Krónika, 1981 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1981-06-01 / 6. szám
Tollas Tibor: SAKÁLOK ÉS PACSIRTÁK — A lakiteleki fiatal írók József Attila körének betiltására — Éppen két esztendeje annak, hogy 1979 május 18—19-én, a Kecskemét melletti Lakiteleken, több mint száz fiatal magyar író jött össze, hogy a nemzet sorsáról tanácskozzanak. Az otthoni fiatal írók nevében Szilágyi Ákos így nyilatkozott: „Ez a nemzedék még nem halmozhatott fel szellemi képviselőiben olyan egzisztenciális előnyöket, hogy ezek tartsák vissza a hangos gondolkodástól”. — Az ő nyilatkozatát egészítették ki Ratkó József szavai: „Azt hiszem, hogy 1948—50 óta körülbelül 1965—67-ig itt a nemzeti tudat, a történelmi tudat tudatos, rideg és kegyetlen szétverése folyt... A magyar állampolgár mindenféle közösséghez tartozott... de nem tartozhatott a nemzethez, mint közösséghez. Ennél fogva tudta, hogy az óvodai kiscsoporttal, pártcsoporttal, szakszervezettel stb. szemben mi a joga, kötelessége, de nem tudta, hogy a nemzettel, mint közösséggel szemben mi a kötelessége. Minden bajunk a négymillió elkapart gyerektől kezdve innen eredeztethető...” Görömbei András az otthoni iskolai oktatás tervszerűen létesített hiányosságait bírálta és „felelőtlen öncsonkításnak” bélyegezte, hogy az otthoni tankönyvekből hiányoznak az országhatáron túl élő írók és költők. „Az új tantervnek már Németh Lászlót is sikerült kiiktatnia a kötelező anyagból... Úgy viselkedünk, mintha gyorstanfolyamon tanultuk volna nemzeti önmagunk felejtését.” — Kis Pintér Imre pedig a nemzeti önkisebbítés ellen tiltakozott: „Arról a szemléletről beszélek, amely nem akarja tudomásul venni azt, ami nyilvánvaló: ezt az érzelmi kötődést, kötést, amely nemzeti hagyományaink részleges érvénytelenítésén fáradozva, folyvást újra termeli a tájékozatlanságot és a kisebbrendűség érzéseit... Valljuk be hát mi is, hogy érdekeltek vagyunk a magyarságtudatban és vállaljuk el nyíltan a nemzeti érzéseket.” A „lakiteleki írótalálkozó” hírét egy évvel ezelőtt Tollas Tibor e szavakkal tolmácsolta az emigráció felé: „Közel negyedszázados hallgatás után először vitatták meg ilyen nyíltan és bátran a legfiatalabb írónemzedék tagjai az égető magyar sorskérdéseket, melyeket eddig konferenciákon és sajtóban egyaránt elhallgattak, így kerültek sorra a legfontosabb nemzeti és nemzetiségi problémák, a magyar múlt és közelmúlt történelmi ismereteinek hiánya és meghamisítása, a születésszabályozás veszélyei, a szocialista családpolitika címén történő családrombolás, a nemzeti tudat tervszerű elfojtása, a tilalmakkal teli szellemi életünk visszásságai, az egyoldalú irodalomszemlélet, az iskoláztatás hiányosságai, az írói felelősség kérdése és szinte valamennyi felszólalónál a határokon túl élő magyarság brutális elnyomása, melyekről eddig ilyen nyíltan és ugyanakkor ilyen fegyelmezetten nem hallhattunk.” ,,Búvópatak-nemzedék” címmel tavaly februárban lapunk (Nemzetőr) első oldalán írtunk a Fiatal írók József Attila Körének lakiteleki konferenciájáról. A találkozón a „Haza és nemzeti önismeret” problémakörét vitatták meg a 25—35 év közötti írók. Az idősebb nemzedékből csak Illyés Gyulát, Csoóri Sándort és Fekete Gyulát hívták meg. A konferencia anyagát a Kecskeméten megjelenő ,,Forrás” c. folyóirat szelíden megcenzúrázva hozta le. A bátor felszólalások annak idején nemcsak bennünket leptek meg, de pl. Illyés Gyulát is, aki költői hasonlattal így fogalmazta meg a legfiatalabb író nemzedék jelentkezését: ,,A szellemi élet olyan mint a karszti patak. El tud tűnni néha nemzedékekre. Tankönyv mondja, hogy a magyar irodalomnak is voltak korszakai ilyenek. Jellegtelenek, nemzetietlenek, de mégis csak addig, amíg váratlanul, majdnem felfrissülve nem bugyogott elő a folyamat, mintha a föld alatt még új savakat, új erőt is tudott volna magába gyűjteni, jeltelenné semmisítve történelmileg azt az irodalmi korosztályt, amely alatt a mélyben járt...” Azóta hiába kerestük a Forrás hasábjain a vita folytatását. A nép és nemzet problémáitól idegen cenzorok a vidéki folyóiratok szerepeket betöltő „korlátozott szabadságát” is megnyirbálták. Nem hiába emelte fel szavát egy évvel később a fiatal írók helyzetéről szólva Csoóri Sándor: „Mintha nem is vitatkozó írásokat olvasnék — írja — hanem panaszos üzeneteket. Megannyi Mikes Kelemen-i levelet, valamilyen jelenidejű száműzetésből... A rodostói hang kertelés nélkül tör felszínre... Gyöngék vagyunk az ellenkezésben, de megkérdezni, hogy kiért s miért maradtunk lelkileg angolkórosak, már nem ajánlatos. Illetve ami még ennél a helyzetnél is rosszabb: a számonkérő hang eszünkbe se jut...” (Élet és Irodalom, 1980. aug. 9.) A belső száműzetésnek nyílt bevallása már 16 KRÓNIKA