Ősi Gyökér - Magyar Kulturális Szemle, 1985 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1985-01-01 / 1. szám

ŐSI GYÖKÉR La Raíz Ancestral Magyar Kulturális Szemle Revista Rimestral de la Cultura Megjelenik kéthavonként. Húngara XIII. évf. 1 szám. jan.-feb. 1985. Director: Prof. Francisco Jos Badiny Boldog Újévet ISTEN DICSŐSÉGÉRE ÉS A MAGYARSÁG JAVÁRA. . . így köszöntjük hűséges és szeretett olva­sóinkat lapunk fennálása, küzdelme és taní­tása „tizenharmadik” esztendejének a küszö­bén. 1985-öt írunk és negyven éve annak, hogy Magyarország területe és népe szovjet meg­szállás alatt áll, vagy talán úgy fejezhetjük ki jobban: negyvenedik évébe lépett Hazánk­ban a „szovjet­ hódoltság”. — Negyven éve uralkodnak ott a magyarul beszélő idegenek, akik megszervezték a magyar nép szellemi nyomorát. A fiatalságunkat nemzetietlen er­kölcstelenségbe silányították. Édes anyanyel­vünket a trágárság szennyével szórták be. Művészeti síkon bevezették a destrukciót és népünk művészi hagyatékát odaajándékozták az utódállamok magyarirtóinak. Származá­sunk és eredet-kutatásunk útvesztőit kimélyí­tették és dicső őseinket hitvány „pogányok”­­ként hirdetve és tanítva, rontják a Magyarság tisztességét és becsületét a világ összes tár­sadalma és népe előtt. Az emigráció öntudatos magyarjai jól ismerik mindezt, tehát nem mondunk semmi újat a fentiek nyomatékos hangoztatásával. — Sajnos az emigrációban élő „öregek” (értve e megnevezés alatt a II. világháború utáni kivándorlókat) nagyon sok tagja részben „kapitulált” a jelenlegi magyar­vesztő rendszer felfogása előtt, részben a nemtörődömség kényelmével, passzivitásában tölti életét. De hála a Magyarok Istenének , mégis sokan vannak azok, akik nemcsak hisznek, hanem dolgoznak is a magyar lelki megújhodásból újraszülető Magyar Nemzeti öntudat érdekében, így igen nagy szeretettel kell megemlé­keznünk az AKRON-­ Lorántffy Otthon Igaz­gatóságának azon intézkedéséről, amellyel Dömötör Tibor püspök javaslatára elhatároz­ta, hogy „25.000­ dolláros költséggel elkészítteti a második világháború magyar hőseinek emlék­művét és azt Magyarország szovjet megszállá­sának 50. évfordulójára, 1985 április I.-re állíttatja fel — gyászünnepély keretében — a Lorántffy Otthon emlékkertjében.” Köszönetünk és hálánk kiséri ezt az el­határozást, mely emlékeztetni fogja az utókort a második világháború hős, magyar katonáira. Azokra, akiket egy rövidlátó, Habsburg emlé­kön nevelt és idegen származású „magyar” vezérkar a Donnál — 2000 km.-re ez édes Haza földjétől — véreztetett el. Ma már tud­juk, hogy ez a 2. magyar hadsereg semmiféle korszerű fegyverrel ellátva nem volt és az elesett 80.000 magyar katona a mindig ma­gyarellenes német hadvezetés „ágyútöltelé­­ke”-ként halt meg ott, vitézül teljesítve had­vezetőség azon parancsát: „ellenséges támadás esetén a saját állásokat és támpontokat feltétlen tartani kell. Vissza­menni senkinek sem szabad. Nincs hátra, csak előre van.” (Szombathelyi [Knautz] Ferenc vezérkari főnök parancsa a Donnál küzdő 2. hadseregnek.) Ez a „magyar” parancs Hitler 1942. októ­ber 20.-án, sajátkezűleg aláírt azon rendel­kezésén alapult, mellyel elrendelte a követ­kezőket: „Ellenséges támadás esetén sem kitérés­nek, sem visszavonuló mozdulatoknak nincs helye.” Jány Gusztáv pedig — jóval Hitler pa­rancsa előtt —■ abban az időben, amikor a szovjet támadás már javában folyamatban volt, azt jelentette elöljáró német parancs­nokának: „Ha az a parancs jön, hogy ezekben az állásokban végleg ki kell tartani a hadsereg­nek és ott meghalni — a hadsereg ezt meg fogja tenni és állásait a végsőkig tartani fogja.” Tehát nem azt „jelentette”, hogy a beígért német felszerelés nem érkezett meg és a fegy­verekkel való ellátás nem történt meg, pedig a németek által beígért felszerelés és nehéz fegyverek nélkül azt kellett volna mondania: „Kellő felfegyverezés nélkül hadseregem képtelen ellenállni — tehát embereim életé­ért való felelőségem tudatában, mint magyar parancsnok — még parancs nélkül is — el­rendelem a visszavonulást.” De szeretném emlékeztetni a 2. világhábo­

Next