Major Máté (szerk.): ÉPÍTÉS-ÉPÍTÉSZETTUDOMÁNY - A MTA MŰSZAKI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYEI, 08. KÖTET (1976)
1976 / 3-4. szám - PEREHÁZY KÁROLY: Budapest utolsó száz esztendejének kovácsoltvas-művessége és jelentősebb mesterei
ipar területén is a kapitalizálódást idézte elő, a gyorsan épülő egyesített fővárosban fokozott igény jelentkezett a műlakatos termékek iránt, az iparszabadság fokozatos bevezetésével a tőke behatolhatott a kisiparba, a műlakatosok egy részét kapitalista vállalkozókká tette, és a műlakatos munkákon felül — azok mellett — szabadalmak, gyári készítmények sorával (Zenith ajtócsukó, különféle szabadalmazott ablakszellőzők, rollak stb.) törekedtek minél magasabb haszonra szert tenni. Ezekkel a szabadalmakkal itt nem foglalkozunk, azok műszaki-történeti szempontból méltók figyelemre. A századforduló tájékán a műlakatosság és az épületlakatosság mindjobban elkülönült egymástól, s míg az előbbi a kézimunka mellett maradt — mert műbecsű vasmunkának csak a kézzel kovácsolt, vagy domborított munkát tekintették —, az utóbbi a gyáripar jellegét öltötte, a vasalások javát géppel készítették és a tömegtermelés került előtérbe. Kiemelkedő műlakatosaink közül a századfordulón Arkay Sándor, Jungfer Gyula, Lepter János, Pick Ede, Schwartz Antal rendelkezett száz dolgozón felüli gyárral, de mindegyiküknél működött kisebb-nagyobb műlakatos részleg és tevékeny szerepet vállaltak a műlakatos munkák készítésében. Berkes Kálmán, Bíró Antal, Páder Nándor, Wächter Antal és még néhányan pedig csupán kis műhellyel rendelkeztek. Egyedül nem dolgozhattak, mert a lánghegesztés a múlt században még nem hódított tért, a tűzikovácsoláshoz pedig a munkafolyamat négy ember közreműködését tette szükségessé. A hazai műlakatosipar fellendülésének első látható jele az 1878. évi párizsi világkiállítás volt, ahol már nem szorultak háttérbe a kovácsműves-műlakatos tárgyaink, ott mutatták be kiállítóink az első kovácsoltvas rózsa bokrétákat ,melyeket a franciák nem győztek eléggé dicsérni." A műlakatosipar első diadala volt ez, és ezután terjedt el széles körben Európa-szerte (elsősorban Németországban) a kovácsoltvas rózsa. Az építkezési kedv felgyorsulásával nemcsak mennyiségi, hanem minőségi változás is bekövetkezett kovácsoltvasművességünkben, és ezután mintegy 2 -3 évtizeden át a magyar kovácsolt díszmunkák nyerték el a nemzetközi kiállítások legrangosabb díjait. Ráth György Györgyi Kálmán a millennium iparművészetének elemzésében a nevezetesebb budapesti lakatoscégeket nem betűrendben, hanem valamiféle értékrendben így sorolja fel: „Jungfer, Arkay, Páder, Bíró A., Lepter, Pick E., Sátori P., Vágó I., Svadló F., Alpár E., Sárváry J., Hajós B., Hegedűs E. és a Magyar épület- és lakatosgyár. Említést érdemelnek Rotter K. hidegen sajtolt lakatosmunkái (díszítő részletek, levelek, virágok stb.) is." A műlakatosipar fellendülésével egyidőben az ipar és a művészi ipar különbségéről, a művészi értékű munka kritériumáról közölnek írásokat, a kiállításokon szereplő tárgyakról folyamatosan jelennek meg kritikák. Jelen tanulmányunkban a műlakatos-kovácsművesség utolsó száz esztendejének (XIX. sz. utolsó negyede és a XX. század) művészi fejlődését, alkotásaik városkéjformáló szerepét, legkiválóbb budapesti mestereit tárgyaljuk. A vidékiek közül a legkiválóbbakkal sem foglalkozunk. Tiringer Ferencet kecskeméti műlakatosként ismerjük, munkásságát mégis érintjük , mert vidéki letelepedését megelőzően rövid ideig Teichner Ádámmal társasviszony- 4 Dóka Klára: i. m. 5 Jungfer Gyula: A magyar műlakatos-ipar. Lakatosok Lapja V. évf. 1901. máj. 15. 9. sz. p. 1. 6 Ráth György — Györgyi Kálmán: Magyar Iparművészet 1896-ban. p. 199.