Hídverők, 1959 (12. évfolyam, 1-23. szám, Évkönyv)
1959 / 1. szám
Évfordulója van ma annak a nagy napnak, A hősök napjának, a január hatnak. Úgy rémlik fel most is, mintha csak ma volna, Latorca jobbpartján géppuska pattogna. Távoli hegyeknek visszhangja morajlik. Cseh ágyúknak hangja innen-onnan hallik. Miközben meglepte Munkácsot csehek szennyes árja. Hát már senki sincsen, aki útját állja? Az éle elérte a vashíd-korlátot. Most jön a nagy csoda,amit még ember nem látott. Mint vészes förgeteg a tajtékzó vízen Rohannak a hídra, nem többen mint tízen. Elszántak, magyarok a "Rongyosok" sorából. Osztják már a halért, mégpedig javából. Csattog a puskatus, kézigránát robban, Minek a nyomában sok élet kirobban. Megállt az áradat, megtorpant a hullám, Megretten a gyáva szerte a sok hullán. Majd mégegyszer jönnek páncélos rohammal. Oroszvég utcáján sok harckocsi nyargal. A "Rongyos" a harcot kemény daccal állja. Orgyilkos golyója száz halált szór rája. Ha már meg kell halni, legyen becsülettel. Tankra ugrik egyik könnyű lendülettel. Holtan bukott a cseh kormánykerekére, így került be a tankárok fenekére. Elszántság és bátorságnak láttán. Félelem vesz erőt a csehen, a gyáván. Fegyverét eldobja, keres menedéket. otthagyja Munkácsot és vele Oroszvéget. Megfutott a cseh, hej,de milyen áron! Itt marad közüle vagy kétszáznyolcvanhárom. Páncélos, ágyúkat zsákmánynak itthagyták. Hogy mily hősök ők, itt, is megmutatták. Mire a téli nap a ködöt eloszlatta. A harcban hat "Rongyos" is az életét otthagyta. Életüket adták, nekik nem volt drága, így maradt meg Munkács és él a "Rongyos Gárda"! 3