Hídverők, 1959 (12. évfolyam, 1-23. szám, Évkönyv)

1959 / 12. szám

mélyükben, ténylegesen és tevőlegesen minden rendű és rangú tiszt­­­séget viselnek, amelyet csak el lehet képzelni egy egyesület ke­retében. És valamennyien elvileg csak egy egyesületben szürke ta­gok, minden másban tisztséget viselő egyének, így alapjában véve csak egy tagdíjat kell fizetniük. (el­nöki díjról vagy háznagyi díjról stb. ugyanis még a Mike Migrant sem hallott, de tagdíjról annál többet. Ez az a díj, amelyet csak igen ritkán fizetnek be egy migráns egyesület pénztárába, inkább csak fiktív valami.) Az ilyen rendszerű és alapú magyar migránstömörülés azon­kívül roppant előnyös és gazdaságos is. A választmányi, közgyűlé­si, szórakoztató műsorú, táncmulat­sági, batyubáli, disznótoros vacsorás meghívókat csak huszonhárom példányban kell postázni. Az egész egyesületseregnek elég egy közepes nagyságú szoba ta­nácsteremnek. Az egyesületeken belül vagy azok között valamint a csúcsszervek és a Szövetség felé teljesen egységes mindenki. Szó sem lehet széthúzásról, megnemértésről, áthidalhatatlan nézetkü­lönbségről. (Főleg azért nem, mert még egy magyar migráns sem tudta kitalálni, hogyan lehet valaki saját magával szemben áthi­dalhatatlan nézetkülönbségben. ) Előfordul azonban, hogy ... ni csak, ni csak, hókusz-pó­­kusz, a Szövetségbe felvételre jelentkezik egy másik egyesület. Hiszen nem mindenhol tömörült csak huszonhárom felnőtt magyar. Ismerünk körzeteket vagy városokat, ahol húszezer magyar is van egy lakáson. Az újonnan jelentkezett egyesület belép. Ennek a ténynek mindketten örülnek, a Szövetség is, meg a belépett egyesület is. Nevezzük „Mimózáik Mozgalmé"-nak, röviden M.M.-nek. A Szövetség azért örül, mert egy egyesülettel többet kép­visel a jövőben, tehát nagyobb a súlya és több tagra támaszkod­­hatik. Az M.M. pedig azért boldog, mert nincsen többé egyedül, hanem tagja egy hatalmas, számos egyesületet képviselő, erős Szö­vetségnek. Sajnos az M.M. is úgy áll, mint a Szövetségbe tömörült akármelyik más egyesület, vagyis épen csak tisztikarral és talán még egy csonka-bonka választmánnyal rendelkezik. Általá­nos jelenség, hogy a magyar migráns csak akkor fel­tűnően tevékeny, rendkívüli módon ügybuzgó, ha ebből haszna szár­mazik. (Tisztelet a „jajde nagyon" kevés kivételnek, mely csupán a szabályt erősíti,) így az M.M. sem a szövetségi elnök szép kék szeme kedvé­ért lépett be, hanem legalábbis izmosodni, erősödni akar a Szö­vetség védő palástja alatt, vagyis gyarapodni akar tagokban. Mi­vel azonban mind a csúcsszervnek, mind a Szövetségnek jóformán csak tisztikara van, ez kissé bajos és erősen kilátástalan. Erre mind a Szövetség, mind az M.M. elkezd „HA,TENEMLÉPSZ­­EBÉNBIZONYKILÉPEK"-et játszani egymással, a csúcsszervekkel va­lamint minden a kezük ügyébe eső egyesülettel. A Szövetség felkéri az M.M.-et, hogy a teljes összhang és együttműködés érdekében lépjen be a Szövetség többi egyesüle­tébe is. Az M.M. azonban, vonakodva és cidekedve, de nagyon he­lyesen azzal érvel, hogy erre semmi szükség nincs, hiszen ő tag­ja a Szövetségnek és ez elég. Viszont most már ő kéri fel a Szövetséget, hogy annak tisztikara valamint a beléje tömörült egyesületek minden egyes tagja lépjen be az M.M.-be. Ez a felkérés nemcsak logikus, hanem jogos is. A Szövetség felvette őt tagjai közé, tehát elismerte.

Next