Képes Világhiradó, 1962 (5. évfolyam, 2-11. szám)
1962-02-01 / 2. szám
Az új pápai Bulla 1961. karácsonyának második ünnepnapján XXIII. János pápa szilárd kézzel írta alá nevét egy vastag pergamentkötet végére. Ez a tekintélyes irat a „Humanae Salutis", vagyis „Az emberi üdv" kezdetű legújabb pápai bulla, amely a küszöbön álló második vatikáni zsinat előkészületeinek legfontosabb dokumentuma. A névaláírásával való végleges szentesítéssel a Pontifex Maximus csalódást okozott mindazoknak, akik a vatikáni zsinat tényleges célját, a keresztény felekezetek, pontosabban a római és görögkatólikus, valamint az evangélikus, sőt talán más protestáns egyházak szoros egyesülésében remélték látni. Olyan híresztelések, melyek azt az illúziót kelthették, hogy ez a rendkívül modern pápa a fenti cél érdekében példátlan engedményekre hajlandó, egyszeriben szétfoszlottak, mert nyilvánvalóvá vált, hogy Krisztus helyettese és Szent Péter utóda, a mai időkkövetelményeihez való alkalmazkodása ellenére is követi elődeinek példáját, tehát jottányit sem enged az Egyház dogmáiból. Ha emberileg kész is arra, hogy az elszakadt egyházakkal a keresztényi szellem és humanitás jegyében békés viszonyt tartson fenn, sőt bizonyos tekintetben együttműködjék velük, mint pápa továbbra is szigorúan ragaszkodik az „Ecclesia Una Sancta Catholica Romana" rendíthetetlen eszméjéhez. Eszerint a vatikáni zsinat inkább arra lesz hivatott, hogy az Egyházat az ősi és örök alapon, a kősziklán, melyre Krisztus építette, vonzóbbá, időszerűbbé tegye az emberiség számára, s ezáltal megerősítse. A modernizálás valószínűleg sok mindenre kiterjed majd és lesznek jelentős újítások, de a katolikus dogmák, amelyeket más felekezetek nem fogadnak el, változatlanul megmaradnak. Ebben a tekintetben az Egyház látható feje hivatása, méltósága és meggyőződése folytán nem enged, s ez a körülmény, a különböző vallások egyesülését már alapjában véve lehetetlenné teszi. Ilyen például a pápa tévedhetetlenségéről szóló dogma, valamint a Mária-dogmák, melyek a katolicizmust teljesen elkülönítették más keresztény felekezetektől. Habár az első csak vallási tanokra vonatkozik, a Szűzanya tisztelete pedig az asszonyi és anyai méltóságnak ad a szent példaképpel különleges nimbuszt, a protestantizmus visszautasítja a pápa maradéktalan egyházi hatalmát és számára elfogadhatatlan a Szeplőtelen Fogantatás, valamint Mária Mennybemenetelének dogmái. Tanai azon elven alapulnak, hogy ember tévedhetetlen nem lehet és a pápa is csak ember, mint ahogyan kiválasztott aszszony létére csupán ember volt a katolikusoktól Istenasszonyként tisztelt Mária is. Ebből és más ellentétes meggyőződéseiből akereszténység Rómától elszakadt része szintén nem enged, bár evangélikus részről állítólag már mutatkozott hajlandóság bizonyos engedményekre, így a pápának, mint az egész kereszténység fejének való elismerése és a papi nőtlenség bevezetése. Ezek azonban csak elszórt kezdeményezések lehettek, melyek nem az egész világegyház közös nézetét képviselték. Re-