Krónika, 1984 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1984-12-01 / 12. szám

I­II Seres József: — SZONETTKOSZORÚ III Ha elkopog a buzgó semmittevés, az egész csoda tiszta, mint a kristály — jöhet tájfun, vagy nyomasztón a misztrál, az élet sok és ennyit tenni kevés. A teljesen csak kevéske szitál át, kiválik előre és lép ki már lát Erősebb a fény az árnyak peremén, sziporkázó fényt az árnyak peremén, hol sötét és világos látni enged vágyat, álmot s mit létezés penget Emberi időben nincs már más vágya élet végén, vagy delejes elején. — ki hóhéra volt, azt is Isten áldja —,­­ csak megpihenni az Isten tenyerén. A jó óhajok mind felfelé szállnak, egy térbe szabadult örök áramlat, míg a tisztátalan körbe járathat, s a­hol kisebb sorsok önkeblükbe zártak. Csak megpihenni az Isten tenyerén... Föld-remény haját égi szélbe bontja. Jóság, megértés, türelem, alázat rátekint a Nap égető korongja az egészre figyel­mező erénye, és egész élete gazdag televény. Egy kicsit téves, eszméletlen Megérzésben az ember is egy csillám — az, aki lelkesen mindenért rajong őrzött szép, álom, függő és kötetlen, és ki jobb életért rajong, vagy rajong szabadon mozog lelki égövekben, — örökösen zuhogó eszméletben, teste bár csiga, de a lelke villám. A ködön túl él a végső ébredés, itt a tudományos, csalfa kérkedés dolgozik a kéretlen maradáson. Örökösen zuhogó eszméletben állni világok és virágok között . A békesség bántóban él régen és áttetszően, hol nincs előtt és mögött gyenge vonalat iramló térbe vés, — egy önformálta belső csendéletben, nem dolgozik, létezik haladáson. Nem nyűg az áldás, nem bánt semmi átok,— a sok emlék az estével alászáll — békés álomban misztikus halász áll, — Nem dolgozik, létezik haladáson, a hálójában vergődnek a pártok. ki szépért, jóért bármilyen igát von és szeretésből csörrenő hibát fon. A jóra vágyó könnyen s igazat tesz, mert kegyelem ül minden igaz ágon, remélve azt, hogy így majd igazabb lesz a szív melege északon s délebben. A terhes gondtól féltve óv az álom, az egyedüllétben jó, ha nincs magány. — A vágyát feloldja bölcs arany idő, — óriássá nő a másoknak parány, a látás gyökere mind belőle nő — az emlék­zsákból kiesik egy pár lom, nem kíván többé mást már az életben. Nem felesleges, bár unott a rege, valami, valaki másnak érdeke, ha zavarosban kotorgat a csáklya. Nem kíván többé mást már az ételben, — kibékült sorssal kibékült erény jár, A szépnek látszó a vándornak halál, a nagy szavakra mindig a szerény vár, — mert föld-időben önmagában áll a túlköszörült gyakorta életlen, ki sötétben él, — Isten csak a fáklya. * A gonosznak halálos méreg a jóság. (S.J .) ---------------------------------------------------­ 1984. DECEMBER KRÓNIKA 17

Next