Hídverők, 1958 (11. évfolyam, 1-24. szám)
1958 / 1. szám
Leborulnak eléd az utca kövére, nyalják a kezed, a talpad, ha van elég pénzed! Magyar temetések fekete varjai arannyal mérikeltük, lelkük, hangjuk, az égig dicsérnek csengő aranyért s bűzlő babért fonnak fejedre hazug szavakból. S aljasabbak, mint az utca rongya, aki elnyűtt testét unottan kínálja, mert lelkük viszik Isten nevében, a Haza nevében, a nép nevében aljas vásárra... János szomszéd, csitt! Rend ne szidja az Istent, ne vágja földhöz kiszívott pipáját! Temessen el mindent, asszonyt is, meg fölyköt, könnyét, meg imáját. Verje ki a rétre tehenét, bikáját, vesse ki a napnak korgó hasát, tesét, amit csak eladhat, földjét, házát, telkét, adja el, aki jön, potom áron, ingyen, aludjék s törődjék mindennel az Isten! Nevelje vagy rontsa, verje meg vagy áldja, kinek maga nem kell, kend se adjon rája! Kár itt a nagy méreg, káromkodás, átok, köpje le, kigyelmed, az egész világot!