Tárogató, 1997 (24. évfolyam, 1-7. szám)
1997-06-01 / 6-7. szám
Csokonai Vitéz Mihály Debrecenben született 1773 november 17-én, meghalt ugyanott, 1805 január 28-án. A nagytehetségű költő lírai, epikai, drámai vonalon működött: mindháromban maradandó értékűt alkotott, bár a színművek terén még nem volt meg a kellő színpadi gyakorlata. Hatása felmérhető Petőfin keresztül egészen József Attiláig, sőt tovább is. Iparos családból származott, a debreceni Református Kollégiumban fiatalos kihágásai miatt összeütközésbe került a teológia szabályzataival, majd egy évig Sárospatakon jogot tanult. A Diétái Magyar Múzsa című füzetecske közzétételével keresett pártfogókat Pozsonyban az országgyűlésen egybegyűlt főurak között (1796). A 43 verset tartalmazó antológia előszavában ajánlkozik a "dalok kőtárnak" kívánságra való megküldésére,mivel akkoriban ezeket csak rézmetszetekkel lehetett nyomtatni, amire már nem volt pénze, mint egész életében, és mecénásra sem talált, bár próbálkozott. Nemcsak, hogy jól zongorázott, hanem zenét is szerzett, főleg diákos, népi szellemben. Kész zenére is írt szöveget, leghíresebb a Reményhez című költeménye, melyet Kossovits Józsefnek Lavotta szerelme címen ismeretes “lassú magyar”-jára írt. Az 1930-as években Lányi Viktor megzenésítette a Tartózkodó szerelem című versét. 1980-ban, Sebő Ferenc népi együttesének Énekelt versek című lemezén másik változatban került kiadásra. Mozart varázsfuvolájához áriákat és kettősöket fordított Schikaneder szövegéből. Metastasiotól görög mitológiai tárgyú dalbetéteket ültetett át; ez is klasszikus műveltségének egy jele. A saját Cultura és Az özvvegy Karnyóné c. színdarabjához dalbetétek zenéjét is ő szerezte. Líráját különféle irodalmi áramlatok termékenyítették; német, francia, angol, olasz, latin, görög olvasmányai erősen hatottak költői fejlődésére, de azért verseiből már korán tükröződött eredeti, magyar, népi szelleme. Elméletben és gyakorlatban sokat foglalkozott a zene és a költészet összefüggésével. Tizennégy darab párhuzamos latin/magyar verse, "futtában készült’’ rögtönzései. ilyen például a Csokonai Vitéz Mihálynak báró Orczy asztalánál egy gyenge malacpecsenyéről ex tempore mondott verse, melynek a címe jóval hosszabb, mint az egysoros felköszöntő, Rák-versnek nevezett latin epigrammájának az az érdekessége, hogy a szavakat fordított sorrendben olvasva éppen ellenkező értelmet ad. A magyar változat csak megközelítőleg tudja visszaadni ezt a szójátékot. Nyelvészkedési hajlamokról tanúskodnak lábjegyzetei és gyakran pontos utalást, magyarázatot ad a forrásokról, - bár igyekszik ebben is mértéket tartani, nehogy a “szegény betűtlen olvasó... elfanyalodjék”, - mint azt A Tavasz című kis antológiájának "Élőbeszéd"-ében is kifejti. Nehéz körülményei ellenére töretlen optimizmus, jókedv, szellemesség jellemzi, párosulva csendes magyar önérzetével és békeszeretetével. Ebben különbözik Petőfitől, aki ugyan csodálta őt, de nem utánozta. Gyulai Pál kritikai dolgozatában rosszul ítélte meg, mivel a görög, latin stb. iskolák "igájába kell hajtani fejét”. Tulajdonképpen azt nehezményezi nála, hogy a "népszellemnek” nem a szolgája, szószólója eléggé. Fellépésekor a Martinovics-féle mozgalom elbukásával kapcsolatban sok író és költő börtönben sínylődött, vagy megfélemlítve elhallgatott. Kisfaludy Sándort, kortársát, inkább lehet mondani a nemesi osztály költőjének. Mindketten sokat tettek a magyar nemzeti érzés élesztése ügyében és igen népszerűek is voltak. Tárgyban, nyelvében magas szintre emelte a népies elemet és versformákat. Igaz gúnyorossága, néha gorombaságra, sőt nem egészen irodalmi kiszólásokra is ragadtatta. Oda az árnyékszékhez és a Borital mellett, de öngúnynak sem volt híjával; például a saját nagy orrát is említi, mert amiatt kedvese nem tud eléggé közel kerülni hozzá. Legismertebb bordala: Szerelem dal a csikóbőrös kulacshoz. Ezt Watson Kirkconnell fordításában angolul is olvashatjuk, öt más fordítás mellett. Életének nagy szerelme Vajda Julianna, egy módos komáromi kereskedő lánya, akit “Lilla” néven tett halhatatlanná. Közvetlenül halála előtt jelent meg; Lilla, Érzékeny dalok három könyvében, amely 59 versét foglalja magába. Jelentéset alkotott a Dorottya, vagyis a dámák diadalma farsangon című komikus eposza ("epopoea”-nak nevezi). Hőse az elkeseredett öreglány, aki az egyik farsangi mulatságon harcba szólítja a somogyi hajadonokat a házasságtól idegenkedő férfiak ellen és a hajnalig tartó küzdelemnek csak a szerelem istenasszonya vet véget azzal, hogy az öregebbeket megfiatalítja és Dorottyát összeházasítja a legjobb képű fiatalemberrel. A főhősnő alakját valódi műértéssel formálja meg, képei mindig találóak, jellemzései valósak, mesemondása mulatságos. Megvan benne az egyéni nevetségességen felül a társadalmi visszásságokból eredő komikum és realizmus is. Verssorai könnyedén gördülnek. Csokonai nem házasodott meg, erről tanúskodik egyik befejezetlen verse is. Szenget már valahára. .kezdő sorral. Irodalmi értékű az Anakreoni dalok és a Jegyzések és értekezések ezzel kapcsolatban. Az antik görög Anakreonról elnevezett időmértékes versformával (tőle egyetlen egy sem maradt fenn) új műfajt hozott irodalmunkba, főképp bordalaiban alkalmazta, de az alkalmi költészetet ezzel is felemelte a köznapiasságból a komoly líra színvonalára. Igen érdekes a Hafiz siralma c. verse, mert a perzsa költő stílusa, szóképei, ritmusa kiérződik Csokonai több verséből is, pedig ő csak gróf Reviczky Károly és William Jones latin fordításain keresztül ismerkedhetett meg vele. Filológiai szempontokból Az ázsiai poesis-ről írott értekezése, de az Anakreoni Dalokat követő jegyzetei is tanúskodnak, hogy bizonyos mértékig Csokonainak "Hafiz kultuszáról" is beszélhetünk. Egy példa erre: “A szép élet /megcsal minket/ vígakká tesz/ s örvendeztet”. Az elmélkedő versek műfajában kitűnik a lélek halhatatlansága tárgykörébe tartozó. (Csokonai meghatározása) Halotti versek, és vallásokról írt Broughton Religios Lexiconára, és az öngyilkosság gondolatát tárgyaló Egy kétségbe esett maga gyilkosa verse, valamint Tüdőgyulladásomról. Érdekességként kell említeni, hogy az angol Alexander Pope, költő és szatirista Daphne c. versét, annak francia fordításából írta (ill. átírta) remekül, pedig ez is csak egy temetésre írott alkalmi költemény. Bámulatos, hogy harminckét életévbe mennyi mindent lehetett belesűríteni, de Kova Gyögy