Tárogató, 1996 (23. évfolyam, 9-12. szám)
1996-10-01 / 10. szám
30 A nándorfehérvári diadal emlékére kondulnak meg délben a harangok Négyszáznegyven évvel ezelőtt, 1456 július végén a magyar történelem egyik legkitűnőbb hadvezére, Hunyadi János világraszóló győzelmet aratott a Török Birodalom felett Nándorfehérvárnál, s e győzelemnek köszönhetően a török hetven évig nem támadta meg hazánkat. Ezekben az években a törökök figyelme ismét a Balkán felé fordult. Az új szultán, II.Mohamed (1451- 1481), kit a kortársak a nagy és a hódító jelzővel illettek 1453-ban elfoglalta és a birodalma székvárosává tette Bizáncot. Jelentősen megerősítette a hadseregét, megszervezte a tüzérséget (amely ragyogóan helytállt Bizánc ostrománál) és rendezte a hatalmas birodalom közigazgatását. A bizánci császárok utódjának tekintve magát, Európa és Ázsia legnagyobb hatalmává akarta fejleszteni birodalmát. Először a Magyarország kulcsának tartott Nándorfehérvár elfoglalására készült. Terve nem maradt titokban, s nyugtalanságot keltett egész Európában. Látszólag megmozdult minden európai állam, pénzt, katonaságot ígértek, de ebből nem sok minden valósult meg. Itthon sem volt jobb a helyzet. Az 1455-ös rendi gyűlés minden száz porta után négy lovas és két gyalogos kiállításáról határozott és elrendelte a bárók, főpapok és nemesek személyes hadbavonulását, ám ezek zöme is távol maradt a harctól. A bárók közül egyedül Hunyadi János vette komolyan kötelességét, 1456 januárjában 7000, fél évvel később 10000 jól felszerelt lovas kiállítását vállalta. Ilyen körülmények között várta az ország a török támadását. A szultán 1456 május elején indult el Bizáncból. Seregét az egykorú krónikák - erős túlzással - 100-300000 főre becsülték, de a reális, 60-70 ezres létszám is hatalmasnak tekinthető. Július 3-án ért a vár alá, s már másnap megkezdte az "égig érő tornyokkal” bíró vár falainak lövését. Az ostromágyúk hamarosan óriási réseket ütöttek a falakon és leomlott az egyik torony is. A törökök a vár előtt húzódó sáncot betömték, s egyre inkább közeledtek a falakhoz. Tovább fokozta a nehézségeket, hogy a várban kitört a pestis. Szilágyi Mihály 5000 válogatott magyar, szerb és cseh vitézével hősiesen védte a várat, de azt tudta, ha hamarosan nem érkezik segítség Nándorfehérvár a török kezére jut. Hunyadi azonban 12000 katonájával és Kapisztrán János 25-30000 keresztesével gyorsan közeledett. Július 14-én már a vár közelébe ért. A felmentő sereg további útját azonban elállta a török hajóhad. A 200 török hajót összeláncolták, s teljes szélességében lezárták vele a Dunát. Hunyadi csak egy nagyobb és 40 kisebb hajóval rendelkezett, de a környékbeli szerb hajósoktól még vagy száz dereglyét szerzett. A fegyveresekkel megtömött kis flottillát a török hajóhad ellen küldte, maga pedig a sereg zömével a parton kísérte a dereglyéket, nehogy a török segítséget tudjon nyújtani a hajóinak. A folyón kibontakozott mintegy ötórás küzdelemben a magyarok szétszaggatták és lángba borították a vasláncokkal összekapcsolt hajókat. Megnyílt az út a felmentő sereg előtt! Hunyadi a győzelem után katonái egy részével a várba vonult, a többieket, főleg a kereszteseket a Száva szigetén helyezte el. A több tízezer keresztes a szigetről az ostromlók balszárnyát fenyegette, készen állva a támadásra. Mohamed nem csüggedt, ágyúi kettőzött buzgalommal rontották a falakat, úgyhogy néhány nap múlva a “vár inkább mezőnek látszott, mint várnak” - írta Hunyadi az ostrom utáni jelentésében. Egyheti ágyúzás után a szultán elérkezettnek látta az időt a döntő rohamra. Azért is sietett annyira, mert a török táborban is pusztított a pestis és akadozott az élelem ellátás. Július 21-én késő délután a roppant török sereg megindult a vár ellen. Az élen a szultán válogatott katonái, a janicsárok lendültek rohamra. Hamarosan betörtek a külső várba, sőt egyes csapatok már a belső vár nagy főterén harcoltak. Válságos pillanatok voltak! Maga Kapisztrán is a küzdőkhöz sietett. Magyar és török emberfeletti bátorsággal harcolt. Hunyadi mindenütt ott volt, ahol a legnagyobb a baj, személyes példájával kétszer is kiverte a magukat már győztesnek hívő janicsárokat a várudvarról. A harcok szünetében pedig hajóra szállt és újabb keresztes csapatokat hozott be a várba. Éjfél felé újra rohamoztak a törökök. A janicsárok most is betörtek a várba, mások pedig a falakat vívták. A belső vár falán harcolt Hunyadi régi katonája, Dugovics Titusz. Észrevette, hogy egy hatalmas termetű janicsár már a próféta zöld zászlaját készül kitűzni a vár fokára. A vitéz katona rávetette magát a törökre, s mert másképp nem bírt vele, átkarolta és zászlóstul együtt magával rántotta a mélybe... Amikor Hunyadi látta, hogy az ostromlók fáradtak, lovasságával ismét rájuk csapott, kiűzte őket. A védők teljes győzelmet arattak. A török sereg színe-virága elesett vagy megsebesült. A pasák már a visszavonulást javasolták a szultánnak, de ő még várt. A magyarok is súlyos veszteségeket szenvedtek, ezért Hunyadi szigorúan megtiltotta, hogy katonái engedélye nélkül rácsapjanak a törökre. A keresztesek azonban nem engedelmeskedtek e parancsnak. Július 22-én délután egy kis csapatuk. I