommunista pártnak van. Elnökét Thorezt a szovjet több, mint két év előtt „haza" rendelte Moszkvában megrendült egészségi állapota kezelésére. Azóta többször volt már határnap kitűzve a hazatérésére, de a határnap mindig elmúlott, anélkül, hogyThorez megjött volna. Azóta nehéz megfelelő vezetőt találni a francia KP részére. A francia KP egy triumvirátus vezetése alatt állott. Egyik tagja az állandóan „távollevő" Thorez, egyik Duclos, aki úgy látszik amásik kettőt elgáncsolta, a harmadik André Marty elvtárs volt. Kitűnő férfiú. 1919-ben egy kisebb vereség is megbuktatta volna az akkor még gyenge szovjetet Oroszországban. Akkor ott még jelentős ellenforradalmi erők, Judenics ,i'rangel stb. harcoltak. Az entente,amúgy félkézzel, támogatta is őket, így,a francia flottát is kiküldték a fekete tengerre, ha nem is a bolsevizmus leverésére, hát legalább is az ellenforradalom támogatására. Ekkor Orty elvtárs, aki gépész volt egy hajón, lázadást szervezett, hogy megbénítsa a flottát és ezzel alighanem megmentette a Szovjetet. Azóta a KP első számú harcosának számított. De nem elégedett meg ezzel, hanem