Ballagi Mór: A nyelvfejlődés történelmi folytonossága és a nyelvőr. (Értekezések a Nyelv- és Széptudományok köréből. XI. kötet 11. szám, 1884)

A NYELVFEJLŐDÉS TÖRT. FOLYTONOSSÁGA ÉS A NYELVŐR. 1­9 nem tudtak vele bánni. Rossz muzsikusok rendszerint a hang­szert ócsárolják.« Kétséget nem szenved, hogy ha e magokban véve vilá­gos, és az egyes emberre nézve minden körülmény közt helytálló igazságokat úgy adom elő, hogy azokból, mint Szar­vas Gábor tagtársunk akarja, a neologia lábrakapását meg­fejtsem , akkor bátorságom, hogy ne mondjam, vakmerőségem nemcsak akadémiánkat, hanem az egész nemzetet ámulatra ragadja. Mert hiszen a neologia olyatén magyarázatával nem kevesebbet mondtam volna ki, mint azt, hogy mit nekem szá­zadunk minden fényes neve, mit nekem Kazinczy, Fáy, Eötvös, Kemény, Szalay, Horváth Mihály, Jókai stb. mint írók, Köl­csey, Széchenyi, Deák, Kossuth, Szemere stb. mint szónokok, Kisfaludyak, Berzsenyi, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Tompa mint költők; ők mind megannyian a nyelvet szegénynek talál­ták s a neologia zászlaja alá álltak, következésképen vagy azért újítottak, mert nem voltak tiszta fogalmaik, vagy azért, mert rossz muzsikusok voltak, nem tudtak gondolataik hang­szerével, a nyelvvel kellően bánni. Tertium non datur. Megengedem, sőt több mint valószínűnek tartom, hogy szavainak olyatén alkalmazására Szarvas Gábor tagtársunk nem gondolt, de tény, hogy a mondottakból egyebet következ­tetni nem lehet. J­z előadásában összetéveszti a lehetőséget a valósággal, a nyelv fejlődési tehetségét a fejlettség tényével. Innen a zavar, innen a neológia kérdésére vonatkozó tévedé­seinek egész hosszú lánczolata. A tényleges igazság pedig az, hogy minden nyelvben annak a nemzetnek lelke, életének szelleme tükröződik, mely azt beszéli. Virágzó nemzeti élet folyton fejleszti, gazdagítja a nyelvet, míg elhanyatlott nemzetnek nyelve is pang. Nálunk pedig a nemzeti élet ébredése újabbkeltű, s még a negyvenes években is a költő úgy festi a nemzetet, hogy bár országának­­annyi a kincse, mennyit nem látsz álmaidban, ez a nemzet mégis árva, mégis rongyos, mégis éhes, közel áll az elveszéshez.« S e megható kép csak költői kifejezése volt annak, a­mit száraz számadatokkal bizonyítva hangoztatott korábban, a 30-as években Széchenyi, és ugyanez állott, csak­hogy fokozott mértékben e század eleje körül nyelvünkről is.

Next